Dönci

Ha végignézzük az elmúlt hét albumait, azért ugráltunk a stílusok között. Mára jutott egy kis ős trip hop. Óriási groove-ok vannak itt kérem szépen, nagyon kellemes gitárokkal, érzékeny szkreccseléssel, kaparászós effektekkel, tökéletes dobolással, amelyet éteri ének koronáz meg. Nem lehet rosszat mondani erről a zenekarról. Ez pedig egy tökéletes pillanatban érkező koncertlemez tőlük, amelyen egy szimfonikus zenekar kísérte őket. Érdemes amúgy a DVD-t is megnézni, mert van pár dal, ami a CD-ről lemeradt. Amúgy tök vicces, mennyire hajlamos az ember csak a „Nobody loves me, it's true” részt meghallani a Sour Times-ból, az utána lévő „Not like you do” sort már nem. Pedig mennyire más így az üzenet. Egyet választani fölösleges egy ennyire esszenciális válogatásból, úgyhogy azt mondom, kezdjük az elején.

Ha csak egy számra van időd: Humming

Lepa

Két nappal a Skunk Anansie után ismét női énekes, ismét 90-es évek, ismét sötét hangulat, mégis teljesen más vizekre evezünk. A trip hop és más elektronikus műfajok kerülnek most a középpontba, és az irányzat egyik legnagyobb neve, a brit Portishead egy élő felvételét halljuk. Mondanom sem kell, a hangzás simán felér egy stúdióalbummal, bár az is tény, hogy szinte csak a számok között halljuk a közönség ovációját, közben nem igazán – szinte el is lehet felejteni néha, hogy koncertfelvétel. De attól még nagyon is érdemes ismerni ezt a lemezt: nagyon hangulatos kis válogatás a setlist (még ha nem is túl sok korábbi albumból válogathatott a zenekar, hiszen a második sorlemez után jelent meg a kiadvány), és a háttérben meg előtérben is működik.

Ha csak egy számra van időd: Cowboys