Dönci

Kedvenc ska-punk bandánk visszatér a listára, hogy bebizonyítsa, van helye a fúvósoknak a popzenében, méghozzá nem is akárhol. Gyakorlatilag minden dal tökéletes, mert a maga 2-4 percével mindig eléri a kívánt hatást: vagyis, hogy mindenki megmozduljon, akkor is, ha irodai székben tölti épp a napját a hallgatáskor. :) Igazából ha egy számot akarok kiemelni, elég, ha bökök, mert mindegyik jól jellemzi a lemezt, de a Road Rash, a The Gentleman, a Monkeys, a The Joust vagy a Betty mindenképp jobb sorsra (értsd: nagyobb hallgatottsági arányra) érdemes.

Ha csak egy számra van időd: Betty

Lepa

Ez megint egy olyan album, ami meghatározó volt a nagyon kései tinikoromra (és a korai húszas éveimre). Ezzel ismertem meg a Mad Caddies-t, és bele is szerettem egyből. Mivel akkor még nem volt internet, egy albumot akár százszor is meghallgattunk, ha bejött – és ez bejött, szinte tényleg rongyos lett a kazetta az évek során. Az a hihetetlen lazaság, amellyel ugrál a zenekar a ska, a punk és az egyéb műfajok között, egyszerűen elragadó. Ami pedig a legjobb benne, az az, hogy nem egy kaptafára íródnak a számai, hanem tök változatosak, egyből megkülönböztethetők – ellentétben sok korabeli ska-punk banda nótáival. De hát nem is csoda, mert a Mad Caddies sokkal több, mint ska-punk. Elég csak a Monkeys dixielandjét, a Medium Unwell metállal kacérkodó skáját vagy a One Shot reggae-jét meghallgatni. Előbbi az egyik nagy kedvencem, a mai napig üt, így ezt emelném ki a sok punkba belefásult olvasóink kedvéért.

Ha csak egy számra van időd: Monkeys