Lepa

A Green Dayt a laikusok többsége a Dookie és az American Idiot számaival azonosítja, esetleg a Time of Your Life-fal. Ez a ma tárgyalt album kevésbé ismert, és sok szempontból kakukktojás: a javarészt konzisztens első 5 album után itt lecsavarták a torzítót, visszavették a tempót, és stílusilag sokkal inkább a 60-as, 70-es évekbeli példaképeik előtt hajtottak fejet. A nyitó Warning szinte már koppintja a Kinks egyik számát (a Picture Book címűt), a Hold On tiszta ős-Beatles (I Should’ve Known Better) és még sorolhatnám. Mégis teljesen green dayes marad az egész album, köszönhetően Billie Joe összetéveszthetetlen dallamvilágának és jellegzetes hangjának. Ha esetleg valaki látott MTV-ben vagy máshol klipet erről az albumról, az nagy valószínűséggel a Minority volt. Az is jó tényleg, de már kicsit unom a sok hallott koncert(felvétel) miatt (lassan két évtizede minden koncerten elhangzik, méghozzá nyolcpercesre nyújtva). Örök kedvenceim még a trappoló ritmusú Blood, Sex and Booze, az aranyos Church on Sunday, a sodró Castaway, a slágeres Deadbeat Holiday, vagy a GD-t meghazudtolóan európaias-latinos Misery. Ezek egyike se rossz választás egy ismerkedőnek.

Ha csak egy számra van időd: Deadbeat Holiday

Dönci

A Green Day ezzel a lemezzel kezdett el igazán finomodni zeneileg. Már a Nimrod előrevetített hasonló dolgokat, viszont itt már a nyitányban megkapjuk az akusztikus hangzást, ami addig viszonylag idegen volt tőlük. A szájharmonikáról meg ne is beszéljünk. Viszont ez inkább hozzáad a dalokhoz, semmint elvesz belőlük. Aki ismerkedik a zenekarral, annak jó beugró lehet, mert kevéssé vad, de mégis minden ízében remek. Ráadásul Tré Cool úgy dobol itt, mintha muszáj lenne mindenből slágert csinálnia. Ha nem ő tenné mindezt, valószínűleg sokkal laposabb lenne ez a korong. Ami biztos, hogy a punk szó ezt a lemezt a legkevésbé jellemzi. Gitárpopnak mondanám a leginkább, de nehéz szavakat találni, a Misery spanyolos sramlijára, vagy a Deadbeat Holiday power popjára (és akkor a Church on Sunday lehetetlen kiállását nem is említettem még – évekig azt hittem, ugrik a CD-m). A Waiting és a Minority (amiket kislemezként is kihoztak) még visszautal a korábbi lemezekre zeneileg, ráadásul a Waiting klipje még mindig az egyik legjobb a zenekar történetében. Szóval aki nem vágyik keményebb rockra, de szeretne jó, nem feltétlenül sablonos dalokat hallgatni, az bátran tegye fel ezt a korongot.

Ha csak egy számra van időd: Misery