Dönci

Talán erről az albumról jött ki a legtöbb videoklip az R.E.M. karrierjében, de az biztos, hogy a Losing My Religionnél nem volt nagyobb hatású daluk (talán az Everybody Hurts ért a közelébe). Azt a számot az is ismeri, aki nem akarja. Stílusában sokrétű amúgy az anyag, van funkysabb darab (Radio Song), countrybeütésű (Near Wild Heaven; Endgame; Country Feedback), rágógumipop (Shiny Happy People), elmélyülve meditálós (Low; Belong) és egyszerűen csak gyönyörű is (Half a World Away; Texarkana). Az is különlegessége a lemeznek, hogy két számot Mike Mills énekel (Near Wild Heaven; Texarkana), és mind a kettő hibátlan amúgy. A fentiek miatt tehát szinte biztos, hogy mindenki talál magának valót. 

Ha csak egy számra van időd: Country Feedback

Lepa

Egészen érthetetlen módon ez az album is lemaradt a Rolling Stone 500 legjobbjáról, pedig a banda leghíresebb számai közül kettő, a Losing My Religion és a Shiny Happy People is ezen található. Az előbbi címe egyébként amerikában a magyar „kitérek a hitemből” mondás angol megfelelője, csak kevéssé ismert, tehát nem konrkétan hitbéli kiábrándulásról szól, ahogy azt Michael Stipe egyszer megmagyarázta; mégis a csalódottság és hitehagyottság egyik nemzetközi himnusza lett. A lemez viszont sokkal sokoldalúbb, mint ebből a két dalból gondolnánk: például a Near Wild Heaven szinte már a Beach Boysra hajaz, a Country Feedback balladája pedig kicsit tényleg countrys, vagyis inkább americanás. Jó kis zenei utazás ez a lemez a csúcson lévő R.E.M. világában. Azonban mégis bűn lenne nem a Losing My Religiont kiemelni, legalábbis azok kedvéért, akik már ebben a században születtek, és nem nyomoztak vissza a zenekar történetében.

Ha csak egy számra van időd: Losing My Religion