Lepa

A Sigur Rós, mint már említettük, nemcsak Izland, hanem Európa egyik legjobb és legeredetibb zenekara. Az elmélázós post-rock (de inkább a meghatározhatatlan, művészi és éteri könnyűzene) királyairól van szó. Számaik és albumaik sajátos, álomszerű hangulata egyből magával ragadja az embert, és a végtelenségig hallgathatók (na jó, a 2018-ban megjelent Route One (24 Hour Version) című, 24 órás korongot azért nem biztos, hogy végignyomnám, főleg egyben nem. De úgy látom, a 340. négyperces trackig kevesebb mint 1000 ember jutott el a Spotifyon, szóval mások is kicsit hosszúnak érezhették). Vissza a Takk…-hoz: ez talán a zenekar csúcslemeze, de mindenképp tartalmaz jó pár kötelezően ismerendő darabot. Ahelyett, hogy elkezdeném ezeket kiemelni, és ezzel a többiről elvonni a figyelmet, inkább azt mondom: nincs olyan szám a lemezen, amelyik akár csak 10%-kal is rosszabb lenne bármelyik másiknál. Sírni kell, annyira szép az egész.

Ha csak egy számra van időd: Hoppípolla

Dönci

A Sigur Rós egy furcsa zenekar. Azért írom ezt, mert nagyjából meghatározhatatlan a stílusuk, és a dalaikat áthatja egy nagyon erős természeti képekben gazdag spiritualitás. Lehet, hogy ennek köze van az izlandi tájakon felnövésnek is. Mindenesetre a csilingelés, a hegedűvonóval gitározás és a nagyon magas énekhang is hozzáad az összképhez, csakúgy mint a 8-10 perces számhosszúságok, amiktől szintén nem fél a zenekar. Az biztos, hogy klasszikus értelemben vett slágereket nem kell keresnünk, mert hiábavaló időtöltés lenne, viszont cserébe annyira erős zeneiség szólal meg, ami nagyjából a komolyzenei darabok vagy operák sajátja szokott lenni. Szóval nagyon megéri végighallgatni ezt az albumot is.

Ha csak egy számra van időd: Sæglópur