Lepa

Két évvel későbbi az előző számnál, de már sokkal inkább megfelel a korának, és életvidámabb, energikusabb. Aranyos kis szám, egyébként van egy közepesen feledhető feldolgozása is a Lagwagon első albumán. Van Morrisonban nekem leginkább az énekstílusa tetszik, nem affektál, nem operázik, hanem csak lenyomja. Kicsit Elvis Costellós, kicsit Graham Parkeres.

B+ (7)

Dönci

Erre a számra emlékszem. Igazi kis hippis megoldások 10 évvel korábbról. Jó ízlésű countryról van szó egyéként. A szintis kíséret miatt kap egy leheletnyi pszichedéliát néhol, ami miatt furcsa lesz – a jó értelemben. Aztán még sálálázni is lehet, mert az mindig jól jön a közönségnek. :) Adnék rá egy nyolcast az előző dalok silánysága végett, de valójában csak erős hetest ér.

B+ (7)

Dönci

Otis a klasszikus soulhoz nyúl ismét. Ehhez értett, ez kétségtelen. Az meg, hogy a stílus nem kenyerem, nem az ő hibája. Egy perc környékén a megérkező rezesekre felkapom a fejem, aztán a csúcspontnál megint, viszont a verzékkel elfolyik a háttérben a cucc. Sajnos régen volt A-ketegóriás szám a listán.

B (6)

Lepa

Tényleg örülnék, ha lenne egy kicsit több új vagy modernebb szám, de tele vagyunk továbbra is az ötvenes-hatvanas évek slágereivel. Sajnos ez a ballada nekem például semmit sem ad hozzá az életemhez, elmúlik nyomtalanul. Kár, mert még Otis Reddingtől is hallottam sokkal jobbakat.

B- (5)

Lepa

Ha a tegnap felvétel régi, hát ez még inkább az. '49, azta! Amúgy szeretem, ismertem már korábbról, mert pár éve fenomenális feldolgozást készített belőle a Me First and the Gimme Gimmes, és érdekelt az eredetije – tessék utánajárni annak a verziónak is! Az is tetszik egyébként, hogy bár a szerelemről szól érintőlegesen, de inkább csak a magányról, ami abban a korban egész egyedi dolog volt. És megjelenik már most a Hank Williamsre jellemző jódli is, igaz, még nagyon szerényen.

A- (8)

Dönci

Na, a jódli-country atyja... Ráadásul a '40-es évek végéről. Nem is emlékszem hirtelen ilyen régi felvételre. Halljuk is, milyen. És a Tom Hiddlesonnal készült életrajzi filmet még mindig nem láttam. Egyébként elég durva, hogy a stílus mennyire régi lehet, hiszen '49 óta nem változott semmit. Mennek ugyanazok a gitárakkordok meg a történetmesélős dalszöveg. Néha belehegedülnek (esetleg harmonikáznak jobb helyeken), de ennyi. Valahogy mégis működik most ez nálam. Pedig igazi jódlizás nem is volt.

B+ (7)

Dönci

Maradunk az '50-es évek hangulatánál, csak egy '50-es évekbeli dal képviseli most. Ez a szám egyáltalán nem rémlik. Viszont felüdülés a countrys beütés és a szinte egy gitáros megoldás. Még nem öblösíti annyira a hangját Elvis, de elmegy. Kap egy hatost.

B (6)

Lepa

A Wikipédia azt írja, ezt a számot már 1946-ban (!) felvették, de már 1926-ból ismerjük pár sorát, egy tradicionális bluesdalból – szóval tényleg jó régi. A Presley-féle verzió persze ötvenes évekbeli, de nekem kicsit furcsa rajta az énekhangja, még nem olyan öblös, mint később. Egy korai próbálkozás, nem rossz, de inkább történelmi értéke van mára, mint valós szórakoztatási vagy művészeti.

B+ (7)

Lepa

A tegnapival kb. egyidős sláger, de számomra sokkal semmitmondóbb – lassú, tingli-tangli, nyálas és sajnos unalmas. Nem vált ki belőlem semmilyen érzelmet, és nem késztet újrahallgatásra. Valószínűleg már 3 hét múlva se fogom tudni felidézni.

B- (5)

Dönci

Válthatnánk már korszakot... Az elmúlt pár dal az '50-es évek hangulatát hozta akkor is, ha a '60-asokban jelent meg. Ez sem különb. És a korszaktársainál sem. Szóval ismét sablonos értékelés lesz.

B- (5)

Dönci

Megint bajban vagyok picit. Női zenekar, táncolós rock 'n' roll, viszont van valami a hangzásában és a hangulatában (talán a nagyon mély fúvós?), ami miatt számomra ez kiemelkedik a hasonszőrű kollégák/kolleginák nótái közül. Kap is egy hetest.

B+ (7)

Lepa

Ezt a számot nagyon szeretem. Néha az értelmetlen szavak, szótagok jobban kifejezik egy zene hangulatát, mint az értelmesek. A vapp-vapp-vapsuvapp is ilyen, de a de-dú-ran-ran egyből mosolyt csal az ember arcára – az enyémre legalábbis biztosan. Ez egy ártatlan kis popsláger, semmi több, de kap egy jó értékelést tőlem, mert mindig jókedvre derít, amikor hallom.

A+ (8)

Lepa

Néha olyan érzésem van, sose fognak elfogyni ezek a régi doo-wop számok a listáról. Nem nagyon látok különbséget közöttük, és itt még az énekteljesítményt vagy bármi mást se tudok kiemelni. Nagyon várom a végét – már az elején.

B- (5)

Dönci

Sam Cooke a What a Wonderful Worlddel világklasszis darabot írt, de ezt valahogy ahhoz – és a kortársak dalaihoz képest is – sablonosnak érzem. Sajnos nincs meg benne semmi, amit eredetinek tartanák. Söprős dobok, ú-ú-zós vokál és soul. Nálam most egy gyenge hatost hoz.

B (6)

Dönci

A dal magyar feldolgozása sokat ment a rádióban gyerekkoromban. Viszont az eredeti lényegesen jobb. A Stonesnak sokszor jól áll, amikor klasszikus bluesos alapokkal próbálkoznak. Mondjuk érdekes, hogy magamtól ezt a számot sem tenném be, de örülnék, ha megszólalna a háttérben. :) Szóval erős hetes lesz.

B+ (7)

Lepa

Egy kicsit a Creedence Clearwater Revivalra emlékeztet ez a szám, van benne egy nagy adag country, de ügyesen átfordítja rock and rollba, táncolhatóvá teszi. Amúgy a kolomp mint ütőshangszer tök hangulatos, nem tudom, miért nem használják sűrűbben (persze manapság már minden számítógéppel íródik...) Nem rossz, de szerintem közelében sincs a világ legjobb 100 számának – a szerkesztők szerint pedig de. Én továbbra is hiányolom az egyediséget a Stones számaiból.

B+ (7)

Lepa

Az alapja nagyon hangulatos és jellegzetes – fölismerem, pedig címről nem is rémlett ez a szám. Jó kis funkys beütése van, az a jobbféle hetvenes soulnóták egyike. A fúvósok is hozzáadnak az összképhez, na meg Al Green hangja, főleg a rekedtes visítások, amiket néha beszúr. Azokat tanítani kéne.

B+ (7)

Dönci

Ez egy fúvósokkal megbolondított soul. Nem rossz, de valahogy nekem háttérzene az ilyen. Nem annyira tudok rá koncentrálna, csak ha nagyon idegesít vagy zseniális. Erről egyiket sem mondanám. Csak úgy van. A pontszáma is csak úgy lesz.

B (6)

Dönci

Népszerű darab az '50 es évekből. Mostanában (az elmúlt 20 évben?) a Green Day-koncertek kötelező eleme. Jó kiállások vannak benne, ügyesen van felépítve az egész, csak – pont a Green Day miatt – unom ezt a dalt. Ugyanakkor ennek nem szabadna csökkentenie az értékét. Szóval adok neki egy jóindulatú 8-ast.

A- (8)

Lepa

Jó kis sodrása, lendülete van ennek a számnak, szinte punkos gyorsaságú – nem véletlen, hogy a Green Day bele szokta foglalni a King for a Day c. számának hosszabbított koncertváltozatába. A hangulata kitűnő, az énekteljesítmény szintén említést érdemel. Azért 1959-ben is lehetett (volna) pogózni, ha az ember nagyon akart.

A (9)