Lepa A tegnapihoz hasonlóan kicsit lassú, hátradőlős, elmélázós zenét hallgatunk, legalábbis az ilyen számok vannak túlsúlyban, a tempót sehol se viszik túlsúlyba. Ez is indie, és ez is a lágyabb fajtából, csak éppen Amerikából. A borító elvontsága is rávilágít, hogy…

Dönci Amikor valami fesztiválon (talán Glastonbury) az Oasis előtt lépett fel a Travis, és eljátszották a Writing to Rech You-t, Noel Gallagher csak annyit mondott Fran Healynek: „nice chords”. Nem véletlenül szerepel a „Radio keeps playing all the usual / What's a wonderwall…

Lepa Nem akarok abban az illúzióban ringatni senkit se, hogy oda-vissza ismerem Johnny Cash munkásságát – viszont ez az album „rám talált” jó pár évvel ezelőtt, és egyből megszerettem az egyszerűségéért és őszinteségéért. Igaz, a feldolgozások dominálnak, nem a saját szerzemények, de mégis…

Lepa Visszatérünk a sorlemezekhez, azon belül pedig egy debütáló albumhoz, aminek címe igazából a zenekar „rövidítéses” nevének kibontása. A tegnapihoz képest mindenképpen szomorkásabb és kicsit elvontabb zenét hallgatunk ma, zongorás és egyéb betétekkel, de azért simán…

Dönci A koncertlemezek időszaka ez a blogon. Ismét egy visszatérő szereplő, a Mad Caddies szólal meg, ezúttal élőben, az első 10 évük slágerparádéját összegyűjtve. Aki a Dirty Rice-ba belekóstolt velünk korábban, egy sokkal keményebb, punkosabb zenekart hall itt (pl. No Hope;…

Lepa Egy másik élő albummal folytatjuk. Ahogy már sokszor elmondtam, a (jó) koncertfelvételeknek az az előnye, hogy 1) egyfajta best ofként is működnek; 2) szerencsés esetben kicsit máshogyan is hallhatunk pár számot, mint az eredeti felvételen; 3) a közönség ovációja segít…

  Dönci Hogy milyen jó valójában egy zenekar, azt általában a koncertek alapján lehet megmondani. A koncertlemezek ennek kivonatai, amikkel azért lehet csalni, viszont szerintem jó képet kaphatunk így is, ha másból nem, a konferanszok alapján. A dublini zenekarra semmilyen…