Lepa Mivel a nagy sikerű, „befutós” Dookie után az Insomniac zeneileg nem sokat újított, felmerült a kérdés, hogy csak egy nagy dobása volt-e a Green Daynek, vagy ki tudják-e majd szélesíteni a spektrumot. Szerencsére utóbbi igazolódott be, és ez a ’97-es album mutatta az…

Dönci Érdekes, hogy ez a két lemez egymást követi, mert volt egy időszak az életemben, amikor hónapokon át csak Deftones- és Tori Amos-albumok pörögtek a lejátszómban. Az biztos, hogy az énekes-dalszerzői vonalon kevés ennyire erős debütáló lemez van. Meg az is biztos, hogy…

Lepa A listánkon többször is előforduló előadók közül talán a Deftones zenéje az egyik legdepresszívebb – ennek ellenére (vagy pont ezért) abszolút klasszikus, mindenki által ismerendő zenekarról van szó. Zúzni azt nagyon tudnak, ezt meg kell hagyni: nagyon kidolgozottak és harapósak a gitárriffek,…

  Dönci Frank Turner is sokszor járt már a listánkon (és az országunkban is). Ez a lemeze meg annyira slágerekkel terhelt, mint talán még egyik sem ezelőtt. Nem véletlen, hogy a koncerteken még mindig eljátssza legalább a fél korongot. De nyilván nemcsak a klipes számok erősek: a Tell Tale Signs,…

Lepa Nem meglepő talán, hogy annyi Nick Cave-album után végre ez az igazán kiemelkedő műve is felbukkan nálunk. Talán itt a legegységesebb a színvonal, egyszerűen nem lehet belekötni egyik dalba sem. Az alaphangulat végig elég szomorú, a szövegek erre még rá is tesznek egy lapáttal. Tele van igazi…

Dönci Aki csak most kapcsolódik be, az előtt sem tudjuk titokban tartani a magas helyezést látván, hogy valószínűleg szeretjük a Placebót. De objektív fülekkel is hallgatva, ez a 2000-es korong egészen időt álló maradt. Nyilvánvalóan megvannak a zenei alapok korábban (említhetnénk glam rock és new…

Lepa Az első, címtelen System of a Down-albumot nem túlzás korszakalkotónak nevezni: ezzel a lemezzel robbanászerű változást hoztak a metalba. Annyi kreativitást és újdonságot sikerült belezsúfolniuk a műfajba, hogy azóta is az egyik koronázatlan királyai maradtak. Ez persze a…