Dönci

Ha kelta hatású népzenére gondolok, az első nevek között jut Loreena McKennitt az eszembe. Emlékszem, az első szám, amit hallottam tőle a The Lady of Shalott volt, és éreztem benne valami sötétet. (Mondjuk tél volt, és elég sötét volt a szobában, ez lehet, hogy segített.) És talán az első klasszikus értelemben vett népzenei lemez volt ez, amit meghallgattam. Azóta is ezt tartom a hölgy karrierje csúcspontjának. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ne lenne érdemes a többi lemezével próbálkozni, de én ebben találtam meg azt, ami a leginkább megmozdít bennem érzelmeket. Tény, hogy lassú (és helyenként monoton) tempojú az album, de nagyon komoly hangszeres és énektudás húzódik meg a háttérben. A klasszikus hangszerelésű Greensleeves-feldolgozások közöl például ez a verzió áll hozzám a legközelebb. Személyes kedvencem talán a szöveg, de nem ének nélküli Tango to Evora. Azt talán írtam már korábban is, hogy szeretem a tangónak és keringőknek álcázott (pop)dalokat. Na, itt nem túl erős az álca, a szám viszont annál inkább. Hű, a másik, ami szintén nagyon a szívemhez nőtt, az a The Old Ways – az a hazahívós motívum a szövegben szerintem nagyon szép. Egyszer nagyon szívesen megnézném őt is élőben, lehetőleg valami kastálykertben, vagy várromok között – az biztos még hangulatosabb lenne.

Ha csak egy számra van időd: Tango to Evora

Lepa

Az első hangoktól kezdve megfogja ez embert a kicsit keleties, kicsit sámánisztikus/druidákat idéző hangszerelés és dallamvilág. Tábortüzes hangulat, de nem az osztálykirándulós, hanem az ősi értelemben. Az (Enyára kicsit emlékeztető) énekhang pedig kitűnően illik hozzá. Vannak középkoriasabb hangulatú nóták is azért, sőt, inkább ezek vannak túlsúlyban, de majdnem mindegyik dal egyértelműen brit/kelta gyökerű, viszont modern is. Jó nyugis zene ez, kicsit álmosító is lehet, szóval inkább relaxáláshoz és munkához ajánlott hallgatni, nem pedig akkor, amikor fel akarunk pörögni a péntek esti bulira. A stílusbeli kicsapongás (Tango to Evora) nekem kicsit visszás, de így is végig kellemes az album.

 Ha csak egy számra van időd: Bonny Portmore

Lepa

1965 nagy év volt: az első két helyezett innen került ki. Dylan ezzel a dallal kapcsolta össze a folkot a rockkal, a protesdalt a rádióslágerrel, és még sorolhatnám. De a legnagyobb érdeme mégiscsak az, hogy a kántálós, sokszor amatőr hangzású ének és az egyszerű alapok ellenére egy zseniálisan fülbeszmászó nóta ez (főleg az orgonával megtámogatott refrén), na meg az is jó benne, hogy lépésről-lépésre fokozódik a hangulat, a versszakok dallamilag folyamatosan építkeznek, várakozást ébresztenek bennünk, amíg be nem robban a mindent elsöprő refrén. Ilyen dal se sok lesz már a rádiókban.

A+ (10)

Dönci

Akárki akármit mond, nem gondolom, hogy nem hazabeszél a magazin, amikor ezt a dalt helyezi az első helyre. Mindenesetre nincs messze a csúcstól, ez tény. Óriási refrén követi az igen kiváló verzéket, Dylan hangja pedig az ember bőre alá mászik, csakúgy mint a szintetizátor és a szájharmonika kettőse. Szép zárlata (nyitánya?) a listának.

A+ (10)

Mielőtt közölnénk az első helyezettet (és a véleményünket arról a dalról), gondoltuk, hogy felhívjuk kedves olvasóink figyelmét a folytatásra.

Annyira hozzánk nőtt a blog az elmúlt kb. 1000 napban, hogy még 500-at simán ráhúznánk. Szóval – mivel sokat kritizáltuk a Rolling Stone magazin listáit – úgy döntöttünk, összeállítunk egy saját listát 500 lemezzel, hogy megmutassuk, hogy is kell ezt csinálni, illetve ismeretterjesztő céllal, hiszen a kedvenceit mindenki szereti bemutatni. Persze hamar rájöttünk, hogy nem is olyan egyszerű ez.

 A listakészítés szabályai az alábbiak voltak:

1. Nem szerepelhet olyan lemez, amely rajta volt a Rolling Stone eredetileg végighallgatott, 2003-as listáján.
2. Nem szerepelhet válogatás (se best of, se „B oldalas”).
3. Koncertalbum viszont szerepelhet, az nem minősül válogatásnak, mert az egy előadó korlenyomatát tükrözi, nem (feltétlenül) a legnépszerűbb felvételek gyűjteményét.
4. Csak nagylemezek szerepelhetnek a listán. Nagylemeznek minősül minden olyan album, amely 5 dalnál többet tartalmaz, a játékideje pedig eléri a 20 percet.
5. Filmzenealbum is szerepelhet a listán (akár szimfonikus is), de csak score (vagyis kifejezetten a filmhez írt dalokat tartalmazó gyűjtemény), soundtrack (a filmhez meglévő dalokból válogatott gyűjtemény) nem.
6. 2017. október 6-án zártuk a saját listánkat, így ami utána jelent meg, esélytelen volt.

Azt gondoltuk, nem is lesz egy így bonyolult: mindketten összeírunk és sorba rendezünk 500 lemezt, az első helyezettek kapnak 500 pontot, a másodikak 499-et stb., majd összeadjuk a kettőnktől kapott pontszámokat, és az így kapott 500 legjobbat mutatjuk be. Viszont nem számítottunk arra, hogy 500 lemezt összegyűjteni milyen nehéz, így végül 450-et írtunk össze fejenként. Ennek ellenére persze lett 500-as lista, de persze már a hallgatások során rájöttünk, hogy nem minden került fel így sem, ami megérdemelte volna, és persze a túlreprezentálásba mi is belefutottunk. Mindenesetre a lista minket, kettőnket tükröz, függetlenül attól, hogy bennünk is megkérdőjeleződött pár dolog. De hát a blog eddig is szubjektív véleményünket tükrözte – most már a szubjektív választásainkról alkotott szubjektív véleményünket fogja. Az is alapszabály lett, hogy a csak egyikünk által beválasztott albumot a másikunk nem pocskondiázza, mert annak nem sok értelme lenne, hanem megkeresi benne az érdemeket. Aki ismer minket, úgyis tudja, melyikünk mit szeret igazán, a többi olvasónak pedig érdektelen, szóval közös, egyezményes listaként kezeljük ezt az 500 albumot. Az meg szinte biztos, hogy az olvasó is kapkodja majd a fejét, és olyan kérdéseket feszeget majd, hogy: „Mi ez a sok punk?” „Mi ez a sok alter?” „Miért ennyi magyar?” „Hol a Faithless?” „Ki az a Tom McRae?” „Miért nem a legjobb lemez került fel a Pulptól?”

De nem akarunk minden kérdést mi feltenni. Várjuk majd inkább a kommenteket.

A blogcikkek struktúrája kicsit megváltozik majd, mert ezentúl mindketten választunk egy-egy hallgatásra leginkább érdemes felvételt az adott lemezről, ha valakinek nincs ideje végighallgatni az értékelt művet, de egy (vagy két) számba belekóstolna. A pontozás viszont elmarad, mert nyilvánvalóan mindegyik album 9 vagy 10 pontot érne a szemünkben, legalábbis azéban, aki beválogatta.

Reméljük, továbbra is velünk tartanak, akik eddig tették, és esetleg növekszik is a táboruk.

A kritikák kirakását szokás szerint az 500. helyezettől kezdjük, és naponta közlünk egyet – a teljes listát csak a végén fogjátok megismerni, így a meglepetésfaktor kicsit nő az eddigi publikus listákhoz képest. További jó olvasást és élvezetes hallgatást kívánunk!

Dönci

Hát, igen, elérkeztünk a Stones legnagyobb slágeréhez. Jókor jönnek a fúvósok, ügyes a basszus is alatta, a refrén meg jól üvölthető bárki számára, aki épp nem érzi magát nagyon jól. És ritmikailag is táncolható, szóval minden adott ahhoz, hogy világsláger lehessen. Kap is egy nyolcast.

A- (8)

Lepa

Legendás szám került (természetesen) a második helyre is, de szexuális allúziói mellett igazából egy aranyos, táncolható, és ritkamód vidám számról van szó a Rolling Stones életművéből. Rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, ami egy slágerhez kell (vagy akkoriban kellett): egy monoton, jól megjegyezhető, de mégis fogós, húzós ütemű zenei alap, vagány szöveg, jó kis dallamok, és persze a beleélés, ami mindig a legszükségesebb X-faktort jelenti egy dalnál. Nálam ennek ellenére nem csúcskategória.

A (9)

Lepa

Maradunk a komoly szövegű szerzeményeknél (és ugyanannál az évnél), az első sor („képzeld el, hogy nincs mennyország”) egyből elég konkrét, a refrén szöveg persze pedig egyszerre naivan bizakodó és gyermekien őszinte. Egy meghatározó békedal ez, sajnos a világbékét azóta se érte el, de jó érzés hinni benne, hogy Lennon hozzájárult egy nagy csomó háborúellenes fiatal felneveléséhez, és talán kevesebb háború és háborúzó ember van az ilyen daloknak köszönhetően, mint nélkülük lenne. Ha már eggyel kevesebb ember ment el katonának vagy Vietnamba a Lennon iránti rajongásából, már megérte valahol (most én is naivan bizakodó vagyok). Nem tudom, más szöveggel működne-e ez a dallam, de így nagyon működik.

A+ (10)

Dönci

Ha már tegnap szóba hoztam a szeretethimnuszt, ennél nagyobb kevesebb van (függetlenül attól, hogy a szövegben a béke kivételével mindent tagad, amiben az emberek hisznek). Kiválóan felépített felvétel, Lennon hangja kevésbé reszel itt, de ez pont kell is. Nem nagyon lehet elvenni az érdemeiből.

A (9)

Dönci

Marvin nyugtató hangja és érzelmes dallamvezetése rögtön párkapcsolati témával kecsegtet, azonban itt kivételesen egy szociálisan érzékeny felvételről beszélünk, ami egyfajta szeretethimnusz lett. Teljesen hallgatható darab, viszont én nem érzem benne azt a kvalitást, ami a top 5-be helyeztetné velem.

B+ (7)

Lepa

Sejteni lehetett, hogy Marvin Gaye befurakodik a legjobbak közé, hiszen az ezzel azonos című albuma is nagyon előkelő helyen áll a Rolling Stone-nál. Nem egy rossz dal, de én az ilyen R&B-kre nem nagyon tudok rákattanni, legalábbis magamtól biztos nem hallgatnám sűrűn. Ezt a számot is az emeli ki a társai közül, hogy komoly a szövege, nem a csajokról meg a szexről szól.

A+ (8)

Lepa

Ez a nóta is nyilván azért végzett ilyen magasan, mert mindamellett, hogy jól össze van rakva, meg nagyon profi benne az énekteljesítmény (ahogyan azt Aretha nénitől megszokhattuk), igazából szakít a párkapcsolatos témakörrel, és komoly dolgokról énekel. Az odamondogatós nóták meg protesdalok meg mindig népszerűek, ha jókor jönnek. Nem rossz, nem rossz, de hogy is került a Smells Like Teen Spirit elé?

A- (8)

Dönci

Aretha megmutatta, mi is rejlik igazán Otis Redding dalában. Ez a rekedtség és ez a ritmika hiányzott onnan. De tény, hogy nagyon jó a szám, a hölgy pedig úgy énekel, ahogy csak nagyon kevesen tudnak.

A- (8)

Dönci

Talán említettem már, hogy a Beach Boysnak nem sikerült a szívemig hatolnia soha. Egy-két dalukat szeret(t)em, de sajnos ez nincs köztük. Az tetszik, hogy a refrén mély, a verze meg magas, de valahogy nekem ez annyira rágógumi, hogy csak a pszichedelikus hangok és a váltások sem mentik meg a sablonosságtól.

B+ (7)

Lepa

A szokásos Beach Boys-féle harmóniákat és szép énekdallamokat itt kiegészíti pár furcsa zenei megoldás és egyfajta mélabús hangulat, ami rájuk nem jellemző, ennyiben nyújt többet az átlagos számaiknál. Na meg annyiban, hogy váltakoznak a lassú, romantikus és a gyorsabb, táncolhatóbb részek a dalban, így egy pillanatig sem unalmas. Az biztos, hogy a srácok ennél többet már nehezen tudnának kihozni magukból anélkül, hogy teljesen eltávolodnának az eredeti műfajuktól.

A (9)

Lepa

Én ezt a számot is a Sex Pistols feldolgozásában ismertem meg először, ami jól illusztrálja tinikorom ízlését. Szerettem benne, hogy Sid Vicious nem tudja a szöveget. Így kevésbé vicces, viszont ez az eredeti, szóval nem lehet lepontozni – na meg amúgy is meghatározó nóta, mint a többi is így a lista vége (eleje) felé közeledve. Nekem a kedvencem az benne, hogy eleve gitárszólóval kezdődik, és ez a nagyon vagány gitártéma többször visszatér. Ritmusos, táncolható, vad. Szeretem.

A (9)

Dönci

Hát igen, micsoda újfajta hangzás volt ez a maga korában! Ha máshonnan nem, a Vissza a jövőbe első részéből ezt tudhatjuk. Nagyon fogós a gitárjáték és az igazi rock 'n' roll ritmusával átitatott ének is csúcs. Meg is lepődtem volna, ha nem kerül egy 500-as listára. A címbeli szójátékért meg jár a bónuszpont.

A (9)

Dönci

A zenekar történetének leghosszabb felvételéről beszélünk*, ami ennek ellenére óriási világsláger lett. McCartney a mai napig nem hagyhatja ki a setlistből, és azért ha valaki ír egy ilyen közönségénekeltetős, univerzális nyelvű refrént, akkor érthető is, hogy sokakhoz eljut majd. Az meg már csak bónusz a történetben, hogy valójában Lennon fiának szól az egész. Gyöngyőrű a zongora, szépen építkezik a szám, mindenképp kap egy 10-est.

A+ (10)

Lepa

Egy jó hosszú, több részből álló, nagyon dallamos Beatles-nóta – és megint egy olyan, amit mindenki ismer. Mi újat lehetne róla írni? Szép a dallama, meg ahogy az egész felépül, csendesen indul, és szép lassan bevadul. Tökéletes íve van, ezt is kötelezővé tenném általánosban. A nananás részt például énekelhetnék gyerekkórusok iskolai ünnepségeken (Angliában már biztos így van).

A+ (10)

* Az nem a Revolution 9? Bár persze az nem egy klasszikus nóta. Amúgy most ismét nem a standard albumverziót halljuk, szokás szerint az le van tiltva a YouTube-ról (Lepa).