Lepa

Szerintem a világon majdnem mindenki által ismert számok közül ez az egyik legvadabb, legkeményebb. Az MTV megváltoztatta a világot, amikor elkezdte a Nirvana szekerét tolni, mert addig nem lehetett elképzelni, hogy egy depresszív, zúzós, dühös, ordibálós zenét játszó zenekar minden hallgatóhoz eljusson fő műsoridőben. Azóta már nem olyan nagy szó a rockzenekarok jelenléte a tévében-rádióban, de ez a szám úttörő volt. Nem lehet túlragozni a jelentőségét, a Nirvana a 90-es évek egyik legérdekesebb kulturális jelensége: egy lepukkant kinézetű, szuicid énekes áll a középpontjában, aki utálja a népszerűséget, de egyre népszerűbb lesz, mert beleordítja a világba, hogy utál mindenkit, meg magát is. Semmi sem ugyanaz azóta. (Amúgy meg zeneileg is jó szám, bármennyire egyszerű is a négyakkordos alapja – de mint tudjuk, nem is az számít.)

A+ (10)

Dönci

Az történt, hogy a Nirvana elérte azt, hogy a '90-es években mainstream vonalra helyezték a torzított gitárt, és ezáltal teret adtak olyan zenekaroknak is, akikre valószínűleg kevesen figyeltek volna oda. És az sem számított, hogy az énekes inkább ordít, mint énekel (amúgy rohadt nehéz így ordítani), és hogy a hangszerek fél hanggal lejjebb vannak hangolva. Gyakorlatilag egy egész (zenész)generációt indított el az útján, és a mai napig mérvadó hatása van.

A+ (10)

Dönci

Korához képest szokatlan hosszúságú darab, amelynek a basszusnyitányát később a The Doors is magáévá tette. Ray Charles énekelni és zongorázni mindig tudott, viszont ez a fajta dallamvezetés kilóg a szokványos (mármint korában népszerű) sablonokból. A mai napig megállja a helyét. Ráadásul a második rész repríze külön ízt ad az egésznek. Teljesen korrekt nyolc pontos.

A- (8)

Lepa

Ez gyakorlatilag egy szám, ami két részre van vágva, mert a kislemez két oldalán foglal helyet. Ilyen se volt (és lesz) több az 500 között. Aranyos kis alap-árenbí, a szokásos elektromos zongorahangzással. Jó régi cucc, elég táncolható és vidám, jók a zongorafutamok, meg meghatározó volt a saját műfajában. Illetve külön kiemelendő a második felében az a rész, amikor a csajkórussal válaszolgatnak egymásnak, az nagyon vicces. De mégse csúcskategória szerintem.

A- (8)

Lepa

Egy nagyon korai Who-szám, és az egyik legfontosabb. Nemcsak erre alistára került rá, hanem egy rakat másik olyanra is, ahol a rock (and roll) meghatározó számai szerepelnek. Külön vicces benne a sor végi/eleji leállások idejére időzített dadogás az énekes részéről. Említésre méltó még a vad gitárhangzás és az őrült dob, de akár a basszustémát is említhetném – egyszóval a szám minden szempontból elég jól össze van rakva. Szerintem van jobb számuk is, de ezzel robbantak be és változtatták meg a popvilágot, szóval megérdemel egy csúcskategóriát.

A+ (10)

Dönci

Ez meg a címének ellentétes módon (különböző feldolgozások végett) több generáció himnusza is lett, nem csak a The Who érájának növendékei fújták kívülról. Nagyon jó a kiállásokkal tarkított, a ritmikát ritmusosan megtörő felépítés a basszusszólóval és a torz gitárokkal. Hogy őszinte elegyek, ezt én lehet, hogy már punknak hívnám, bár tudom, hogy nem annak szokás. De mindegy, megtettem.

A (9)

Dönci

Ismét egy soul, a lassabb fajtából. És egy olyan emberről írták, aki szeretne kilépni a saját életének monotonitásából, és optimistán tekint minden változás elé. Ami azért jó tematika, mert az emberek hajlamosak a változásokat negatívan kezelni. Szép az ének, jó a hangszerelés, valahogy nekem mégsem lesz a kedvencem. Nem kapcsolnám ki, ha meghallanám, de magamtól sem tenném fel.

B+ (7)

Lepa

Hmm, most vagy én vagyok műveletlen, vagy már hallottam, csak nem fogott meg annyira, hogy megjegyezzem. Azért elég előkelő helyezést kapott, szóval le a kalappal. Amúgy nem rossz a szám, a rasszizmus, helyesebben a feketék megkülönböztetésének fokozatos eltűnéséről szól. Szóval örvendetes, hogy a 12. helyen nem egy szerelmes nóta végzett, hanem valami komoly mondanivalójú dal. A mondanivalóhoz illően az előadásmód is odateszi magát, de a zenei alap azért nem világmegváltó. Emiatt egy kicsit lepontozom.

A- (8)

Lepa

Dönci

Dylan egyik leghíresebb dala, és szerintem az egyik (ha nem a) legjobb. Végtelen egyszerűségével és kiváló szövegével egyből beissza magát az ember bőre alá, főleg azért, mert Dylan hangja ennyire érces. A feszegetett problémakörrel mindenki mindig azonosulni tud, ráadásul a harmonika és a gitár kettőse tökéletesen elegendő, hogy megtámassza ezt az érzelmektől túlfűtött felvételt.

A+ (10)

Lepa

Egyik legszebb és legköltőibb száma ez Dylan bácsinak – szerintem nagy szerepe volt abban, hogy megkapta az irodalmi Nobel-díjat, mert gyakorlatilag egy versnek is beillik a szövege. Mindemellett egyszerű, de nagyszerű a dal: az énekdallam szimpla megoldásait jól kiegészíti a gyengéd akusztikus pengetés és a szájharmonika. Megható és gyönyörű.

A+ (10)

Lepa

A Clash legjobb és legmeghatározóbb albumának címadó dala ez, de egyébként én a London Callingnál legalább 5 jobb számot fel tudok sorolni a London Callingról. Az biztos, hogy nagyon szuggesztív és sodró az egész, a kezdő, nagyon ütemes szaggatott gitárpengetéstől kezdve a jellegzetes basszustémán át a sípolós végéig. Érdekes módon még sose vettem a fáradságot, hogy utánaolvassak, miről szól a szövege, de le merném fogadni, hogy társadalomkritikus. Még ma bepótolom ezt a hiányosságomat, ti pedig hallgassátok szeretettel a London Callingot – de ne csak a számot, hanem az egész albumot. Az sose elvesztegetett idő.

A+ (10)

Dönci

Ez a ritmus, ami a gitárokból és a tamokból robban az elején egyből fejfelkapásra sarkall, aztán meg jön a géppuskadob, és máris mindenkit megfogtak. A legdurvább pedig az, hogy ez még nem is a legjobb szám az azonos című lemezen! Hiába, akármilyen lenéző jelző tud lenni a „punk”, azért megmutatták páran, hogy nem csak az önpusztítás szinonimája lehet. Sivító vokálokkal, jó szöveggel és óriási lendülettel sodró darab (annak ellenére, hogy középtempós). Mindenképp 10 pontot kap.

A+ (10)

Dönci

Ezzel robbant igazán nagyon a gombafejű brigád annak idején. Nehezen találnánk olyan földlakót, aki nem ismeri ezt a számot. Az „And when I touch you, I feel happy inside” meg elég kaján ahhoz, hogy a fiatalok is értsék, miről van szó. A tapsolások is jókor vannak elhelyezve, és külön ízt ad az egésznek a dob ritmusa a refrénben. Mai füllel is teljesen hallgatható darab (csak nyilván a hangzás lehetne jobb).

A (9)

Lepa

Ahogy közeledünk a végéhez, egyre sűrűsödnek a Beatles-számok, de hát ezt sejthettük előre. Nekem speciel ez a szám nem annyira nagy kedvencem, mint a bonyolultabb, kései nótáik, vagy csak már unásig hallottam. Meghatározó meg minden, jók is benne a végig kétszólamú énekdallamok és a harmóniák. Csak éppen ha megragadtak volna Lennonék ezen a szinten, lehet, hogy ma nem a világ legfontosabb zenekaraként tekintenénk rájuk.

A- (8)

Lepa

Mekkora vagányság már ez a fajta gitárhangzás 1967-ben! Akkoriban ez szinte metálnak hathatott, és a szokásos gitárnyűvés egyszerűen elbűvöli, megigézi az embert. Sok szempontból kezdetlegesebb ez a kicsit blues-rockos nóta a többi Hendrix-dalnál a listáról, de mégis annyira átütő erejű, hogy nem lehet rá rosszabb értékelést adni.

A (9)

Dönci

Nem csodálom, hogy világhírű lett ez a szám (és persze Hendrix maga is). Ilyen torzítás nem sokszor hallható. Ráadásul a dob is annyira pengén követi az eseményeket, hogy ihaj. Az meg már csak bónusz, hogy az egyik leginkább félrehallott sor a zenetörténetben az „excuse me, but I kiss this guy”, amire Hendrix rá is játszott koncerteken. :D

A- (8)

Dönci

Ez teljesen szörfös vagy rágógumis hangulatot hoz. Nagyon kellemes rock 'n' roll, nem az odavágós, hanem a jó érzést keltő fajtából. Tökre rendben van, mert szerintem nem is akar többnek/vagányabbnak látszani a kelleténél. Sajnos az idő vasfogának csikorgása a hangminőségen hallatszik, akárhogy keverik újra. :)

B+ (7)

Lepa

Az egyik első rock&roll-szám a világon, ilyen füllel kell hallgatni. Persze hallatszik is rajta, minimális a hangszerelés, de nagyon hangulatos ez a garázsos, szinte már primitív hangulat. A sokáig csak egy hangot pengető, majd bedurvuló gitárszóló meg pluszpontot érdemel, annak ellenére is, hogy szerintem el van rontva, legalábbis van benne egy furcsa megakadás 1:14-nél. Mindemellett – hozzá se kell tennem – pont ugyanolyan, mint a többi dal abból a korszakból.

A+ (8)