Lepa

Nagyon tetszik a gitárhangzás, és az, hogy már megint mennyire egyszerű alapokból hoz ki valami tök hangulatosat és egyedit Lou Reed és bandája. Szinte végig ugyanaz a két (!) akkord megy, ezzel majdnem 10 évvel megelőlegezi a punk amerikai ősatyjai, a Ramones stílusát. A „refrének” pedig hoznak egy kis változatosságot is a darálásba. Nem mondom, hogy nincs elnyújtva azért ez a szám. Három és négy perc között jobb lett volna, de így se kell szégyellnie a tőlem kapott osztályzatot.

A- (8)

Dönci

Ezt már az 500 legjobb lemez alatt is csíptem. Bírom Lou Reed hanyagságát. Gyakorlatilag egy dallamra megy az egész szám. Jó kis monoton nóta, de ma valahogy mégsem olyan nagy barátom 3 perc után. Így ma csak 7 pontot adok neki.

B+ (7)

Dönci

Hehehe, '80-as évekbeli rhyme animal MC-k osztják az észt. Monoton alapok, csak a refrénre van egy kis szkreccselés. Amúgy tökre hangulatos, de nem érzem különösebben kiemelkedőnek. Valószínűleg jobban értékelném, ha jobban tudnék figyelni a szövegére. Ráadásul elhalkul.

B+ (7)

Lepa

Egyszerre 80-as hangzású és mégis modern ez a szám. Nekem egy kicsit túl szimpla ahhoz, hogy igazán üssön, de hangulata azért van. A maga korában nyilván jó vagány zene volt ez, ma már csak nosztalgia-hip-hop.

B+ (7)

Lepa

Ez egy feldolgozás, pedig 1962 se ma volt, de az eredeti egyenesen '58-ból származik, sőt, a felvétel az előző év december 30-án készült. Tök jó lehet stúdiózással zárni egy évet a két ünnep között. Persze az adatokat a Wikipédiáról tudom. Szívesen írnék magáról a zenéről is, de sajnos sokat nem tudok, tipikus régi soulsláger, elég tingli-tangli, az énekteljesítmények persze jók, a szöveg meg a korának megfelelően semmitmondó.

B (6)

Dönci

Na, ez egy feldolgozás (ismét). Fura, hogy mennyi feldolgozás kerül egy ilyen listára. Annyira hallatszik, hogy az '50-es évekből való az eredeti, hogy még ezt is oda sorolnám hallás alapján. Durva, hogy egy évvel később már a Please Please Me szólt mindenhonnan. Minden vagányságot mellőz ez a dal. Sok ilyet hallottunk már, és jobbat is ebben a kategóriában (pedig nem is szoktam ezeket szeretni). Sajnos túl hosszú és túl nyálas ahhoz, hogy jó értékelést kapjon.

B- (5)

Dönci

Na, jön egy Prince-feldologzás. Valamiért ez a verzió lett híres(ebb), pedig az eredeti nekem jobban bejön. Nyilván sokat hozzátett a minimál klip is. Amúgy nem rossz ez a változat sem, csak kevés benne a gitár. :) Mellesleg az egyik Szigeten ezt allottam élőben Sinéadtől. Elég jó kis koncert volt, és nem e miatt a dal miatt. Ez a változat hetest kap.

B (7)

Lepa

Szegény csajnak az egész karrierjére rányomta a bélyegét, hogy a leghíresebb száma valójában egy feldolgozás. Vajon milyen érzés lehet? Vajon lesz-e még ennél sikeresebb száma valaha? Amúgy nem is rossz ez a szám, de nem értem, hogy miért ennyire népszerű, azt meg pláne nem, hogy mit keres a Bohemian Rhapsody előtt a listán. Kicsit túl nyálas ahhoz, hogy világklasszisnak nevezzük.

B+ (7)

Lepa

Ezt a számot az első 1-2 másodpercéről fel lehet ismerni, ami ma például már elég ritkaság. Freddie Mercury zsenialitását sok szempontból kiemeli ez a szám: az énekteljesítmény kitűnő, a dal szerkezete összetett, a dallam megható, a hangszerelés tökéletesen követi a szám ívét, és a szövegnek is van mondanivalója. Nem tudom, meddig tarthatott megírni, de nem egy félnapos dolog volt valószínűleg. Minden benne van, amit a Queenben szeretni lehet.

A+ (10)

Dönci

Ez is olyan, amit az is ismer, aki sosem akarta ismerni. Bevallom, én azon kevés emberek egyike vagyok, aki nem szereti a Queent. De van, amit nem lehet elvenni tőlük. Az egyik ilyen például az, hogy tudtak nagyon jó dalokat írni. Jó a szöveg, kiválóak a váltások, és a megalománia is inkább megkapó, semmint zavaró. Az operaszerű szerkezet ötvözése a progresszív rockkal egészen újszerű hangulatot hoz(ott még '75-ben). Aztán persze a szóló is tökös. Valószínűleg minden jó érzésű ember 10 pontot adna erre.

A+ (10)

Dönci

Érdekes volt megtudni nemrég, hogy Johnny Cash Gordon Jenkinstől nyúlta a zenét és a szöveg nagyját, mindenesetre ez a szám hibátlanul működik. Szerettem az egész lemezt annak idején. Ez a verzió különösen jó, hiába sokkal korábbi a dal. Az egész lemezt tekintve 10 pontos, de ha csak ezt a számot hallgatom, akkor nyolcas.

A- (8)

Lepa

A koncertfelvétel 1968-as, de amúgy egy 1955-ös számról van szó. Az tény, hogy így, börtönös élő felvételen utánozhatatlan a hangulata, beleborzong az ember, ahogy hallgatja, hogy megőrülnek a rabok Johnny Cash-ért. Jó ötlet volt részéről ez a koncert. Amúgy maga a szám nem lenne világmegváltó, de a jelentősége ebben a verzióban tényleg tagadhatatlan.

A- (8)

Lepa

Jó is, hogy jött ez a dal, mert hetek óta nem jutott eszembe Tracy Chapman neve – biztos a másik híres Chapman szorította ki a memóriámból. De a számot is szívesen hallom újra, emlékszem, annak idején tetszett ez az album, de nem hallgattam újra azóta. Lehet, hogy megérné. Sugárzik belőle valami nagyon természetes egyszerűség, őszinteség. És az előadásmód is sallangmentes, pedig szép énekhangja van a csajnak, érződik, hogy sokra képes.

A- (8)

Dönci

Jó kis lemez volt ez. Utólag sokkal magasabbra értkelném, mint most. De hiába, az első hallgatás számít. Hangulatos a szöveg, a refrén jól pörög a verzéhez képest. Igazából ezt ilyen sivatagban autózáshoz ajánlanám, mert a gyors robogáshoz nem sok köze van. De a végtelen homok valahogy illik hozzá. Tracy hangja nagyon jó. Kap egy nyolcast.

A- (8)

Dönci

Eminem Oscar-díjas dala. Jó kis gitárokkal van megtámogatva. Eléggé jól működik (a film nélkül is). Nagyon jó szövege van ennek a darabnak (is). Akárki akármit mond, nem is volt olyan szörnyű ez a film. Pár éve újranéztem, és rendben találtam. Nem tett hozzá az életemhez semmit, de eléggé elszórakoztatott. A számra meg lehet bólogatni meg fel-le integetni ész nélkül. :) Kap egy korrekt kis kilencest.

A (9)

Lepa

Van egy nagyon jó, sötét, félelmetes hanglutata ennek a számnak az alapok monoton dübörgése miatt. Sokkal jobban tetszik, mint a legtöbb kortárs hip-hop, a film (8 mérföld ugyebár) szintén bejött annak idején, pedig nem nagyon érdekelt, csak valamiért megnéztem. Jó cucc, na.

A- (8)

Lepa

Ezt minél többször hallom, annál jobban bejön. Nyilván közrejátszik ebben az, hogy ritkán szoktam soulzenét hallgatni, és még mindig szoknom kell a hangulatot. Régen nekem ez abszolút rádiózene (értsd: kávézós háttérzene) volt, de kezdem felfedezni az értékeit. Marvin Gaye-nél leginkább az énekteljesítményt és a túlfűtött hangulatot lehet kiemelni. Viszont kicsit hosszú és önismétlő, így nem tudok A-kategóriát adni neki.

B+ (7)

Dönci

Ez meg Nick Hornby egyik kedvenc száma. És amúgy azon kevés souldalok egyike, amelyet szívesen meghallgatok. Valószínűleg érdemes volt Marvin Gaye-re odafigyelni. Mert ez a dal még mindig jó. Csak valahogy nagy mennyiségben nekem sok. De önmagában kap egy izmos hetest.

B+ (7)

Dönci

Hehehe, lokalizálni úgy lehetne a dal címét talán, hogy „Apa egy hobó volt”. Amúgy a basszus és a fúvósok az elején diszkót sugallnak a kis kaparászós gitárral megtámogatva. Aztán két perc után még mindig inkább blues. Jól átvertek engem. Utána meg teljesen egyértelmű soul lesz. Egyébként bejön ez a monotonitás/ismétlődés valamiért. Csak a női ének nem kéne annyira. De megszavazok nekik egy hetest.

B+ (7)

Lepa

Jó hosszú az intrója ennek a dalnak, mintha meg akarna várakoztatni, mielőtt igazán belecsapnak a húrokba, és elkezdődik a táncolható rész. Aztán szép lassan kibontakozik egy tökjó énekhanggal, és frankó gitárnyűvésekkel. A wikipédia szerint pszichedelikus soul ez a stílus. Tényleg hallatszik benne mindkettő, de azért funky/diszkó is van benne bőven. Mondjuk a ritmusa elég lassú/nyugodt ahhoz, hogy tánczenének nevezzük, de azért tökös.

A- (8)