2015. október 12. 02:16 - Az 500 legjobb album 2 arca

216. The Meters – Look-Ka Py Py (1969)

meters.jpg

Dönci

A mikrofonfejek a borítón árulkodnak a stílusról. Funky-disco lesz, már érzem. 32 percben 12 szám. Az elég jó, már majdnem a Ramones arányát hozza. :D Ahhoz képest, hogy nem jön be ez a stílus, egészen vállalható. Talán azért, mert nem annyira az Earth, Wind and Fire vonulatát követik, hanem néha becsempésződik a The Doors hangulata is. Meg az is bejön, hogy nincs ének. Kap egy izmos hetest ez is, mert most jó pillanatban kapott el, de nem tudom, egyébként magamtól betettem volna-e. (Csak a pedálozásnál tűnt fel, hogy az egyik szám basszustémája tökre megegyezik a Whole Lotta Love énekrefrénjével, de már mindegy, elsőre nem tűnt fel, a virginséghez meg úgyis az számít.)

B+ (7)

Full Virgin Listener Achievement; Pedálember Achievement

Lepa

Aranyos kis hangulatzene. Jó kevés a szöveg, nem zavar a háttérben. Erről se tudok sokat írni, de tetszik, magamtól azonban nem tenném be. Hacsak nem kocsival szelném át Amerikát. Akkor mehetne kocsizenének is. Megkapja a hetest, mert igényes.

B+(7)

Full Virgin Listener Achievement

Szólj hozzá!
2015. október 11. 02:17 - Az 500 legjobb album 2 arca

217. My Bloody Valentine – Loveless (1991)

my_bloody_valentine-loveless_300x300.jpg

Lepa

Kellemes kontrasztot nyújt a lágy női énekhang, és a folyamatos, torzítós zúzás. Elég telt a hangzás. A When You Sleep a kedvenc eddig. Utána az I Only Said is. A Sometimes talán a legslágeresebb. Eléggé túlcsordul a gitár, nehéz mellette hallani a többi szólamot és hangszert, de azért jó így. Elhallgatgatom ezt az állandó zsizsegést, duruzsolást. Amúgy nem volt ismerős elsőre semmi, de így is hoz egy nyolcas szintet.

A- (8)

Pedálember Achievement; Virgin Listener Achievement

Dönci

Mindig csak a nevét hallottam ennek a zenekarnak, ezért mindig valami loncsos vagy black metalnak képzeltem. Ehhez képest inkább dark wave (az első szám alapján). A Loomerről a későbbi Death in Vegas jut eszembe. Elég hangulatos szám az is. A To Here Knows When disszonáns hangjai szintén nagy hatással lehettek a Death in Vegasra. Eléggé elborult, de nagyon tetszik. Bár tény, hogy egy másik napon lehet, hogy pont ezért húznám le. Szóval ehhez is kell hangulat. Ugyanakkor az is tény, hogy a lemez keverése (nyilván koncepció szerint) eléggé távolivá teszi a dalokat, ami hosszú távon nem válik előnyére. Kicsit fáraszt a lemez a végére a monotonitás, de még így is nagyon erősnek érzem ezt az albumot. A What You Want lendülete még épp kellő pillanatban lép be. Kap egy izmos hetest.

B+ (7)

Virgin Listener Achievement

Szólj hozzá!
2015. október 10. 02:18 - Az 500 legjobb album 2 arca

218. Professor Longhair – New Orleans Piano (1972)

professor_longhair-new_orleans_piano_300x300.jpg

Dönci

Az első 3 szám tök jó, hangulatos kis dzsessz bluesos elemekkel. Mivel sok szám variációja a másiknak, bukom a virginséget, pedig életemben nem hallottam a figuráról. Ami hiba egyébként, ezt a fajta dzsesszzongorázás nekem nagyon bejön. Ér egy erős hetest.

B+ (7)

Lepa

A kezdés egy elég tipikus korabeli tánczene. De hangulatos, és utána is. Nem sokat tudok írni az ilyen zenéről. Lehet rá tolni a bugit.

B+ (7)

Full Virgin Listener Achievement

Szólj hozzá!
2015. október 09. 02:19 - Az 500 legjobb album 2 arca

219. U2 – War (1983)

u2_war_300x300.jpg

Lepa

A Sunday Bloody Sunday egy nagy sláger. A Seconds se rossz, a New Year's Day viszont jobb. Itt még hiányzik az a nyáladzás, ami miatt a későbbi U2-t nem bírtam megszeretni. Amúgy ez a NYD szerintem hatott (többek között persze) a Kaukázus korai korszakára (micsoda alliteráció). A Drowning Man hangulatában is van valami zseniálisan sejtelmes. Talán a The Refugee az első gyengébb szám. Aztán a 7-8. se túl nagy szám. A Surrender aztán visszahozza valamennyire a színvonalat. A zárás is szép. A közepén lévő botlás ellenére megkap egy nyolcast.

A- (8)

Dönci

A Sunday Bloody Sunday örök klasszikus dobriffel nyit. Kevés számot lehet ennyire felismerni a dobtémáról (most hirtelen csak a We Will Rock You, és a Nirvana Scentless Apprentice-e jut eszembe). A Seconds basszusa is nagyon király. A New Year's Day az egyik legjobb new wave-sláger a világon. A Like a Song... is fergeteges. A Drowning Man az első gyengébb darab. A The Refugee az egyik legnagyobb kedvencem (nagyon jó ritmusa van). A Two Hearts Beat as One is csak közepes. A Red Lights a fúvósszekcióval teljesen lelóg a lemezről. A Surrender is erős közepes. A „40" a végén azért megint csak őskajmánság. Ér egy gyenge kilencest.

A (9)

Proud Owner Achievement; Pedálgyerek Achievement (Seconds; The Refugee; "40")

Szólj hozzá!
2015. október 08. 02:20 - Az 500 legjobb album 2 arca

220. Neil Diamond – The Neil Diamond Collection (1999)

neil_diamond-the_neil_diamond_collection_300x300.jpg

Dönci

A Sweet Caroline aranyos. Kicsit Disney-filmzenés hangulata van. Hangulatában a Cracklin' Rosie és a Song Sung Blue is hasonló volt. A Play Me az első, amit popzenének hívnék. Mármint nem popos, de nem is tűnik sanzonnak annyira (legalábbis az első felében), aztán a vonósokkal már hajlik abba az irányba ismét. A Brooklyn Roadsba beleénekli magát is. A Soolaimon meg tiszta Cat Stevens (vagy fordítva). Az I Am... I Said zseniális. Kap egy hetest.

B+ (7)

Pedálgyerek Achievement (Done Too Soon; I am… I Said; And the Grass Won't Pay No Mind); Virgin Listener Achievement

Lepa

A maga nemében nem is olyan rossz ez a Sweet Caroline. Puhulok. A Song Sung Blue tutyimutyisága is aranyos. Aztán sokáig semmi különös, a Holly Holy tartalmaz némi spirituálét nyomokban. Ez tetszik. A Soolaimon (Szulejmán) elég keletiesen indul, kilóg az eddigiek közül. Amúgy királyos szám. A Walk on Water is király, kicsit ismerős is. Ez sokkal változatosabb, mint aminek indult. Kellemes zene végig, és még éppen nem túl nyálas.

B+ (7)

Szólj hozzá!
2015. október 07. 02:21 - Az 500 legjobb album 2 arca

221. Bruce Springsteen – Nebraska (1982)

bruce_sprinsgsteen-nebraska_300x300.jpg

Lepa

Pont tegnap* néztem az E.T.-t, ami szintén 1982-es, de teljesen más a hangulata. :) Mindenesetre bejön ez a szolid, csendes kezdés. A többi szám se viszi túlzásba a zúzást… a Johnny 99 ezekhez képest már szinte vad, pedig akusztikus; ezt a számot már ismertem is. Amúgy egyáltalán nem rossz az album, de szép csendben végigmegy, és a figyelmemet sajnos ritkán kelti fel igazán.

B (6)

Dönci

Fú, mekkora király a címadó. Pedig country. De mégis, nagyon durván működőképes. Az Atlantic City sem volt rossz. A Mansion on the Hill is egészen kiváló. A Highway Patrolman is kiváló, az előtte és az utána lévő kettő viszont nem tetszett. A Used Cars jó, az Open All Night nem. Megint egy olyan lemez, hogy ami jó rajta, az zseniális, ami meg nem, az pedig végtelenül unalmas. Na, a végén közepes darabok voltak. Hát, kiegyezünk egy hetesben.

B+ (7)

Pedálgyerek Achievement (Nebraska; Atlantic City; Mansion on the Hill)

 

* Nyilván a hallgatás napjához képest tegnap.

Szólj hozzá!
2015. október 06. 02:22 - Az 500 legjobb album 2 arca

222. Pixies – Doolittle (1989)

pixies_doolittle_300x300.jpg

Dönci

A Debaser mindjárt jól nyit, a Tame pedig viszi tovább a lendületet, a hörgősre torzított dalvég egészen kiválóra sikerült. A Wave of Mutilation zeneileg kicsit könnyedebb vizekre evez. Az I Bleed szavalása az eddigi leggyengébb pillanat (de az is működőképes, csak lelóg szerintem a lemezről). A Here Comes Your Mant már csak a bevallottan az R.E.M.-től lenyúlt „boxcar" szó miatt is muszáj szeretni. :) Mellesleg az egyik legjobb popszám a világon. A Dead kellemesen kaotikus, bár koncepció szerint én nem tettem volna épp a legpoposabb dal után. A Monkey Gone to Heaven érthetetlen okból sláger. Mármint jó szám, csak nem slágeres. A Mr. Grieves viszont érthetetlen okból nem sláger. A La La Love You megint kaptiális sláger kellene, hogy legyen. A No. 13 Baby is király, és a There Goes My Gun is fergeteges. A Hey sajnos elég gyenge. És az utolsó 2 szám sem bika. Ez lehúzza 8-asra.

A- (8)

Lepa

Kiemelkedő kezdés a Debaser, nagyon bejövős szám. És a második-harmadik ugyanolyan jó. Az I Bleed hangulata már betegesebb, az énekes énekstílusától meg szerintem még a blinkes Tom DeLonge is vett át valamit (sokan mások is). A Here Comes Your Mant ismertem, sláger. A Monkey Gone to Heaven is jó, de rossz szám nem is volt eddig. A Crackity Jones vadsága is bejön. A La La Love You könnyedebb, vicceskedőbb, jól jön a lemezen. Meg a női vokálos számok is jól esnek, pl. a Hey. A Silver hangulata is egyszerre szürreális és zseniális. Az utolsó se ront rajta. Lehet, hogy csak pont ideális hangulatban vagyok ehhez a lemezhez, de nekem tökéletesnek tűnik – végre beindultak az igazán jó lemezek!

A+ (10)

Pedálember Achievement

Szólj hozzá!
2015. október 05. 02:23 - Az 500 legjobb album 2 arca

223. Eric B. & Rakim – Paid in Full (1987)

eric_b_and_rakim-paid_in_full_300x300.jpg

Lepa

A dátumból ítélve ez is valami ős-hiphop. Sose hallottam róla. Ha csak félig figyelek oda, egy szám se ragadja meg az érdeklődésemet. Ez elég sokat elmond a lemezről meg a stílusról. Kíváncsi vagyok, mi lesz a legmagasabbra rangsorolt rapalbum. Amúgy az As the Rhyme Goes On c. számban van két sor, amit Eminem újrahasznosított („the way I am..."). Ennyit a virginségről. No, a Chinese Arithmetic felkelti a figyelmem. Van benne tényleg valami kínai. Furcsa, de tetszik (és legalább nincs is szövege...) A záró Extended Beat se rossz. Ezek húzzák fel. Érdekes, ez elvileg valami korszakalkotó album, de annyira ugyanolyan mind... Na jól van, nem érthetek mindenhez.

B- (5)

Dönci

1987-ből ilyen zene? Azért ahhoz képest elég minimál az első szám. Bevallom, nem annyira tetszik az első két szám. A My Melody alapján sem érzem őket „first rhyme editor"-nak. Az I Know You've Got Soul az első, ami számomra értékelhető. De ez is csak erős közepes. A Move the Crowd majdnem jó, csak egy perccel hosszabb, mint kéne. Az As the Rhyme Goes On tetszik, ott valahogy bejön a minimalizmus. Ráadásul Eminem is nyúlt a szövegéből a The Way I Am c. dalában (itt buktam is a virginséget.) A Chinese Arithmetic szörnyű. Az Eric B. Is President is eléggé zavaróan béna. Az a helyzet, hogy szerintem ez a zene is idejétmúlt, mert ilyen alapokat ma már pár nap gyakorlással bárki összerak egy telefonnal, viszont a számok meg nem tűnnek annyira ütősnek, hogy időtállók legyenek. Az meg valahogy szomorú, hogy az egyik legjobb darab a lemez végi Extended Beat. Gyenge négyes.

C+ (4)

Szólj hozzá!
2015. október 04. 02:24 - Az 500 legjobb album 2 arca

224. Aerosmith – Toys in the Attic (1975)

aerosmith_toys_in_the_attic.jpg

Dönci

Nosztalgikus élmények fűznek a zenekarhoz, ezt nem tudom kikapcsolni. Bár tény, hogy jobban szeretem, amikor Steven Tyler hangja már rekedtebb és nyávogósabb. :) A címadó szám nagy sláger, az Uncle Salty pedig szintén elég ügyes. Az Adam's Apple is tök kellemes. A Walk This Way riffje meg egyszerűen zseniális (csakúgy, mint a dal maga). A Big Ten Inch Record klasszikusabb blues: nem rossz, de valahogy lelóg kicsit a lemezről. A Sweet Emotion ismét gigasláger (és fergeteges is). A No More, No More is erős közepes. A Round and Round kicsit uncsi, bár a gitárjai azért sújtanak. Sőt, a végére megtetszik a monotonitása. :) Az utolsó számban előjön az az énekhang, amit nagyon bírok. :) Ezért gyenge nyolcas lesz, nem erős hetes.

A- (8)

Lepa

Dinamikusan kezdődik a címadóval, az Uncle Salty már furcsább szám, de nem rossz. Utána a Walk This Wayig semmi nem fog meg, de az tényleg klasszikus. A Big Ten Inch Record inkább blues, de egyáltalán nem rossz. A No More, No More kezdő riffje jó, meg a szám is amúgy. A Round and Round pedig ősmetál, mondjuk annyira nem jön be. A You See Me Crying pedig inkább az Aerosmith későbbi, félig nyáladzós, poposabb korszakát vetíti előre. Itt már elő is jön Tyler jellegezetes hangjának minden aspektusa. Hát, nem tudom, nekem nem egy klasszikus ez az album.

B+ (7)

 

Szólj hozzá!
2015. október 03. 02:25 - Az 500 legjobb album 2 arca

225. Bonnie Raitt – Nick of Time (1989)

nick.jpg

Lepa

Na, nézzük Bonnie néni újabb próbálkozását! A címadó/kezdő szám jó amúgy. Gebedjek meg, de tetszik a második szám is. A Love Letter is inkább középjó, mint középrossz. A negyedik szám viszont már ratyi. A Real Man megint elmegy, jó a szájharmonika-szóló. A Nobody's Girl megint király. Mi van velem? A Have a Heart meg kicsit reggae-s, nem is rossz. Utána azért gyengül az album. A vége felé az I Ain't Gonna Let You Break My Heart Again azért jó kis ballada, és szimpatikus Raitt énekhangja is, ezt meg kell hagyni. Az utolsó darab a ritkán előforduló saját szerzemények egyike, pedig nem rosszabb, mint a mások által írtak. Egy közepes hetest simán megérdemel az album.

B+ (7)

Virgin Listener Achievement

Dönci

Nosza, még egy lemez a hölgytől, ezúttal a Disintegration évéből. Az első, címadó dal egyszerű pop, a szövege viszont nem rossz. De nem emelkedik ki. A második meg már country-pop. A Love Letter basszusa tetszik, de itt ki is merül. Ez is kellemes háttérzene. Fú, a Cry on My Shoulder talán a címénél is nyálasabb. A Real Man talán az eddigi legjobb (értsd: gyenge hetes) – na jó, a végére ez is hosszú lesz. A Too Soon to Tell is meglehetősen csöpögős. Azért az leszögezhető, hogy elég sablonosak a számok, a tematikásjuk és a tempójuk is megegyezik. Na jó, kap egy gyenge ötöst végül, mert tényleg csak úgy elmúlik ez a lemez a semmibe.

B (5)

Virgin Listener Achievement

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása