Lepa

Nem tudom, mivel keverem, de erre is megesküdtem volna, hogy már szerepelt. Az Eagles-höz méltóan jó nyálas, és bár végig jók a gitárszólamok (amik amúgy eléggé nyávogós hangszínűre vannak véve), sajnos a nyálas (szintén nyávogós) ének elrontja. Tudom, hogy elvileg egy hatalmas világsláger, de sose tudtam értékelni – vagy inkább csak megszeretni. Idegesíteni azért nem idegesít, ami nagy szó, mert tuti hallottam már vagy ezerszer.

B+ (7)

Dönci

Ezt a dalt régen a gitárok miatt szerettem. Aztán elfelejtettem, majd A nagy Lebowskiban újra hallottam a Gypsy Kings feldolgozásában, és újra megtetszett. Aztán meg a szövegének is utánajártam, és rájöttem, hogy azért eléggé súlyos dolgokról van benne szó. Vagyis pontosan arról, hogyan korrumpálódik az ember Kaliforniában, és hogy ragad bele a fertőbe, mindezt úgy, hogy kívülről úgy tűnik, övé a világ. Legalábbis szerintem erről szól. :)

A (9)

Dönci

Sajnos nagyon nehéz most toleránsnak maradnom ezzel a dallal, mert 1965-ben már lényegesen jobb számokat írtak. Ez tipikusan évtizedet csúszott felvétel szerintem. Mondhatni, már megjelenésekor is idejétmúlt volt. Ennek megfelelő lesz az osztályozása is.

C+ (4)

Lepa

Belecsapunk hát a világ 50 legjobb számába (a Rolling Stone szerint), azaz a lista felső 10%-ába, és nem túl nagy meglepetésünkre egy régi soulnótát kapunk a képükbe (fülünkbe). Amúgy teljesen rendben van, de szintén nem érzem úttörőnek, ekkoriban ha más nem (de igen!), a Beatles például már sokkal nagyobbakat alkotott. De az átlagos souldaloknál egy kicsit jobban van felépítve, kicsit élénkebb és fülbemászóbb, az énekteljesítmény se hagy kívánnivalót maga után.

B+ (7)

Lepa

Hát, ez valami nagyon-nagyon ősi hip-hop, egyébként nekem az ilyenek jobban is tetszenek, mint a maiak, de lehet, hogy csak azért, mert a kései Clashre emlékeztetnek. Nincs túlbonyolítva, nyilván ez egy szövegcentrikusabb műfaj, főleg a kezdeti időkben volt az. Nagyon műveletlen vagyok, mert nem ismertem korábban, pedig egy híján bekerült a világ 50 legjobb számába. Érdekes döntés azért – de biztos meghatározó ebben a stílusban.

B+ (7)

Dönci

Hű, itt nagyon Commodore 64-es jedihangok vannak a háttérben. Egészen vicces, hogy erre rappelnek. És sajnos mást nem is tudok hozzátenni. Egyáltalán nem zavaró, de szerintem nem is feltétlenül kéne a listán lennie. Ennyire elöl meg végképp nem.

B (6)

Dönci

A gitárszóló az elején teljesen átveri a hallgatót, mert hajmetalt ígér, de funky-diszkó lesz belőle. :) A gitár meg teljesen kikopik. Egyébként teljesen jó nóta, okos szöveggel. Hiába, kis mennyiségben nagyon lehet szeretni Prince munkásságát (legalábbis én nagyban nem tudom sajnos).

A- (8)

Lepa

A kezdése alapján ez lehetne egy egészen kísérletező szám, de végül egy átlagos Prince-diszkó lesz belőle. Amúgy az azért érdekes, hogy az első versszakban nincs semmilyen hangszer, csak dob meg ének, utána lép be a szinti, de basszus még akkor sincsen. A folyamatos zenei alap csak 3 perc környékén jelenik meg, szóval szépen építkezik a dal. Nem mondom, hogy rosszul van megírva, vannak benne érdekes megoldások struktúra és hangszerelés szempontjából is, de még mindig nem tudom megszeretni Prince-t.

B+ (7)

Lepa

Mekkora váltás az előző nótához képest – pedig csak tíz év telt el! Na persze a Sex Pistols pont azzal a céllal jött létre, hogy lesöpörjön az asztalról mindent, amit addig bevettnek, elfogadottnak vagy normaadónak tekintettek a popipar szereplői. Kimunkálatlan énektudás, semmi zenei virtuózkodás, csak a torzított gitár és a hihetetlenül szuggesztív előadásmód – na meg a botrányos szövegek. Mégis, én zeneileg is meghatározónak tartom őket, mert nem egy adott dal bonyolultsága számít, hanem az érzés, amit kiváltanak a hallgatóból – és a Sex Pistols szerintem ugyanazt hozza ki minden hallgatóból, függetlenül attól, hogy az tud-e angolul. Az a „Destroy” a szám végén önmagában korszakalkotó: egy nihilista ars poetica.

A+ (10)

Dönci

Kevés arcbavágóbb ars poetica létezik az „I am an Antichrist” kijelentésnél. Ráadásul sugallja, hogy nem csak egy van belőle. Hiába, a Sex Pistols elég felkavaró zenekar volt, nem csak a zenéjük miatt, vagy amiatt, amit stílusukban képviseltek, hanem a történetük/történelmük miatt is. Szóval jó kis társadalombírálós darab ez is, ami nagyjából szembe köpi azt, amit lehet.

A+ (10)

Dönci

Ilyen címmel volt egy film is. Meg Ryan alkesz volt benne, Andy Garcia meg a szenvedő apa, aki próbálja az asszonyt kirángatni belőle. Amúgy egészen nyálas szerzemény, de annyira nem bánt, mint szokott. Lehet, hogy azért, mert egy felgyorsított keringőről van szó? Nagyjából ennyit tudok róla elmondani.

B (6)

Lepa

Klasszikus soulnóta, ismerem régóta, pedig sose szerettem volna, ha túlzottan tágra bővül a zenei műveltségem ebben a műfajban. Sajnos mai füllel ez is csak egy sablonos, érzelgős tucatdal a régi időkből, aminek pont akkor halkul el a vége, amikor egy kis izgalom támadna a fúvósok megjelenésével. Ráadásul már 1966-ban járunk, amikor nagyon izgalmas dolgok is születtek a popzenében. Ezért nem tudok sajnos jószívű lenni az értékelésnél.

B- (5)

Lepa

Ez eredetileg nem a Kingsmen száma, mert – hogy, hogy nem – szintén 1956-ból származik, eredetileg Richard Berry (Chuck Berry és Little Richard szerelemgyereke?) vette föl és adta ki. Állítólag nagyon nagy hatású nóta, és rengetegen feldolgozták, de a korai verziók közül a Kingsmennek ez az 1963-as felvétele a meghatározó. Ám legyen. Hangulatos, de nekem kicsit túl monoton dal. Azért tudnék rá táncolni egy hatvanas partiban, és a gitárszóló is rendben van a korához képest.

B+ (7)

Dönci

Kiejtésében hasonló címmel van egy Teitur-dal, az Louis Armstrongról szól. Azt jobban bírom. De tény, hogy ez is klasszikus zongoramentettel megáldott táncdal. Monoton, de nem bántó, a gitárszóló jókor jön. És talán ennél többet nem is tudok róla írni érdemben.

B+ (7)

Dönci

Óriási rock 'n' roll ez is, bár tény, hogy én ezt is jobban bírom McCartney énekével és a gombafejűek hangszerelésével. Ugyanakkor már csak a szaxiszóló miatt is helyet érdemel a listán. Sőt, nem csak helyet, hanem egy kiemelkedő értékelést is.

A- (8)

Lepa

Sose fog véget érni az ötvenes rakendrollslágerek hosszú sora, úgy érzem (stílusosan az 56. helyezett is '56-os nóta lett). Ebben a számban a szaxofonszóló az, ami hoz egy kis változatosságot, meg jók a leállások alatti ordibálások, azért tudott énekelni ez a Richard. Szóval egy fokkal jobbra értékelem, mint általában az ilyeneket.

A- (8)

Lepa

Soha életemben nem hallottam erről a zenekarról. Brit rockegyüttes a hatvanas évekből, így eleve hátránnyal indultak, mert ugyebár akkoriban mindenki egy másik zenekarra figyelt... de úgy látszik, sikeres volt ez a nóta, és a szerkesztők a mai napig kiemelkedőnek tartják. Én azt mondom, szépnek szép, a dallama jó, viszont zeneileg nem kiemelkedő. Azért örülök, hogy megismerhettem – megpróbálom memorizálni a Procol Harum nevet. (Durva egyébként, hogy a mai napig léteznek, és adnak ki albumokat, de ez a '67-es, debütáló évükben megjelent szám a leghíresebb daluk azóta is.)

B+ (7)

Dönci

Nem ismerős ez a zenekarnév, a szintidallamot viszont szerintem mindenki ismeri. Akármilyen sablonos soulnóta, valahogy most nagyon bejön. Nem tudom megmondani, miért, mert objektív ítélettel semmi különleges nincs benne.

A- (8)

Dönci

Kevés ennél királyabb diszkószám van. Ráadásul azért elég vicces a szövege is. Kétségtelenül Jacko csúcspontjai közé tartozik ez a szám. Sőt, a '80-as évek diszkójának csúcspontjává. Nagyon ízlésesen fújnak a basszus alá a bridge részeknél, a beat meg mindenkit megvesz magának. És akkor a refrénbeli gitárról még nem is meséltem.

A (9)

Lepa

A nyolcvanas évek egyik legismertebb diszkószáma, benne a jellegzetes, jacksonos „csuklással” és egyéb védjegyekkel. Talán annyiban emelkedik ki a kortársai közül, hogy van egy kis sejtelmes hangulata a dallamvilág és a vonósokat is használó hangszerelés miatt. A ritmusa meg egyértelműen táncra perdít. A maga műfajában tökéletes, de azért mégiscsak tánczene elsősorban, nem pedig „hallgatós” zene.

A- (8)