Lepa

Nem is tudtam, hogy a Hound Dog nem szóismétlés – magyarul ebkutya lenne, ami elég hülyén hangzik. A dal eredetileg 1952-es, azaz nem Elvis verziója az eredeti, viszont ez a legismertebb. Hozza a szokásos ötvenes évek közepi hangulatot és színvonalat. De ma már csak sima tánczene ez. Valahogy nem tud annyira megfogni, mint például a Blue Suede Shoes.

B+ (7)

Dönci

Ismét egy feldolgozás Presleytől. Nagyon nagy rock 'n' roll ez is, ropognak a dobok, mint a géppuska, megy a taps, ütemes a basszus. A gitárszóló is egészen kellemes. Elvis hangjával meg soha nem volt baj. Korrekt kis nyolcas lesz.

A- (8)

Dönci

McCartney egyik legjobb szövegéről beszélünk, és az egyik legfelismerhetőbb zongoratémáról. Harrison gitárszólója pedig fergeteges. A dobok pedig furcsán szólnak kicsit, mert a tamok ki voltak tömve a felvételkor, de ez is külön ízt ad neki. Szóval jó zene jó szöveg, jó szám. Nem nagyon tudok mást írni erről.

A (9)

Lepa

Az egyik első szám, amit megismertem és megszerettem a Beatlestől – a tizenéves Czutor Zoltán előadásában, kazettán. A felvételt tesóm hozta haza, ő pedig Czutor Anett-től kapta, aki osztálytársa volt általánosban. Persze nem sokkal később megismertem az eredetit is, a Beatles-mániás angoltanáromnak hála. Jó kis dal, habár egyébként kicsit túl egyszerű mai füllel. De az tagadhatatlan, hogy a dallam végig fülbemászó, a gitárszóló pedig tök jó benne. Szóval nem sokkal marad el a zenekar invenciózusabb slágereitől, de most kicsit szigorú leszek az értékeléssel.

A (9)

Lepa

Ez is egy olyan szám, amiről tudni lehetett előre, hogy szerepelni fog. A beleélés végig hallható, és ezért egyből megfog az előadásmód. A hangszerelése az én ízlésemnek kicsit visszafogott, lehetne tökösebb, zúzósabb. A szaxofon viszont nagyon jókor jön a közepén, és amúgy is van a számnak egy vidám hangulata annak ellenére, hogy a címe mást sugall. Majdnem töléletes, csak a közepén a leállás nem annyira kellett volna bele szerintem.*

A (9)

Dönci

Ez is óriási klasszikus. A fúvósok, a kaparászós gitár és az utazós ritmus mindig magával ragad. Aztán jön a csilingelés a bridge résznél, ami megint frankó. A szöveg pedig elsőosztályú, nem is véletlenül dolgozták fel sokan. Kap is szerintem egy 10-est, mert tökéletes gitárpop.

A+ (10)

*Ez a hivatalos videó úgy nézem, félig-meddig élő felvétel, de maradjon ez, ha már ez a hivatalos.

Dönci

Megesküdtem volna, hogy ez a szám már szerepelt a listán. Annyira alap, és annyira nagyon hasonlít az '50-es és '60-as években lányzenekarok által készített soulra, hogy nagyon. Viszont a ritmikájában van valami, ami kiemeli a többiek közül. Nem tudnám rá azt mondani, hogy nem esik jól meghallgatni, úgyhogy nem is mondom.

A- (8)

Lepa

A szám igazából már 1963-ban megjelent kislemezen, de mi a nagylemezes megjelenést szoktuk alapul venni, ezért '64 az évszám. Merész húzás volt ezt a 22. helyre beválogatni a szerkesztők részétől, de az tény, hogy ebből a régi csajegyütteses műfajból ez az egyik legjobb szám. Én szeretem az ilyen zenéket, sokkal jobban, mint pl. a soult, de azért van, amit sokkal jobban szeretek. Aranyos a dallam, szép az énekhang, és jók a csörgődobok. Elhalkulás helyett persze jobb szeretnék valami stílusos lezárást, de hát az akkoriban nem volt divatban.

A- (8)

Lepa

A szám közepén található csembalószólóig (ami állítólag amúgy zongora, csak módosított tempóval) nem is történik semmi olyan nagyon különös, ami ne jellemezné a zenekart, kivéve persze, hogy a dallamvezetés és a harmoniák tökéletesek, de ezt megszokhattuk tőlük. Talán a legjobban ez a szám jellemzi a Rubber Soul albumot: már nem a régi, de még nem teljesen sodródott el a kísérletezés felé a zenekar. Így aztán tökéletes hallgatnivaló a konzervatívabb és a sznobabb rétegeknek is – nem mintha a két kategória ellentétes lenne egymással.

A+ (10)

Dönci

Hűha: mit írjak a Beatles (szerintem) legjobb lemeze (szerintem) legjobb daláról? Ilyen király szerelmes szöveget kevesen tudtak az asztalra tenni azóta is. A többi meg a „szokásos”: Ringo érzi a dalt, a dallam fülbemászó, az énekharmóniák tökáletesek. És persze ott van a szólórész, amit a The Doors is megirigyelhetett volna. Meg kell hagyni, ha választani kéne, inkább McCartneyt mondanám, mint Lennont (már csak azért is, mert méretre nagyobb az életműve), de ezzel a számmal nemigen lehet vetekednie senkinek. Kőkemény 10-es.

A+ (10)

Dönci

Hangzásvilága alapján ezt a soult is az '50-es évekre tettem volna. Nincs vele baj egyébként, szépen úszik, jók a csilingelések a xilofonon(?), az ének is rendben van, csak ez is beleesik az „idejét múlt” kategóriába, és a baj az, hogy már megjelenésekor is illett rá ez a jelző.

B- (6)

Lepa

Aranyos meg dallamos, de ismét csak nem értem, hogy lehet a top 25-be kerülni egy ilyen sablonos, régi soulnótával, pláne, hogy '65-ös, tehát nem igazán nevezhető meghatározónak – a 60-as évek e nélkül a szám nélkül is ugyanúgy alakultak volna szerintem. De szépen énekelnek ebben a dalbab, ez vitathatatlan. A gospel hatása érződik a szövegvilágban és a dallamban is, de ezt leszámítva azért szépen besimul korábbi társai közé.

B+ (7)

Lepa

Ez egy sokkal egyszerűbb szám a tegnapinál, de hihetetlenül fülbemászó. A Beach Boys fő stílusjegye, a tiszta és nagyon harmonikus, többszólamú ének (sokszor kánonban) itt is megtalálható, de amúgy is elég barátságos dallamvilága van. Kicsit nyálba hajlik, de ezt náluk megszokhattuk. Azért biztos nehéz volt megírni ezt is.

A- (8)

Dönci

Szerintem sokszor kifejeztem már azt, hogy mennyire túlértékeltnek találom a The Beach Boys munkásságát, és valahol ez a dal is jól példázza, miért. Ugyanakkor nem tudom nem szeretni. Szóval furcsa kettősség ez bennem. Érzem, hogy nyálas, de mégis elvisz magával, és nem kapcsolnám ki kb. soha. Szóval a jobbakból való ez is, kap is egy nyolcast.

A- (8)

Dönci

Sokak szerint Lennon és McCartney utolsó igazi közös szerzeménye. Mások szerint a legjobb közösük. Mindegyikben van igazság szerintem. Kimagasló teljesítmény '67-ből, főleg a ritmus- és hangulatváltással a közepén. Megint azzal játszanak, mint a We Can Work It Out-ban: Lennon cinikus és pesszimista, McCartney optimistább és vidámabb. Jó ez az ellenpontozott egységesség. Viszont ismerkedni a zenekarral nem ez a dal a legjobb. Itt már kell egyfajta „szoktatott” fül a pszichedéliához, meg sokkal nagyobbat üt, ha valaki a Love Me Do vagy az I Want to Hold Your Hand után hallja meg, hogy ugyanazok az elkövetők.

A+ (10)

Lepa

Ez az egyik legjobb szám a Bors Őrmester albumról. Van benne minden, amit ebben a korszakában az együttesnek szeretni lehet: szép dallam, kísérletezés, furcsa hangok és effektek, na meg a szövegvilág se rossz. A közepén meg a végén az az erősödő kvázi-szimfonikus hangeffekt (vagy inkább zajkavalkád) korszakalkotó volt. De a lazább, hagyományosabb részei is jók a számnak, meg a visszhangzó „I'd love to turn you on”. A sokáig kizengetett zongoraakkord a végén tökéletes lezárás – mennyivel jobb, mint egy elhalkulás! 

A+ (10)

Lepa

Ennek a számnak meg elég vagány a hangzása a korához képest, a gitárok (mind a szóló, mint az alap) egész tökösen szólnak, az ének is inkább hard rockossá teszi a nótát. Egyszerű az alapja, kb. ugyanaz a három akkord váltakozik a közepéig, de a sok gitárnyűvés meg a kiegészítő hangok, hangszerek miatt szinte fel se tűnik. És lendület is van bőven, szóval nem nagyon tudnék belekötni. Aztán 3 és fél perc után átvált egy teljesen másik számba, de az is jót tesz neki. Nagyon jó ez a több percen át tartó „levezetés”.

A+ (10)

Dönci

Ez is nagy klasszikus. Eric Clapton tollából és kezéből egy gyorsabb dal szaladt ki 1971-ben, amit bő 20 évvel később az unplugged műsorán ismét híressé tett. Pedig micsoda szóló van ebben a verzióban, ami ott kimarad. Csak kár, hogy nem hozzák végig a kezdeti lendületet. Ennek ellenére bárki büszke lehetne erre a dalra.

A- (8)

Dönci

Erre emlékszem korábbról, amikor Otis valamelyik lemezét hallgattuk. Jóféle kis blues-soul ötvözet, mert eléggé virtuóz gitárok vannak benne ahhoz képest, hogy mennyire háttérbe vannak szorítva. Otis hangjával pedig soha nem volt baj. Sőt, a szöveg is teljesen rendben van. Ráadásul emiatt a hangszerelés miatt azt mondanám, hogy kortalan felvétel (hiába szokatlan kicsit a mai fülnek, de szerintem 50 év múlva is jó lesz hallgatni).

A (9)

Lepa

Bár maga a szám se rossz, egy laza, vidám, kicsit tingli-tangli, de azért aranyos soulnóta, a története érdekesebb: kétszer is rögzítette Redding a felvételt, majd a második alkalom után pár nappal repülőszerencsétlenségben meghalt. Így a dal már poszthumusz slágerként került fel a listákra (ami nyilván megdobta a sikerét). De tényleg amúgy is jó, örülök, hogy megismertem (vagy újra hallottam, ha már hallottam régen – nem volt ismerős).

A (8)