Lepa

A Beatlesnek az eddigi albumaik is jók, sőt, kitűnőek voltak, de a Help! volt szerintem az, ahol bebizonyosodott, hogy ők tényleg történelmet írnak, nemcsak hisztériakeltés van körülöttük (jegyezzük meg, hogy ráadásul filmzenéről van szó, igaz, a film is róluk szól). Ez a címadó szám például zeneileg hasonlít még az első albumok beatjére, de a témaválasztás és a dallamvilág is kezd elrugaszkodni tőle, aztán pedig a Yesterdayjel egy teljesen más arcát mutatta meg a világnak a zenekar – de ez már egy másik napra tartozik. Az biztos, hogy ez a nóta is majdnem tökéletes, nehéz lenne belekötni. Nekem egy fokozattal akkor is elmarad a csúcstól.

A (9)

Dönci

Mekkora klasszikus ez is! Lennon egyik önismereti darabja fiatalabb korából, amikor már nem érezte magát fiatalnak (aztán meg sajnos nem lett öreg). Nemrég pedig megtudtam, miért voltak olyan furák Ringo dobhangjai: mert leszoktatott balkezes volt, és ezért jobbos dobon játszott ballal. Érthetően híres felvétel egyébként, és a film sem volt annyira rossz, mégsem az album legjobb dala, de mindenképp előremutató volt korában.

A- (8)

* Az albumverziót nem leltük a youtube-on, de talán azt (is) ismeri mindenki. :)

Dönci

Ezt a számot is szeretem, akármennyire tingli-tangli (mert jó érzéssel nem lehet azt mondani rá, hogy nem az). Egyrészt azért, mert jó a szövege, másrészt azért, mert jól beleillesztették a hasonló című filmbe. Klasszikus „jobb vagy nálam, de megteszek érted mindent” tematika, sikálós ritmusok, szóval semmi extrának nem kéne lennie, mégis az. Van ebben is valami a priori. Kap is egy kilencest hirtelen.

A (9)

Lepa

Ez az egyik legrégebbi és legismertebb száma Cashnek, nem véletlenül erről nevezték el a (szerintem nagyon jól sikerült) életrajzi filmjét. A hangzásból egyből lehet tudni, hogy nem mai (és nem is tegnapi) felvételről van szó: a standard dob helyett itt is csak ilyen lágy ütősök vannak, mint a nagyon régi rock&roll nótákban. De ez nem az, hanem hamisítatlan country. A vége fele jön elő az igazi, mély hangú Cash, ami elég fura – ritkán fordul elő, hogy az ének a magasabb tartományból indul, és a mélyebb felé megy, általában fordított a helyzet. De mindegy is, klasszikus ez a nóta, bármennyire is egyszerű.

A- (8)

Lepa

Egy másik nagyon nagy rockklasszikus a „Lépcső a mennyországba”. Szóval az ördögtől most az ég felé vesszük utunkat, és a gyönyörű gitárok az elején egyből ilyen hangulatba is ringatnak. Aztán bő 5 perc után azért begyorsul és be is „vadul” a szám (nem mai füllel, persze). Átmegy balladából igazi rocknótába, szólóval, visítós énekkel meg mindennel. Nekem az első fele jobban tetszik, de tény, hogy így működik igazán, amúgy csak egy sima lágy prüntyögés lenne, így meg egy összetett, nagyívű, szinte monumentális alkotás. Jó ötlet az is, hogy a capella énekkel záródik le a szám.

A- (8)

Dönci

Az ördögtől meg a mennybe, ha a tegnapi dalt is figyelembe vesszük. Ismét egy legendás felvétel, ismét egy legendás copyright-per, ismét kiderült, hogy a Led Zeppelin nem teljesen magától alkotott. Hogy ez kinek mennyit von le a dal értékéből, azt mindenki döntse el maga. A szöveg, a gitárok és a fúvósok mindenesetre kitűnőek. Korrekt 8-as.

A- (8)

Dönci

Ismét 10 pontos felvétel jön. A címbeli fordítási/értelmezési hibáról már ejtettünk szót korábban, úgyhogy most a dobokat és a fokozatosan belépő hangszereket méltatom a szöveg mellett, amit Bulgakov olvasása után ajánlok mindenki szíves figyelmébe. :) Ha valamiért érdemes léteznie a The Rolling Stonesnak, az például ez a szám. Mindenképpen a listán van a helye, és mindenképpen valahol elöl.

A+ (10)

Lepa

Ez egy híres szám a Rolling Stones életéből, mert többek között innen jön a legenda, hogy ördögimádók, neadjisten sátánisták. Ami persze nem igaz, hanem a sötét oldallal való kacérkodás, a gonoszság vagányságként való beállítása mint rockzenekari alapvetés diktálja ezeket a címeket és szövegeket. Érdekes amúgy, hogy zeneileg viszont egy teljesen vidám, könnyed szám jár ehhez a szöveghez, a szólóig még csak torzított gitár sincs benne, és az égvilágon semmi sötét vagy súlyos nincs a dallamban (nem úgy, mint pl. a Paint It Blacknél). Alapjában véve ez egy táncolós rakendroll-szám (a Wikipédia szerint samba-rock), lehetne akár „Rázd magad, bébi” is a címe.

A- (8)

Lepa

Nem tudom, mikor volt, vagy volt-e egyáltalán olyan szám, aminek gondolatjel van a címében. De nem ez a legnagyobb érdeme. A tegnapival ellentétben itt rögtön a legelejétől fogva sodor a lendület, és hihetetlenül megragad a néha szinte ordibálásba átcsapó ének. Tina Turner ehhez mindig is értett, ha máshoz nem is (na jó, azért máshoz is). Hivatalosan ez is soul, meg az is, de nagyon más szint – csak két évvel későbbről. Ezt újra is hallgattam egyből.

A- (8)

Dönci

Na, ez megint egy furcsa szerzemény: amikor meglátom az előadó nevét, próbálom keresni azt a rekedt és meghatározó hangot, amit a későbbi Tina Turnertől ismerek, de nem találom. Ráadásul megint kicsit idejét múlt muzsikáról beszélünk. Ugyanakkor lendületes, és a mai napig hallgatható.

B (6)

Dönci

Amennyit hallottam ebből a zenekarból, valószínűleg csak nyálas számokat tudtak írni. Ez is az. Ráadásul legalább egy évtizeddel meghaladta ezt a popzene. Bevallom, reménykedtem, hogy nem kell ilyen alacsony osztályzatot adnom, különösen nem a lista elején, de egyszerűen nem értem, miért kerül egy ilyen dal a 34. helyre, ami 1964-ben jelent meg, amikor már kint volt az A Hard Day's Night is. Nem akarom minden érdemét elvenni, jó az ének, csak az egész annyira kiszámítható, hogy az szörnyű.

C+ (4)

Lepa

Jó mély, öblös hangon előadott, de ezt leszámítva elég átlagos soulnótát kapunk a 34. helyen. Már lemondtam arról, hogy Radioheadek meg hasonló innovatív zenekarok fogják uralni a lista elejét, de tényleg botrányos, hogy hány ilyen van. Tudnak énekelni az „igazságos fivérek” is persze, és két és fél perc után kicsit élénkebb, átéltebb lesz az előadásmód, de nekem ez így is kevés az újrahallgatási vágy felélesztéséhez.

B (6)

Lepa

A Doorsnak talán ez a leghíresebb nótája, és valahol olvastam is, hogy abban az időben elég botrányos volt ez a rohadt hosszú szintiszóló a közepén, nagyon rá akarták beszélni őket a producerek, hogy rövidítsék le, de végül így maradt a szám – és legendás is lett (mondjuk kislemezen már 3 perc alattira vágták meg, szóval valamennyire azért beadták a derekukat). Az tény, hogy ma már senki se merne ilyet kiadni, de hát amúgy is annyira egyforma lett minden popszám, hogy szörnyű. Muszáj az undergroundba menekülnie az embernek, ha ilyesmit akar hallani – akkoriban szerencsére még nem annyira választódott szét a fősodor és az örömzene.

A (9)

Dönci

Ismét egy emblematikus felvétel. Reklámzene is volt. Mindenesetre az biztos, hogy ez is egy olyan darab, amely nélkül más lenne a popzene. Hiába prüntyi-prüntyi a szinti, valahogy mégis az egész teljesen atmoszférikussá emeli a dalt. Az sem zavar, hogy 7 percnél is hosszabb. Teljesen belefeledkezik az ember, és utazik a zenekarral mindenfelé. Korrekt 10 pontos.

A+ (10)

Dönci

A zenekar talán legnagyobb slágere, de korántsem a legjobb daluk. Az biztos, hogy hatásos felvétel, és a szöveg is inkább jó, mint nem, de azért maradhatunk annyiban, hogy ez egy standard slágerfelvétel. Talán a gitáreffekt az, ami különlegessé teszi. Aki már unja ezt a verziót, annak javaslom a Damien Rice-féle feldolgozást.

B+ (7)

Lepa

Na, itt van a várva várt új(abb) szám! Talán már nem is lesz ennél újabb a listán, ha jól látom. Sose tudtam igazából szeretni a U2-t, ezt a számot meg pláne, de jólesik most hallani végre egy kis modern („csak” 25 éves) hangzást is. Amúgy szörnyűnek se szörnyű, csak nekem Bono énekstílusa mindig is túl nyálas volt, a zenei alap meg elég tingli-tangli. 2 és fél perc környékén azért picit jobban beindul, legalábbis az ének érzelmesebb lesz. Ami még nagy előnye a számnak, hogy a zenekarnév és a számcím együtt csak öt karakter, ez szerintem rekord! :)

B (6)

Lepa

Már leírtuk a blogban korábban, de érdemes megemlíteni megint, hogy a szám címe a világ legnagyobb félrefordítási lehetőségét hordozza magában. Ugyanis a helyes fordítás a szövegkörnyezet alapján a „Ne, asszony, ne sírj” lenne. Talán a leghíresebb Bob Marley-szám, és talán (de nem biztos, hogy) megérdemelten. Nagyon fülbemászó a dallama, nyugodt és békés hangulatot áraszt, az énekstílus pedig szokás szerint egy nagy adag beleélést sugároz. Mégis úgy érzem, ha nincs a félreérthető cím, akkor talán egy másik Marley-nóta szerepelne itt. Ezt már sose fogjuk megtudni.

A (9)

Dönci

Sokszor írtunk már arról, hogy nem azt jelenti, amit mindenki elsőre gondol, mert Marley bácsi nem az Oxford English berkeiben nevelkedett. Szóval: „ne, asszony, ne sírj”. És valóban eléggé nyugtató dallama van ennek a kis reggae-felvételnek. A szinte unásig ismételt „everything's gonna be alright” sorban pont az a jó, hogy mégsem megunható. Kap egy jóféle nyolcast ez is.

A- (8)

Dönci

Jobb az átlagos Stones-számoknál, főleg azért, mert talán nem annyira vall rájuk. Jó gitározás, még jobb női vokál, mantrázós refrén: elég fogósra sikeredett. Ráadásul Jagger hangja sem zavar (amit egyébként nem annyira szeretek, és ezért ezúton is elnézést kérek a rajongóktól). Árad a számból az energia, úgyhogy igazán lehet vele stadionrockot játszani.

A- (8)

Lepa

Ez egy híres, sőt „híres című” szám – később ezt a címet kapta a Rolling Stones botrányos altamonti koncertjét és a hippikorszak végét bemutató zenés dokumentumfilm is. Amúgy elég vagány nóta, nem véletlenül voltak oda érte annak idején a fiatalok (és a fiatal lelkű öregek). De nekem azért kicsit túlzónak tűnik a top 40-es helyezés, mert nem érzem úgy, hogy bármikor magamtól eszembe jutna meghallgatni ezt a számot. Szóval, jó hangulat ide, király szájharmonika oda, azért messze van a világ legjobb számaitól.

A- (8)