Dönci

Atrocity Exhibition – már a cím is sejteti, hogy nem lesz vidám (ha a borító nem tette volna egyértelművé). A basszus egyszerű, de hatásos, a gitárok nyúzósak és kaotikusak, az ének szuggesztív és borzongatóan depresszív, a törzsi dobok pedig még facsarnak egyet az ember jókedvén. Azt hiszem, ez talán a teljes életműre jellemző. Nem lehet elmenni mellette, az biztos, valaki vagy imádja, vagy utálja. Fú, az Isolation mekkora kedvenc. A szintik is pont a megfelelő mértékben támogatják a dallamvillágot. A Passover is ugyanazt a hangulatot hozza. Valahol egyébként nagyon minimalista muzsika ez, mégis teljes élményt ad. A Colony is ugyanolyan, mint az eddigiek – ugyanaz a hangulat, ugyanaz a tempó. Valahogy ezt mégsem tudom felróni nekik, mert atmoszférát teremtenek. Az A Means to an End a világ egyik legjobb száma. De rég hallottam a Heart and Soult is, viszont még mindig nagyon király. A Twenty-Four Hours is derekas. A The Eternal zongorája egészen kísérteties – gyakorlatilag temetési zene az egész. Nem véletlenül tekinti őket sok zenekar hivatkozási alapnak. Gyakorlatilag nélkülük nem hiszem, hogy lett volna (dark) new wave. A Decades szintije kicsit vidámabb hangulatot hoz, viszont ez sem nevezhető partizenének. :) Nem érdekel, mennyire leszek most elfogult: ha a Green Day Dookie-jának 10-est adtam, ez sem lehet rosszabb (viszont ez a lemez bármelyik napon ér egy 9-est nálam). Tény, hogy hangulat kell hozzá, és nem hallgatnám mindennap, de akkora hatású, hogy nem is magyarázom tovább a bizonyítványom. :)

A+ (10)

Lepa

Születésem évében már rég jártunk. Az elején nem egy fülbemászó dallamvilága van, helyesebben inkább a zenei aláfestés az, ami extrém, főleg a korához képest. Ettől függetlenül az első számnak van varázsa, az Isolationnek kevésbé. A Passover is jó háttérbe, de nem bánom, hogy dolgozom is közben, mert amúgy elég monoton lenne. Amúgy az ének sok helyütt elég igénytelen. A Colonyban van egy kis játékosság is, a Devóra emlékeztet (ami jó dolog). Utána megint egy unalmasabb nóta jön, és nagyon idegesítő az ének is. A Heart and Soul viszont megint jó, a korai Cure-ral egy szintet hoz, talán a Seventeen Seconds albumukon lehetne rajta. A Twenty Four Hours is királyos, ez is az a kategória, csak kicsit gagyibb énekkel. Az Eternal és a végén a Decades nem rosszak – felhúzzák hetesre az albumot, bár utóbbiban az ének megint gyalázatos. Magamtól sose lennék ilyen hangulatban – kicsit túlértékeltnek tartom őszintén szólva a Joy Divisiont, főleg Ian Curtist mint énekest. Zeneileg nagyjából rendben volt az album, leszámítva pár eléggé monoton szerzeményt. Én az Unknown Pleasures albumukra se tudtam rákattanni, nem csoda, hogy ez eddig valahogy kimaradt az életemből.

B+ (7)

Virgin Listener Achievement

Lepa

Ugyanaz az év, mint a Kiss Alive!-ja. Valami belső ösztön mégis azt súgja, ez mégis más zene lesz. A címadó aranyos és igényes, kellemes zene – ennek ellenére én nem szeretem az ilyet. A másodikban nő a nyálfaktor. Érdekes módon mindkét számban van Jesus-özés, vajon a harmadikban lesz? Úgy hallom, nem, viszont nyálas és kevésbé nyálas, de mindenféle tökösséget nélkülöző számok váltogatják egymást. Tényleg igényes meg minden, de mégiscsak „sima” pop. A Better off Dead viszont bejön, a Queenre emlékeztet (nem az első ilyen szám az albumon egyébként). Szerencsére nem is hosszú. A We All Fall in Love kezdése szép, és ismerős is egyébként, de annyira queenes, hogy lehet, hogy csak valami Queen-nótára emlékeztet. Nem tudom, mindenesetre ez is a nyáladzás szélén táncol, de fogjuk rá, hogy szép ballada. A két kiemelt számot leszámítva számomra feledhető élmény volt.

B (6)

Dönci

Ismét egy 1975-ös lemez. A borító kellőképpen pszichedelikus, tiszta Alíz Csodaországban. Viszont a „brown dirt cowboy”-ról valamiért a székletre asszociálok. Így a címadó dal egészen új ízt kap. :D Egy tök jól felépített számról van szó egyébként, pont kellő countrys beütéssel. A Tower of Babel is nagyon működőképes darab. A Bitter Fingersbe sem tudok belekötni. Tetszik a hangzásvilága ennek a lemeznek. A mai napig megállja a helyét. A Tell Me When the Whistle Blows is aljas sláger, nagyon belemászik az ember fülébe. Meg persze amellett sem lehet elmenni, hogy Eltonnak azért eléggé jó hangja van. Tudom, hogy iszonyatosan nyálas a Someone Saved My Life Tonight, de ma valamiért még az is tetszik. Bár az utolsó 2,5 percét már hosszúnak érzem, sőt, nagyon hosszúnak. A Meal Ticket aztán meg közpes. A Better Off Dead viszont megint eléggé ügyes.  Erről a lemezről nagyon sok dalt tökre el tudnék képzelni egy musicalben. Pl. a Writing is ilyen. A zárlat is szép ívű, és egyáltalán nem tűnik 10 és fél percesnek. Szerintem 8 pontot simán ért nekem ma ez a lemez.

A- (8)

Dönci

Hangulatos dalok követik egymást, bár a meló mennyisége miatt nem nagyon tudok koncentrálni. Az biztos, hogy a Got to Choose-t már hallottam. A Firehouse is ismerős, és jó is. De a többi sem volt rossz köztük. A Parasite riffje nagyon ütős. A Százerer év dobszólója is odavág. A Black Diamond ú-ú-zása nem kéne azért az elején, de a gitárokkal támogatva már nem para. Rock Bottom – azért Eminem ugyanilyen című dala jobb. :) A Rock and Roll All Nite nem annyira meggyőző, bár a közönség tapsoltatásához kétség kívül ideális. Hát, a vége miatt kap egy hetest, amúgy 8-ról indult.

B+ (7)

Lepa

Tökös akar lenni, de inkább csak keménykedő a kezdés – mai füllel persze, akkor ez biztos hasított. A második szám is elmegy, a Got to Choose gyengébb. A Firehouse jobb, lehetne akár AC/DC-szám is. A Parasite a leggagyibb eddig. A She vadsága az első lemez végén bejön. A második lemezen kicsit félek a 100,000 Years 12 percétől. Hmm, dobszóló van a közepén. Annyira nem nyűgöz le. Aztán meg egy elég gagyi közönségfeltüzelő duma (ki szeret partizni, ki szereti a rakendrollt). Persze működni működött. A visszataps után a Rock Bottom jól kezdődik. Aztán az is átmegy sablonosba. A Cold Gin előtti konferansz is szörnyű. Amúgy az a szám is tiszta AC/DC, ismerős is. A Rock and Roll All Nite elég nagy sláger lehetett, de nekem az is gagyinak tűnik. Hát nem tudom, ez az album nekem mai füllel inkább bohóckodás, mint vagányság. Egy-két kiemelkedő pontja volt csak.

B (6)

Lepa

Hosszú ideje az első előadó, akinek a neve se ismerős. Nem rosszul kezd az album. A második szám nyugisabb, de nem rossz az se. A Jeepster igazából majdnem korabeli tánczenének tűnik. Nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e. A végére már inkább nem. A Bang a Gong (Get it On) is elég táncolós, talán eddig az jön be legjobban. Mégse eszementen kiemelkedő, csak kellemes. A Girl viszont valamiért idegesít. Egy nem működő akusztikus balladának tűnik. A Life's a Gas egész jó. A Rip Off-fal nem sok mindent tudok kezdeni. Olyan kaotikus némely szám! Azt hiszem, nem érdemli meg a hetest összességében a lemez – magamtól biztos nem hallgatnám.

B (6)

Full Virgin Listener Achievement

Dönci

Fú, mekkora királyság a Mambo Sun – iszonyatosan hangulatos, egyből a bőröd alá mászik. Az ének nagyon szuggesztív, a gitárok pedig pont a megfelelő torzítással karistolnak. A szóló meg zseniális, egyszerű, mégis nagyon működőképes. Ez a dal önmagában 10-es, akkor is, ha elhalkulással ér véget. A Cosmic Dancer is hangulatos (főleg, hogy brit angollal, „dánsz”-nak ejtik), de nagyon magasan volt a mérce az első dal miatt, amelyet azért nem sikerül megugrani. Mondjuk így legalább 8-as az a dal is. A Jeepster dallamvezetése klasszikusabb vonalat követ, ezért – bár slágeres – kevésbé jön be. A Monolith énekhangja ismét kicsit aljas, ezért nagyon tetszik. Jé, a Get It ont ismerem, akkora sláger, hogy jó sok filmbe bekerült (talán még reklámzene is volt). Sőt, a Planet Queen is ismerős nekem. A Girlt pedig akár David Bowie is énekelhetné, kellőképpen fülbemászó. A The Motivator szintén tiszta glam rock, és az is eléggé hangulatos. A Life's a Gas is zseniális – nem is értem, miért nem hallgattam T-Rexet eddig. A Rip Off is hatalmas a végén. Hát, szerintem ér 9 pontot ez a produkció.

A- (9)

Pedálember Achievement

Dönci

Jé, az első számot ismerem, és kellőképpen aranyos is. :) Az utána lévők is jól esnek a füleimnek, viszont a Don't Mess with Cupid elején a gitár egészen borzongató, nagyon tetszik. :) Valójában a többi dalba se lehet belekötni. Hét pontot simán hoz, sőt, gyaníthatóan grower is. :)

B+ (7)

Otis Redding Little Expert Achievement

Lepa

Nem volt rossz eddig, amit Otis Reddingtől hallgattunk. Nem az én stílusom, de valahogy mégis bejönnek ezek a nóták. A Let Me Come on Home királyos, de nem tudom, mit keres a címében az „on” szó. Lehet, hogy más számokat is ismertem már, mert volt másik válogatás is tőle a listán (ez is milyen dolog már), de a Hucklebuck a legismerősebb. Hmm, a vége felé kicsit veszítek az érdeklődésemből, pedig nem egy hosszú album a maga 11 számával. Emiatt, na meg amiatt, hogy válogatás, nem adok rá A-kategóriát.

B+ (7)

Otis Redding Little Expert Achievement

Lepa

Már címében is a modernitást sugározza az album, és anno úttörő volt szerintem, de ma is kiemelkedő. Van rajta jó pár zseniális alkotás, például a Paranoid Android. Az pedig korábban le se esett, hogy a Subterranean Homesick Alien dalcím egy Bob Dylan-nóta, a Subterranean Homesick Blues variációja. Jó amúgy az a szám is. Az Exit Music durván depis (amúgy szintén zseniális a maga nemében). A Karma Police jelentősége viszont szerintem kicsit túl van értékelve. A Fitter Happier jó, az Electioneeringben meg végre van egy kis zúzás. A No Surprises pedig talán az egyik kedvenc Radiohead-számom úgy általánosságban is. Utána ahhoz képest már nem lehet nagyot dobni. Összességében nekem egy gyengébb 9-es az album, akárhányszor hallom, mindig kiemelkedőnek tartom, de ritkán kerülök olyan hangulatba, hogy magamtól ezt akarjam hallgatni.

A (9)

Dönci

Ezt a lemezt is hallottam félig élőben. 6 számot is eljátszottak erről a Szigeten 2007-ben (vagy 2006-ban?). Az Airbag jó kezdés, a koncertet is azzal nyitották. :) A Paranoid Android váltásai zseniálisak. A Subterranean Homesick Alien pedig gyönyörű, tetszik alatta a dob ritmusa. Az Exit Music (For a Film) nyilván Baz Luhrmann filmje miatt kapta a címét. Mellesleg kevés jobb ballada íródott az elmúlt 20 évben. A Let Down is fantasztikus. A Karma Police-szal ismertem meg a zenekart, nem tudom nem szeretni, szentimentális élmények fűznek hozzá, ráadásul a videoklipben Kovács Lajos bácsi szalad az autó elől. Mi kell még? A Fitter Happierről mindig egy kedves barátnőm jut eszembe, aki megtanulta a teljes szövegét ugyanígy, szaggatottan elmondani. Csak ezért tetszik, egyébként nem lenne jó. Az Electioneering a klasszikusabb hangvétele miatt jó a Fitter Happier után, de a Climbing up the Walls még ütősebb (mellesleg az énekdallamát 3 évvel később Marilyn Manson lenyúlta a Lamb of God c. nótájához). A No Surprises is kellőképpen nyomasztó videoklippel van megáldva, pedig a dal a xilofon miatt eléggé tingli-tangli (de a jó értelemben). A Lucky a leginkább pozitív kicsengésű dal, viszont ahhoz meg olyan depresszív zenét írtak, hogy csak na. Imádom az ilyen kettősséget. A The Tourist is fantasztikus a zárlatban. Azt hiszem nehezemre esne 10-esnél gyengébb értékelést adnom.

A+ (10)

Proud Owner Achievement

Dönci

A címadó dal kifejezetten hangulatos, akkor is, ha számomra idegen ez a stílus. Sőt, a Little Red Corvette is tetszik. A Delirious játékossága bejön, de hosszúnak éreztem. A Let's Pretend… szövege (amit értek) érdekesen hangzik, amiatt jó a dal, de zeneileg nem jön be. A D.M.S.R. egyszerűen szörnyű, a legrosszabb típusú szintieffektek követik egymást monoton szöveggel és ritmussal, ráadásul szörnyen hosszú is. Az Automaticból már négy perc is sok, szóval a maradék 5 és fél eléggé rosszul esik. A Something in the Water sem valami bizalomgerjesztő, felesleges, monoton, idegesítő prüntyögés megy benne végig. 4 perces, de 10-nek érzem, pedig nem vettem be semmit, becsszó. A Lady Cab Driver gitározása nagyon jó, a szintije viszont iszonyú. Az All the Critics... is kellőképpen szörnyű. Az International Lover dönti el, hogy 3-ast vagy 4-est kap a végén. Mivel ebben nagyjából értelmes hangszerek vannak, az ének pedig csak enyhén zavaró, négyest kap.

C+ (4)

Lepa

Jaj, de nem szeretem ezt a tipikus 80-as évekbeli diszkóhangzást. Pedig dallamilag nem lenne szörnyű a címadó. Kicsit jackós a hangulata. Hihetetlen, de a második szám, a Little Red Corvette tetszik, méghozzá úgy, ahogy van. A Delirious csak közepes. Utána meg egy kegyetlenül hosszú szám következik, főleg a színvonalához képest. Mi ez a nyivákolás, siránkozás az Automaticben? Szörnyű. A Free hosszú idő után az első szám, amit tudok értékelni. A Lady Cab Driver nyögdécselései megint idegesítőek. A vége felé pedig egyik fülemen be, másikon ki. Egy ötöst kap.

B- (5)

Virgin Listener Achievement

Lepa

Egy évet lépünk előre az időben. Jó kis kezdés a You're No Good, határozottan tetszik. Az It Doesn't Matter Anymore is bejön, ez érdekes. A korábbi LR-album nem hagyott bennem mély nyomot. Hihetetlen, de a 3-4. szám is bejön most valamiért, bár kevésbé, mint az első kettő. A címadó kicsit nyálas. A When Will I Be Loved jól jön utána, aranyos. Valamiért szentimentális hangulatomban vagyok, most bejön ez a zene. Ezt ismerem is, vagy rajta volt a best ofon, vagy máshonnan ismerem. Az I Can't Help It környékére viszont kifullad számomra az album, az már csak egy tipikus countrynóta. Hmm, azért a Keep Me from Blowing Away se olyan rossz a vége felé. Az utolsóval sincs bajom. Hej, adok neki egy jó kis hetest. Nem gondoltam volna.

B+ (7)

Similar Taste Achievement

Dönci

A You're No Good egész jól nyitja a lemezt, tetszik a fátyolos énekhang. Kövezzenek meg, most az It Doesn't Matter Anymore hangulata is elkapott. Hiába, ilyen ez a country, néha meghozza magához a kedvet. :) A Faithless Love és a The Dark End of the Street viszont középszerű volt. A címadó ballada ellenben működőképes nálam. A When Will I Be Loved is bejön. A Willing aranyos kis dal a füvezésről (amit talán nyugdíjas koromban ki is próbálok – már a Little Miss Sunshine c. filmben is megmondta a nagyapa, hogy akkor kell drogozni). Az I Can't Help It viszont uncsi. És az utolsó sem volt valami erős. A jó pillanatok miatt kap egy gyenge hetest.

B+ (7)

Similar Taste Achievement

Dönci

A címadó szám zseniális, nem is kell hangulatosabb, mellesleg ismerős is. :) A Please Stay is király. Pedig azt hittem magamról, nem szeretem ezt a stílust. Úgy tűnik, eddig sosem hallottam minőségit belőle. :D Az If I Should Die Tonight gyengébb az első kettőnél, de vállalható. A Keep Gettin' It On is frankó, viszont a Come Get to This megint közepes. A Distant Lover is közepes. Vagy meguntam a stílust, vagy valóban gyengébbek ezek a számok. A You Sure Love to Ball elején nagyon olcsó megoldás női nyögéseket alkalmazni. A zárlat megint elmegy. Azt hiszem, elég gyorsan visszaesett 9 pontról 6-ra.

B (6)

Similar Taste Achievement

Lepa

Bár nem szeretem az ilyen zenét, de bevallom, az első szám tényleg igényes. A Please Stay se rossz annyira, ismerős is. Valamiért a Keep Gettin' On is ismerősen hangzik, el is megy, bár nagyon hasonlóak számomra ezek a nóták. A Distant Lover az első unalmasabb szám, hiányzik belőle a lendület. A végére azért megunom, pedig csak bő fél óra a lemez. Bármennyire igényes, és a maga stílusában biztos kiemelkedő, én nem hallgatnám.

B (6)

Similar Taste Achievement

Lepa

A jellegzetes énekhang és a harmóniák ugyanazok, mint korábban, a hangszerelés szofisztikáltabb. Azért kicsit furcsább a dallam, de határozottan jó a Beyond Belief. A Tears Before Bedtime is jó kis könnyed pop. A Shabby Dollban már vannak kisebb jazzes és egyéb beütések, amik a korai Elvisre nem jellemzők. A Long Honeymoon hangulata királyos, olyan, mint valami igényes bárzene. A Man Out of Time-ot tegnap meghallgattam, hogy ismerem-e, mert állítólag a legnagyobb sláger a lemezen. Nem ismertem. :) Ahhoz képest, ahogy kezdődik, elég slágeres lesz tényleg a refrénre. Hm, az Almost Blue is király, bejön nagyon, ez is leginkább jazz-pop, ha már kategorizálni kéne. Utána komolyzenei vonásokat is mutat az ...And in Every Home. A következő közepesebb, de a „sooner than greater" szójáték jó benne. Utána kicsit elkalandozik a figyelmem, de igényesek a számok. A Pidgin English a korábbi számok hangulatát idézi. Jó kis szám. A záró balladáról nem tudom eldönteni, tetszik-e. Összességében jó és igényes album, de sajnálom a punkos lendület eltűnését. A My Aim is True és az Armed Forces alá sorolnám, de azért nyolcas.

A- (8)

Pedálgyerek Achievement (Beyond Belief; Tears Before Bedtime; Long Honeymoon; Almost Blue; Pidgin English)

Dönci

Ez nem tűnik annyira erős lemeznek az első 3 szám alapján. A The Long Honeymoon jól indul, de unalmas lesz a közepére. Hű, de furcsa a Man Out of Time eleje, olyan, mintha kétszer kezdődne el az a szám. Mellesleg az az első jó darab. A vége is olyan, mint az eleje – szép keret. :) Az Almost Blue is végtelenül unalmas. Az ...And in Every Home tetszik, jók a fúvósok, és bejön a táncolható ritmus is. A The Loved Ones megint jó, kicsit olyan, mint egy Madness-dal (mármint kellőképp slágeres, és ugyanazt a fajta popzenét ragadja meg, mint ők, csak ska-elemek nélkül). Utána megint semmilyen dalok követik egymást. A Town Cryer végén a vonósok jók. Mindenesetre hatos lesz csak, nem az erősebb fajtából.

B (6)