Dönci

Hű, ez diszkóval indít. Viszont sokkal hangszeresebb, mint az egyéb '70-es évekbeli diszkós funkyk, éppen ezért tetszik is. A So Far Away fúvósai tök jók a dal végén. A Where You Leadet ismerem. Szerintem valami sorozat főcímdala volt (vagy a feldolgozása lett főcímdal). Azért nem lett olyan jó ez a lemez, mint az első szám ígérte. Sok country, illetve semmilyen nyáladzás, mint a Carpentersnél. A Natural Woman feldolgozása nem rossz a zárlatban, de 5 pont marad.

B- (5)

Lepa

Az első két számba nem lehet belekötni, ilyen korabeli pop, laza, de szép dallamai vannak. A Home Again is kiemelkedik egy gyengébb 3. szám után. A Way Over Yonder szerintem nagy slágere lehet. Szívesen meghallgatnám élőben a Jazz kocsmában. Esély van, még él a csaj.* A Where You Lead kicsit vagányabb, egyszerre gospeles és diszkós, R&B-s. Simán énekelhetné fekete előadó is. A Will You Love Me Tomorrow-t már hallottuk valamelyik albumon, illetve a címadó sora visszaköszön a Lagwagon (általam) hőn szeretett Making Friends c. számában, csak kicsit módosítva („Will you still hate me tomorrow?”). Utána a Smackwater Jack gyengébb, de a címadó megint jó. Adok az albumra egy gyenge nyolcast, mert nem kemény, de mégse lagymatag – ebben a stílusban sok női énekes-dalszerző műve háttérzenévé silányul, de ez „odafigyeltet magára".

A- (8)

* 2016. április 4-én, e cikk feltöltésekor ez még mindig érvényes kijelentés.

Lepa

A címadó rockklasszikussal indít a lemez. Én annyira nem szeretem. Nézzük, mit tartogat még. Hasonló stílusban folytatódik, nem árulnak zsákbamacskát. Nekem ez elég langyos zene. A Life in the Fast Lane-ben már van egy icipici keménység, de csak az addigiakhoz képest. A Wasted Time klasszikus hangszerekre átírt repríze visz egy kis változatosságot az albumra, kicsit filmzenés. Utána megint egy kicsit keményebb szám következik. Innen is meríthettek a 80-as évek rockzenekarai. A Try and Love Againnél veszem észre, hogy teljesen elfelejtettem, hogy szól a zene. Nem is baj, örülök, hogy mindjárt vége. A vége is kellően nyálas.

B- (5)

Dönci

Na, az egyik alapítótag is napokban halt meg Bowie-val együtt.* Halljuk, milyen is lett ez a lemez még életében. A címadót természetesen mindenki ismeri (és A nagy Lebowski óta a Gypsy Kings-féle változatát is). Life in the Fast Lane – ezt a címet később több zenekar/előadó lenyúlta, pl. Eminem is. A Wasted Time vonós repríze zseniális. Amúgy nem nagyon van mire felkapni a fejet, a Pretty Maids... mondjuk az egyszerűsége ellenére tetszik. A The Last Resort szövege nagyon bejön a végén. Viszont ez az album is csak hatost ér.

B (6)

* A hallgatáskor nyilván még januárt írtunk.

Dönci

Ismét egy két és fél órás válogatás, ami ezúttal 25 évet ölel fel 1947 és 1972 között. Szerintem megint csak azt emelem majd ki, ami valamilyen irányban extrát nyújt. Az első lemez eléggé bluesosan kezd, az első két szám között észre se vettem a váltást. Hát, a kétharmadáig eljutottam, de igazából egyik olyan, mint a másik. Háttérbe jó, Lepa képzeletbeli kávézójában tökéletes lenne, viszont magamtól az életben eszembe jutna, hogy „na, tegyünk fel egy kis jóféle Muddy Waterst". A Got My Mojo Working klasszikus, korábban is hallottuk. Kap egy hatost ez a két és fél óra.

B (6)

Muddy Waters Little Expert Achievement

Lepa

Amikor egy újabb antológiát hallgatok, mindig azzal vigasztalom magam, hogy most már eggyel kevesebb antológia van hátra. Esetünkben (ezt leszámítva) 3 maradt. Amúgy a zene jó, az album elején lévő ősrégi blueshangzás nekem kifejezetten bejön. Király például a gitár hangzása (pl. a You Gonna Need My Helpben vagy a Little Genevában), és nyúzzák is rendesen. Viszont nehéz kiemelni számokat, mert nagyon hasonlítanak egymásra, nem sok stílusidegen szerzemény van itt. A Louisiana Blues is kiemelendő, de nem tudom, miért – kicsit másnak érzem az énekhangot, meg a szájharmonika is feldobja. Az I Just Want to Make Love to You ugyebár már Etta James albumán is szerepelt, az a „női verzió" jobban tetszik. CD2: a Mannish Boy riffje nagyon híres (meg az egész szám). A Got My Mojo Working is híres. Az már majdnem rakendroll, legalábbis sokkal gyorsabb, táncolhatóbb a korai számoknál. Aztán a többi egybefolyik. Sok ez.

B (6)

Muddy Waters Little Expert Achievement

Lepa

Közeledik a vége, sűrűsödnek a Bitliszek! :) Én ezt az albumot szeretem ugyan, de szerintem nem akkora klasszikus, helyesebben később többszörösen is túlhaladták a fiúk zeneileg, szövegileg és minden egyéb lehetséges téren. Amúgy mesterhármassal nyit az album, de vannak kevésbé ütős számok is, pl. az Ask Me Why. A P.S. I Love You pedig kifejezetten gagyi mai füllel. A Twist and Shout viszont zseniális befejezés (még ha nem is saját szám); állítólag addigra teljesen elment Lennon hangja, csak ordítva tudott énekelni, de pont emiatt ilyen jó. 

A- (8)

Proud Owner Achievement

Dönci

Az I Saw Her Standing There egy tök jó szövegű kis rock'n'roll. :) A Misery is elmegy, az Anna viszont jobban tetszik. Egyébként elképesztő, hogy átlagban a saját szerzemények mennyivel jobbak a feldolgozásaiknál. Pl. az Ask Me Why is eléggé kiemelkedő. Nem is beszélve a címadó, a Love Me Do és a P.S. I Love You hármasáról. A Do You Want to Know a Secret? is nagy királyság. A Twist and Shout viszont az egyik kedvenc feldolgozásom a világon. Nehéz 53 év távlatából megítélni ezt a lemezt, nem tudom, mennyire számított úttörőnek, viszont az biztos, hogy – hallgatva a korabeli felvételeket – jobb volt az átlagnál. Ugyanakkor azt nézve, hova jutott a zenekar, talán mégis 7 pontot érdemel csak.

B+ (7)

Proud Owner Achievement

Dönci

Sosem hallottam zenekarnévként ezt a szót. Az Alone Again Or viszont bejön a vonósokkal és a spanyolos ritmusokkal. Az A House Is Not a Motel zseniális popdal, a dobok nagyon királyak benne, a gitárszóló meg egészen fergeteges. Ráadásul a szövege is nagyon erős, amit kiveszek. Az Andmoreagain is kellemes ballada. Utána közepesen jó darabok követik egymást, viszont a Maybe the People Would Be the Times or Between Clark and Hilldale elég hülye című szám megint tökre jó. A Live and Let Live szólói nagyszerűek, azok nélkül viszont közepes lenne. Az elhalkulásért pedig kár a végén. A The Good Humor Man He Sees Everything Like This vége vicces. A felemássága miatt kap egy erős hetest.

B+ (7)

Lepa

Egy olyan számmal nyit, ami „A világ 500 legjobb száma" listán is szerepel, és nem is rossz. Nekem a Damned-féle feldolgozása jobban tetszik mondjuk. Az A House Is Not a Motel is jó. Nem is tudom, milyen stílus ez, de leginkább Simon & Garfunkel jut eszembe róla zeneileg, főleg a 3. szám alatt. Aztán ahogy halad előre az album, egyre inkább összefolyik. Nekem ez túl lagymatag, nincs benne tök. Akármennyire felhangosítanám, erőtlennek tartanám (amitől még lehetne jó, de ez lágynak se lágy). Nem értem az előkelő helyezését. Várom a végét, de az utolsó szám majdnem 7 perc sajnos. Az nyitány alapján jobbra számítottam.

B (6)

Lepa

Bárcsak lenne egy Proud Owner Achievementem! De a bakelitek vagy agyonhasználtak, vagy szuperdrágák – vagy mindkettő. Egyszer azért beszerzem. Arról lehet tudni, hogy egy album igazi klasszikus, hogy 16 évesen is annak érzed, és 30 fölött is. Ennél ez abszolút igaz, az első pillanattól kezdve magával ragad. A műveletlenebb nagyközönség általában a God Save the Queent és az Anarchy in the U.K.-t ismeri, de tele van más gyöngyszemekkel is, pl. Holidays in the Sun, Bodies... Szeretem, no. (New York című számra nem is emlékeztem, de az is jó.)

A+ (10)

Dönci

Talán a világ leghíresebb punklemeze, talán a világ leghírhedtebb punkzenekara. Halljuk, milyen zajt csaptak. A Holidays in the Sun tökös kezdés. Van egy idegesítő énekhang (amit nem is használnak éneklésre), gitárnyúzás meg minden. Tetszik. A Bodies is kellőképpen lendületes. A No Feelings pedig igazi slágeres dallamvilággal bír. Valószínűleg a God Save the Queen refrénje alapozta meg az angliai punk vonulatát. A Problems is nagyon jó. Van egyfajta hasonlóság a dalok között, ugyanakkor mégsem zavaró, hogy ugyanarra a mondanivalóra és felépítésre rendeződtek be. A Seventeen is a tinédzserkori lázadási faktort erősíti. Nem csoda, hogy legendás lemez lett ez is. Az Anarchy in the U.K. pedig szintén a 10 legismertebb punkdal között van. A New York kicsit lapos, bár a semmilyen szóló jól hangzik a végén. Az E.M.I. is derekas. Nyolc pontot hoz a lemez mindenképpen.

A- (8)

Dönci

Prekoncepcióm, hogy az egyik legerősebb debütálólemezről van szó. A Break on Through nem véletlenül lett világsláger. Ráadásul 1967-ből eléggé előremutató a hangzás (és a punkos felfogás) is. A Soul Kitchen is egészen elképesztő. A The Crystal Ship pedig gyönyörű ballada, nem értem, miért nem lett iszonyatosan nagy sláger. Csodálatos a zongoratéma. Az Alabama Song ismét nagy kedvencem. A Light My Fire-t pedig szintén az is ismeri, aki nem akarja. Nem mellesleg fantasztikus darab az is. A Back Door Man is erős témákat feszeget szövegileg. Az End of the Night és a Take It as It Comes is kiváló, viszont a The End a zárlatban egészen elképesztő teljesítmény. Ez is 10-es lesz.

A+ (10)

The Doors Little Expert Achievement

Lepa

Egy nagyon híres nótával, a Break On Through-val kezd, ami meg is alapozza a hangulatot. Annak a kornak ez lehetett az egyik himnusza. Mai füllel demós a hangzása ezeknek a számoknak, de akkoriban keménynek, vadnak számítottak. A Soul Kitchen se rossz. A Crystal Ship nekem kicsit lagymatag, a „Huszadik századi róka” (utánaolvasok majd, mi köze a számnak a filmstúdióhoz) megint jó. A Light My Fire pedig talán a leghíresebb Doors-szám, külön története van (amire már nem emlékszem, de valami olyasmi, hogy senki nem hitt benne, mert túl hosszú volt, meg talán meg is vágták a szintiszólót a közepén, aztán mégis sláger lett belőle). Az End of the Night jó elszállós, egyébként a Quimby jut eszembe a hangszereléséről (de nem az énekhangról). A The End kicsit el van nyújtva: ilyen címmel azt hinnéd, közeledik az album vége, de közben 12 perces! Nem zavaró amúgy, meg van benne elég hullámzás ahhoz, hogy lekössön. Még fuckolás is van nagyobb mennyiségben. Hát, érdekes egy album.

A- (8)

The Doors Little Expert Achievement

Lepa

Nagy hiányosságot pótolok ezzel az albummal, mert egészében még nem ismertem korábban. Pedig hát legendás. Még a borítóját is ismeri mindenki. Jól kezd, viszont az On the Run nekem túl elvont vagy művészkedő (bár értem, hogy a maga korában ez mekkora újító zene volt). A Great Gig in the Sky nagyon elszállt, de tetszik mindezzel együtt. A Money talán egy kicsit hagyományosabb, blues-rockba hajló szám, aranyos. Ismerős is. Az Us and Them nyugissága is bejön. A szaxi nagyon selymesen dalol benne. Az Any Colour You Like se marad alul a küzdelemben. Az utolsó kettő is jó. Kap egy kilencest, mert nem volt rossz szám az albumon.

A (9)

Dönci

Kellemesen nyit a Speak to Me/Breathe című darab, ami szépen átúszik az On the Runba. Az meg eléggé diszkósan, sőt már-már drum 'n' bass az eleje. Az pedig átúszik a Time-ba rögtön. Az pedig olyan, mintha valami pszichedelikus keveréke lenne a countrynak és a hard rocknak. A The Great Gig in the Sky is nagyon tetszik. Az egész lemeznek olyan utazós hangulata van. Nem lehet rá partizni, de mégis van benne mélység. A Gig után jön az első szünet a dalok közt. Nyilván ez volt az A oldal vége. :) Zárlatnak tökéletes egyébként. A B oldal a Moneyval nyit. Nincs, aki ne ismerné. A videóklipje is elég híres. Az Us and Them is kiváló. Az Any Colour You Like gitározása fergeteges. A Brain Damage is csodálatos. Nagyon tetszik ez a lemez ma. Az Eclipse-be teljesen átfolyik, ami szintén bejön. Hát, ma ez 10 pontot ér nekem.

A+ (10)

Pedálember Achievement

Dönci

Az egyik legerősebb nyitósor a zenetörténetben. A „G-L-O-R-I-A” betűzésre visszautal később a Red Hot Chili Peppers is a Venice Queen című dalában. Nem mellesleg a Gloria váltásai is eléggé fantasztikusak. A Redondo Beach is zseniális. A Free Money is eléggé energikus. A Break It Up is nagyon bejön. Igazából sugárzik az energia ebből a zenéből, akkor is, ha nem feltétlenül hangos és zajos. A címadó egészen fergeteges a reprízzel együtt. Érződik, hogy Patti rá volt cuppanva a költészetre ekkortájt (is). Remek kis album egyébként, szerintem hozza a nyolc pontot simán.*

A- (8)

Lepa

Ez a csaj is egy érdekes figura volt, olvastam róla sokat A punk története c. könyvben. Mondjuk ő kevésbé volt önpusztító, mint a társaság, amibe keveredett, inkább egy elveszett költői lélek. Jó kemény szövegekkel is kezd a Gloria c. számban. Ismét egy dolog, amire a Green Day később referál: G-L-O-R-I-A, betűzve, kiabálva. Amúgy nem tűnt 7 percesnek a szám egyáltalán. A Redondo Beach lazább, reggae-sebb tónusú, hangulatos, de zeneileg nem kiemelkedő ez se. A Birdland már a harmadik olyan szám, ami hangulatilag megfog (a háromból), pedig zeneileg nem újítanak semmit. Lehet, hogy a koncerthangulat (merthogy élő albumról beszélünk) ad hozzá, lehet, hogy a PS-t övező, a felvételen is átszivárgó karizma. A Free Money viszont már zeneileg is szép. Aztán begyorsul és bedurvul, de továbbra is király. Vicces, hogy a koncert feléhez érve bejelenti, hogy „side two!”. Amikor meg beszél/szaval (pl. a Break It Up előtt), totális a csönd a közönségben. Biztos fantasztikus volt a hangulat a helyszínen. A Land: Horses is alátámasztja, hogy Patti koncertjei inkább egyfajta perfomanszok voltak. Aztán ennek a számnak a végén visszatér egy csomó dolog a Gloriából. No, az utolsó szám alatt derült ki, hogy nem egy élő album a Horses, csak van élő verziója is, és én azt hallgattam (amúgy 9-est kapott volna). Akkor most kezdődik elölről a kritika, immár a stúdióalbumról.**

A (9)

* Ez a vélemény az élő verzióról szólt, mert azt hallgattuk először tévedésből, illetve azért, mert jó volt. A studióalbumnál sem tapasztalható sok eltérés, ott is működnek nálam a dalok eléggé. Csak akkor írok, ha valami nagyon más.

** Hát, inkább nem írok sokat. Egy icipicit gyengébb a koncertnél, de csak azért, mert egymás után másodjára hallgatom végig ezeket a számokat. A The Who My Generationje viszont kellemes addíció. Az élő hangulat mindenesetre zseniális volt (durva azért, hogy bő 40 éves ez az album is, Patti Smith meg idén lehet 70 éves).

Lepa

Ezek voltak azok az arcok, akik együtt dolgoztak Bob Dylannel (pl. a The Basement Tapes albumon), de az önálló munkásságukat egyáltalán nem ismerem. Az első három számban nem találok kivetnivalót, bár kicsit lagymatag mai füllel. A negyedik, a When You Awake viszont még jobban tetszik, az első igazán kiemelkedő számomra. Az Up on Cripple Creek is jó. Utána kicsit összefolyik az album, az Unfaithful Servantig nem figyelek föl semmire. Az utolsó megint egyik fülemen be, másikon ki. Hát, sajnos magasról indult, de egyre mélyebbre süllyedt, vagy csak nem lehet sokáig figyelni az ilyen zenére.

B (6)

Virgin Listener Achievement

Dönci

Nem hallottam még soha ilyen nevű zenekarról, de állítólag Bob Dylan velük zenélt a Basement Tapesen. Onnan már nem emlékszem rájuk. De nem rossz, viszont nem is érzem kiemelkedőnek. Az Up on Cripple Creek zseniális azért, jó kis lüktetése van. Meg a békahangok se semmik. :) A Look out Cleveland is tetszik. Amit nem emeltem ki, az se volt rossz. Magamtól viszont első hallásra nem tenném be. De tény, hogy annyira nagyon nem tudtam szegényekre figyelni. Hét pontot azért megszavazok.

B+ (7)

Virgin Listener Achievement