Dönci

Az első három szám három különböző stílust képvisel, de különösebben egyik sem fog meg. A Stairway to Heaven meg szintén az a kategória, ami zenetörténeti jelentőséggel bír. A Misty Mountain Hop elég jó (akkor is, ha nem sok köze van a hobbitokhoz). Összességében nem annyira értem, miért került fel ez a lemez a listára. Bár hét pont alatt szerintem mindegyik megkérdőjelezhető, főleg, hogy definíció szerint mindegyiknek 10-esnek kéne lennie.

B (6)

Lepa

A Black Dog nagyon tökös kezdés, a korához képest főleg nagyon kemény szám. A második nekem nem annyira jön be, viszont a The Battle of Evermore megint nagyon hangulatos és nagyon egyedi is. Nem is tudom, milyen stílus ez. Akusztikus fantasy-blues-rock? A Stairway to Heaven meg nem véletlenül a leghíresebb számuk (talán). Gyönyörűen kezdődik, mint valami reneszánsz darab. Aztán átmegy egy kicsit premetálba, vagy legalábbis hard rockba. Jó kis íve van. Hoppá, a Misty Mountain Hopról nekem Középfölde jut eszembe (a Ködhegység). Vajon másnak is? A szövegének, ha jól értem, nem sok köze van Tolkienhez. Amúgy a zenei megoldások, harmóniák itt is nagyon jók. Aztán a Four Sticks hangulata kicsit kísérteties. Utána megint egy „reneszánsz" (de legalábbis akusztikus) kezdés jön a Going to Californiában. Szép szám ez is, akkoriban még tudtak nyálmentes balladákat írni a zenészek. A zárás egy progresszívabb, ismét keményebb rockhimnusz. Eklektikus az album, de egyáltalán nem zavaróan. Ez egy erős nyolcas; rég volt már ilyen jó album – sajnos – a listán.

A- (8)

Lepa

Nem nagyon emlékszem, mennyire szerettem vagy nem szerettem a korábban hallgatott albumát. De az biztos, hogy mély nyomot nem hagyott. Az első szám egy kicsit queenes, korabeli pop-rock, a második egy nyálas kezdésű diszkószám. A harmadik Just the Way You Are szörnyen nyál; amúgy szerintem ismerem, biztos híres sláger, de szinte elcsöppen a nyáladzástól. Ebben az évben mennyivel jobb, vadabb, őszintébb zenék születtek! A Scenes from an Italian Restaurant szaxija is ezt a vonalat viszi tovább, akár egy 70-es szerelmesfilm háttérzenéje is lehetne. Utána kicsit funkysodik a dal, de ez már nem menti meg. Az Only the Good Die Youngot szintén ismerem, nem is gondoltam volna, hogy ez BJ – persze lehet, hogy csak feldolgozásokban hallottam. Amúgy eddig az a legjobb szám. A záró Everybody Has a Dreamig semmi más nem tűnik fel, ott meg csak az, hogy megint nagyon nyálba fordultunk. Nekem ez egy egyslágeres album (Only the Good Die Young).

B- (5)

Dönci

A Movin' Out (Anthony's Song) nagyon jó kis nyitány. Hangulatos, fülbemászó, slágeres, történetmesélős. A címadó is kellőképpen érdekes, és leköti a figyelmet. A Scenes from an Italian Restaurant váltásai is királyok. Utána viszont csak úgy elfolynak a semmilyen dalok. Fütyülés nélkül működne az utolsó szám, így sajna annyira nem. Egy gyenge hetes lesz.

B+ (7)

Dönci

Hűha, ez aztán nyekergés a javából, ráadásul funky diszkó az eleje. Bajban leszek. A Rock with You már hasonlít arra, amit a koma a '80-as években csinált. A Get On the Floor biztos nagy sláger, mert én is rázom rá a lábam. A She's Out of My Life mekkora nyáltenger. Elég durva. Annyira csöpögős, hogy az már fáj. Mínusz egy pont, pedig nem áll jól a lemez így sem. :) A meg nem említett dalok csak elfolytak a háttérben. Fú, az I Can't Help It sem gyengén gáz. Rendes mélyrepülésbe kezdett a lemez. Megpróbálok inkább nem odafigyelni. De durva, az It's the Falling in Love a '90-es évek legrosszabb lánycsapatainak dalait előlegezi meg. Ezért is jár a mínusz egy pont. Na jó, a közepére már csak standard funky diszkó lesz belőle, de akkor sem a barátom. Hát, az utolsó sem emelte a tétet. Marad a halvány négyes.

C+ (4)

Lepa

Ez egy nagyon régi Jacko-album. Egy kicsit kevésbé hivalkodó és nagyszabású, mint Jakabfi Mihály későbbi művei, és úgy hallom, több benne a funk. Ez még valódi diszkó. Élvezhető, bár nem az én zeném. Elszelelt nagyon gyorsan a háttérben, de egy pillanatig se zavart.

B (6)

Lepa

Nem is olyan régen volt egy Curtis Mayfield-válogatás, azon szerepelt is pár szám innen. Pl. a Pusherman, ami amúgy nem rossz. Viszont ez a zene nekem tipikusan háttérbe való, régi filmek zenéjeként tudom elképzelni. Hmm, most látom, hogy ez tényleg filmzene. Micsoda hatodik érzékem van! A lemez vége felé közeledve néha szinte már el is felejtem, hogy zenét hallgatok. Ez azért nem jó jel. Mondjuk nem csoda, instrumentális tingli-tanglik (lásd: Think) is vannak az albumon. Ez most nem tudott megfogni.

B- (5)

Dönci

A borító és a cím alapján funkyt várok. A Little Child Runnin' Wild tetszik – tipikus '70-es évekbeli filmzene. Vagy bármilyen Tarantino-filmben lehetne betétdal. :) A Pusherman is tetszik, sőt mintha hallottam volna korábban. (Utánajártam, igen, a korábbi válogatáson volt.) A Freddie's Dead elég monoton azért. A kábítószeres tematika és a „pusherman", valamint „superfly" szavak többször visszaköszönnek. A Think elején nagyon jó a csilingelés, a gitárok pedig egészen kiválóak. De amúgy nincs baj azzal a számmal egyébként sem, kicsit karácsonyi hangulatot hoz. Azért ez a lemez is csak úgy elmúlt végül.

B (6)

Dönci

Az első lemez kellemes kis hard rock. Mondjuk derekas, már-már Pink Floydba hajló elborulásaik is voltak. Sajna ma nincs időm sokat elemezni a dalokat. A Down by the Seaside érdekes hangszerelésű country, de nem jön be különösebben. A Boogie for Stu meg akár Elton John is lehetne. Magamtól nem biztos, hogy hallgatnám, de a háttérben tök jól elrepült.

B (6)

Led Zeppelin Little Expert Achievement

Lepa

Nocsak, egy dupla album. A szokásos vad blues-rock riffekkel kezdődik, amúgy bejön. A The Rover talán tökösebb, mint a kezdő szám. A Houses of the Holy c. szám tetszik eddig a legjobban, az slágeresebb a többinél. Amúgy van ilyen című albumuk is ugyebár, de azon meg nincs rajta ez a szám. A Trampled Under Foot se rossz. A második lemez elején az In the Light jó elvontan kezdődik, tetszik a keleties dallam és a modern szintihangzás egyvelege. A Bron-Yr-Aur akusztikus gitározása totál nem az album többi számának stílusát hozza: olyan, mintha beülnék egy gitárhangversenyre. Viszont teljesen királyos. A Down by the Seaside pedig hoz egy kicsit countrys hangulatot is. Így a második lemezt sokkal változatosabbnak érzem már, mint az elsőt. A Boogie with Stu pedig – ahogy a címében is benne van – bugivugi, azaz táncolós rock&roll. A vége is jó, de kicsit elnyújtva érzem az egész dupla albumot. Az első lemez hetes, a második nyolcas, de lefele kerekítek, mert a végére a másodikat is meguntam.

B+ (7)

Led Zeppelin Little Expert Achievement

Lepa

Tell Me Why című száma van a gombafejűeknek is, és szeretem is nagyon, pedig nem híres annyira. Ennek a nyitószámnak semmi köze hozzá a címén kívül, de ez is nagyon jó. Aztán a címadóban viszont már annyira nyávogós az ének, hogy kicsit zavar. Pedig zeneileg nem rosszak ezek a számok. Utána is jó dalok jönnek, bele lehet feledkezni az album hallgatásába. A Don't Let It Bring You Down kicsit ismerős, talán rajta volt már egy élő albumon? Most lusta vagyok utánanézni. Mindenesetre végig aranyos, kellemes zene, de inkább a háttérbe. Hosszú autóutakon is tudnám hallgatni.

B+ (7)

Neil Young Medium Expert Achievement

Dönci

A címadó dal jó szám, de még jobb volt a néhány évvel ezelőtti Patti Smith-lemez végén. A Southern Man is jóféle, a Till the Morning Comes meg olyan jó, amilyen rövid. Nagyon hangulatos. :) Hű, az Oh, Lonesome Man is mennyire király lett. Jé, a Don't Let It Bring You Downt valahonnan ismerem, és nagyon tetszik az is. A Cripple Creek Ferry is frankó a végén. Kap egy izmos hetest.

B+ (7)

Neil Young Medium Expert Achievement

Dönci

Egy négylemezes válogatást felvenni egy ilyen listára számomra mindig meglepő. Meg arra is kíváncsi lennék, kik hallgatták végig együltő helyükben ezt pár perc híján 5 órás válogatást. A Lost Someone az első, ami számomra kiemelkedő (de csak ebből a felhozatalból). A többi olyan sablonos rock 'n' roll és soul keveréke volt. A Night Train is tetszik. Főleg, mert kevés benne az ének. Az It's a Man's World volt már korábban is, mert azt ismerem. Az I Got You-t mindig I Feel Goodnak ismertem. Meglepett, hogy ez a címe. Jó sok szám visszaköszön különböző verziókban. Ez sem feltétlenül szimpatikus a lista szempontjából. A There Was a Time (Live) őrülete is bejön, mert nem ugyanolyan, mint a többi. Még 2,5 óra van vissza, de egyszerűen minden szám ugyanolyan. Hihetetlen. Eleve kevés zenekar van, akit 5 órán át képes vagyok hallgatni (szerintem ezzel nem vagyok egyedül), viszont az tényleg mindennek a teteje, hogy ennyire hasonló felépítésű darabok követik egymást. A King Heroin jó (de csak azért, mert más, amúgy túl direkt). Minél tovább hallgatom, annál kevésbé szimpatikus a funky. :D Ha harminc-negyven percben összehozzák ezen dalok krémjét, még az is lehet, hogy jó értékelést adok. Így viszont biztosan nem, szinte mindegy, mi történik az utolsó 25 percben. Hála Istennek a Unity a végén tényleg tök jó (főleg, mert inkább hiphop). De így is négyes marad.

C+ (4)

Lepa

Neee! 4 CD, 4 óra 52 perc játékidő. Miért is vállalkoztam erre a játékra? Készíthetett volna a Rolling Stone egy „a világ 500 legjobb válogatásalbuma” listát is, oda kéne az ilyeneknek mennie. Azt biztos nem hallgatnám végig. Naszóval, csak a nagyon-nagyon kiemelkedőeket fogom kiemelni, mert elég sok az egyforma subidubi-vapsuvap jellegű szám (még ha némelyik hangulatos is). Hmm, sokáig semmi, csak ugyanaz a nóta százféleképpen. Az I Feel Good igazi címe I Got You? Nem is tudtam. A Papa's Got a Brand New Bag rajta van az 1–3. résszel, aztán még egyszer az első rész – érdekes. Szörnyű amúgy egy idő után ennyi ugyanolyan típusú zenét meghallgatni. Egyre kevésbé értem az antológiákat vásárló embereket. A Get It Togetherben jópofa, ahogy végigdumálja a számot, hogy mikor melyik hangszernek kéne hangosabban játszani meg szólózni. Azért 9 perc elég sok. A Funky Drummer 7 perce is kegyetlenül monoton, és még mindig messze a vége. A Get Up (gerappa néven) nagy utat járt be a tévékben reklámzeneként, de amúgy is egy nagy sláger. Sajnos ezen a lemez(gyűjtemény)en azonban ez a szám is beolvad a többi közé. A Get Up, Get Into It... eléggé újrahasznosít belőle a „gedónap” bekiabálással. Szinte csodálkozom, hogy az It's a New Dayben egyből meghallom a lemez címadó „star time” kifejezését. Amúgy állítólag nagy showman volt JB, lehet, hogy látnom kellett volna élőben, hogy tudjam értékelni. A vége felé közeledve csak egy dologban vagyok biztos: egy ideig nem akarok James Brownt hallgatni/hallani. Az értékelést sajnos teljesen beárnyékolja a lemez hossza, de szerintem amúgy se adnék sokkal jobbat.

C+ (4)

Lepa

Sejthettem volna, hogy péntek tizenharmadikán* valami Prince-félével lep meg a sors. Az első hangtól kezdve nem tetszik. Pedig nem vagyok elfogult. :) Sokáig az égvilágon semmi értékelhetőt nem hallok. A Darling Nikki az első, ami valamilyen szinten tetszik. Pfff, hát, szerettem volna utána is kiemelni valamit, de nincs mit. A záró Purple Rain grandiózus, de az is nyálas. A lemez egyetlen erénye, hogy 43 percbe sűrítve illusztrálja, miért is lehet utálni a 80-as éveket.

C+ (4)

Dönci

Hm, ahhoz képest, hogy nem szoktak tetszeni ezek a funky-diszkók, a Let's Go Crazy bejön, a végén a gitárőrület különösen. Mondjuk lehet, hogy nem ártana, ha ezt a lemezt is a filmmel össze tudnám kötni, mert nem láttam a Bíbor esőt. A Take Me with U is nagyon tetszett, a vonósok fergetegesek voltak. A The Beautiful Ones kellemes a háttérben, nem kapom fel rá a fejem, de nem is zavar. Hoppá, azért a „do you want him or do you want me” résztől eléggé király lesz. Kár, hogy 3 percet kellett várni arra, hogy megfogjon. A Computer Blue is közepesen indul, de a szóló az zseniális. Igazából ez az első Prince-lemez, ami eddig teljes egészében fogyasztható és kellemes is számomra. A Darling Nikki közepes volt, de a When Doves Cry érthető okokból világsláger. Az I Would Die 4 U sajnos lapos. A Baby I'm a Star is csak közepes. A címadó viszont talán a legnagyobb Prince-nóta a zenetörténelemben. A Top 3-ban mindenesetre benne van. És önmagában is 10 pontot ér. Az album összességében viszont „csak” 8-at.

A- (8)

* A hallgatás ideje 2015. november 13. volt, ami pont péntekre esett. Furcsa ez a megjegyzés, mert egyikőnk sem friggatriszkaidekafóbiás.

Dönci

A Hells Bells tipikus hard rock. Furcsa egyébként, mert a játék előtt a Black Ice c. lemez volt az egyetlen, amit hallottam a zenekartól, és azt hittem, azért olyan kis középtempós, szolid hangzású, mert megöregedtek. De most úgy hallom, már 35 éve* is ezt csinálták. Amivel nincs baj, csak a fejemben keményebb zenekarnak tűnt az AC/DC. A Shoot to Thrill és a What Do You Do for Money, Honey is tök hangulatos. A címadó és a You Shook Me All Night Long nagy slágerek. Ugyanakkor ugyanennyi erővel bármelyik másik dal is az lehetne a lemezről. Kap egy hetest, mert a háttérbe nagyon kellemes volt.

B+ (7)

Lepa

A Hells Bells jó nyitás, benne van a szokásos (és elvárható) tökösség. Azért nem semmi, amit az énekes kiad magából. A What Do You Do For Money, Honey riffje ismerős, ez a szaggatott pengetés eléggé jellemző amúgy az AC/DC-re. A címadó Back in Black pedig szintén ilyen riffalapú hard rock (nekem ez a zene nem metál, remélem, ezzel nem sértek meg senkit). A You Shook Me All Night Long híres nóta, talán a legrádióbarátabb ezen az albumon. A Rock and Roll Ain't Noise Pollution elég vicces cím, főleg, hogy azért fél óra után ez a rikácsolás eléggé megviseli az ember fülét. Amúgy meg nem lehet nem értékelni mindennek ellenére az albumot – tökös, igényes, bulis, kemény, de nem feleslegesen keménykedő. Kocsiban ilyet kell hallgatni (ha az ember bulizni megy persze, nem pihenni a hegyekbe).

A+ (8)

* A hallgatás ideje nyilván még 2015 volt.

Lepa

Na, ez az ürge is egész sok lemezzel szerepel, ez már a negyedik (igaz, egy válogatást is benyomtak a listára, ami csalás). Amúgy jó hangulatos számai vannak, az egyetlen problémám, hogy '65-ben már ennél sokkal menőbb zenék is léteztek. De hát a soul az soul, nem változik. A Respect nem rossz szám, de az A Change Is Gonna Come még jobban tetszik. A Wonderful World királyos szám továbbra is (asszem, már máshol is kiemeltem). A Rock Me Baby és persze a Satisfaction-feldolgozás is üt. Ma nagyon betalál ez az album. A zárás se rossz, ezért megadok neki egy alsó A-kategóriát, amit az elején nem gondoltam volna.

A- (8)

Dönci

Az Ole Man Trouble-ban az ének halkabb a hangszerekhez képest. Egyébként jó szám, pedig nem vagyok oda a soulért. A Respect is jó szám, de tény, hogy Aretha emelte csúcsra 8 lemezzel ezelőtt. :) Az A Change Is Gonna Come elég jó, tetszik a háttérben. Bár nem tudom, magamtól mennyit hallgatnám. A Down in the Valley viszont tényleg hangulatos, azt feltenném akár jószántamból is. A következő a My Girl, ami megfog, főleg a „hey, hey, hey” miatt. A Wonderful World is szerepelt már a listán korábban. Valószínűleg a válogatáson, mert ismerem e dalnak a szövegét. A Satisfaction feldolgozás nem rossz, sőt, elég jó. A You Don't Miss My Water is jó zárlat. 7 pontot hoz a lemez simán.

B+ (7)