Dönci

A My Babe aranyos kis blues, a szájharmonika tetszik benne. A Sad Hours még jobb, azt még órákig elhallgattam volna. Utána viszont jönnek egymás után sorban az ugyanolyan stílusú, hangulatú, szerkezetű számok, amelyeket nehéz is megkülönböztetni egymástól. Viszont egyik sem zavaró a háttérben. (Részemről szólhatna Lepa sokszor említett, képzeletbeli kávézójában.) A Juke viszont valamiért idegesít. Túl standard és monoton. Kap egy korrekt ötöst.

B- (5)

Full Virgin Listener Achivement

Lepa

Little Walter névvel milyen más zenét is lehetne nyomni, mint bluest? Amúgy nem ismerős a neve. Teljesen standard blues-sablonok egymásutánja, bár ne feledjük el, hogy ez 50-es évek! Jó régi cucc. Amúgy mai füllel minden szám ugyanolyan. Ha enyém lenne a Mojo kávézó, ez (is) menne ott háttérzenének.

B (6)

Full Virgin Listener Achivement

Lepa

Sose tudtam pontosan, hogy mikori szám a címadó, csak azt, hogy klasszikus. Nem gondoltam volna, hogy '79-es, nyolcvanas éveket mondtam volna. A Girls Got Rhythm is jó. Aztán meg a negyedik szám, a Touch Too Much. Ez még nem metal, inkább csak hard rock. Kellően vagány, tökös. Én nem szoktam ilyet hallgatni, de nem zavar, sőt néha jólesik. Anno ez az album alap lehetett, ma már kismillió ilyen zenekar van. Végül is a Tankcsapda is nagyjából ezt tolja nagyjából 20 éve. Az If You Want Blood is (címéhez mérten) tökös. Ma is jó kedvemben vagyok, de szerintem bele is fér az A-kategóriába.

A- (8)

Dönci

A címadó szám jó nyitány, akármennyire szétjátszott dal, még mindig kajmánság. A Girls Got Rhythm is kiváló. Egyébként ez is tipikusan az a zenekar, akit 2 hangból felismer az ember. Nem variálnak sokat a stíluson (és a dalok tematikáján se), de rendkívül autentikusan űzik. Lovasi írta/mondta valahol, hogy a legjobb AC/DC cover band maga az AC/DC, és valahol ebben igaza van. A Touch Too Much is ezt támasztja alá. Egyébként hangulatos számok ezek, a háttérben kifejezetten jók, de nem hiszem, hogy magamtól gyakran kedvet kapnék hozzájuk. Viszont az is igaz, hogy pont az a kategória, amit bármikor elviselek. Nehéz lesz így értékelni. A Shot Down in Flames elég tökös volt. Az If You Want Blood is ügyes. A Night Prowler el van nyújtva a végén. Hát, azt hiszem gyenge hetes lesz.

B+ (7)

Dönci

A Mr. Self Destruct megalapozza a hangulatot. Hiába, Trent bácsi az indusztriális metal legnagyobb királya. A Piggy egyszerűen zseniális. Mondjuk a lemez szövegei mondanivalójukban következetlenek (Heresy – „God is dead”; Closer – „You get me closer to God”, bár ha azt vesszük, Adynál is összefolyt már a szerelem és a halál). A March of the Pigs megint elég izmos, és persze a Closer sem véletlenül világsláger. A Ruiner nem annyira bika azért. A The Becoming viszont elég jóféle. Az I Do Not Want This megint gyengébb, kivéve az utolsó két percet, az rendesen karmol. :) A Big Man with a Gun ismét fergeteges. Az A Warm Place nagyon hangulatos (mint valami filmzene), az Eraser eleje viszont idegesítő. A Reptile közepes. A címadó dal megint hangulatos, a Hurt pedig elképesztően jó. Nem csoda, hogy (szinte) minden koncertet ezzel zárnak. Mégis a minőségingadozás miatt csak hetest kap a lemez. Azt nem értem, miért nem a Pretty Hate Machine, a The Fragile vagy – ha már koncertlemezek is felkerültek a listára – az All That Could Have Been kapott itt helyet.

B+ (7)

Concert Goer Achievement

Lepa

Ez a zenekar annyira újító volt a maga korában szerintem, hogy besorolni is alig lehet. Indusztriális metalnak mondják. Hatott rá a metaltól a progresszív rockon át az elektronikusig mindenféle zene. No és mennyi más zenére hathatott? Ettől függetlenül nekem nem kenyerem, magamtól sűrűn nem hallgatnék ilyet. Jó számok: Piggy, March of the Pigs (hmm, a disznós számok), Ruiner. Az A Warm Place nyugalma is jól jön a lemez közepén. A címadó szám inkább csak érdekes, mint jó. A záró Hurt viszont királyos. Az album összességében nekem 8-ast ér, bár nem venném meg otthonra.

A- (8)

Lepa

Érdekes youtube-ról vinilt hallgatni… Az első szám rögtön ismerősen hangzik, biztos hallottam már. Durvák ezek a reneszánsz hatások benne. Az első három mind tetszik, főleg a Cloudy. Jó kis nyugis zene ez utána is. De szerencsére a lassú és nyugodt jellege ellenére nincsenek elnyújtva a számok. A Flowers Never Bend with the Rainfall is királyos, de rossz szám nem is volt addig a lemezen. A Simple Desultory Philippic elég dylanes, amúgy talán a legvadabb szám a lemezen, persze csak hozzájuk mérten. A szövege tele van utalásokkal (Dylanre is), majd megsasolom egyszer. A Csendes éj kombinációja az esti híradóval elég érdekes kísérlet a végén. Királyos lemez.

A (9)

Pedálember Achievement; Similar Taste Achievement

Dönci

Hű, de király az első (címadó) darab. Ezek a srácok durván értettek a harmóniákhoz. :) A Patterns is zseniális. A Cloudy is ügyes, de nem olyan jó, mint az első kettő. A Homeward Bound eleje jó, de a refrén (ez viccesen hangzik majd) túl kemény és slágeres a verzékhez képest. A The Big Bright Green Pleasure Machine és a The 59th Street Bridge Song (Feelin' Groovy) is nagyon jók, ez utóbbiban a furulya eléggé hangulatos. A The Dangling Conversation sem marad el a többitől: ezek ketten iszonyatosan nagy király arcok lehettek. Az A Simple Desultory Philippic (or How I Was Robert McNamara'd into Submission) egészen furcsa című dalban kb. az összes akkori világsztárt felsorolják – és rendesen hajaznak Bob Dylanre. A végén a Silent Night elég jó lett. Most tűnt csak fel, hogy ez egy keringő. Kap egy kilencest.

A (9)

Virgin Listener Achievement; Similar Taste Achievement

Dönci

Az egyik unokanővérem volt nagy Jacko-fan. Meglátom, ez milyen majd' 30 évvel később. Az oké, hogy az első, címadó szám gigasláger, de a The Way You Make Me Feel is biztos az, mert ismerem (annyit pedig nem lógtam az unokatesókkal kis droid koromban, hogy onnan legyen ismerős). A Speed Demon azért eléggé gyenge. A Liberian Girl kellemes, de nem annyira jó, mint amekkora sláger. A Just Good Friendsből kiderül, hogy Stevie Wonder hangja jobb, de ettől a dal még elég halovány. Az Another Part of Me meglepő módon tetszik. A Man in the Mirror azért tetszik, mert egy éppen ma* születésnapját ünneplő, nagyon kedves barátnőm jut róla eszembe. :) Fú, mennyire szörnyű az I Just Can't Stop Loving You – minden benne van, amitől rossz, nyálas és kibírhatatlan lehet egy dal. A Dirty Diana gitárjai jók, de kár, hogy a háttérbe vannak szorítva. A Smooth Criminal egyértelműen a lemez legjobb száma. Már csak azért is, mert az egy igazán jó dal lenne a világ bármelyik lemezén. :) Az utolsó sem oszt vagy szoroz. Azt hiszem, ötös lesz.

B- (5)

Lepa

Remélem, az első 200-ban már nem lesznek rossz albumok. Mondjuk ennek a címe eleve rosszat sejtet… Amúgy ez a zene már gyerekkori emlékeimben szerepel. Jackót valamilyen szinten bírtam, és nem is rossz, legalábbis a címadó nagy sláger. Ami még jó: Sebességdémon, A másik énem, Ember a tükörben, Koszos Diána, Zavartalan bűnöző. Bár diszkóra nem szívesen adok ilyen jó értékelést, de azért ez egyértelműen egy nyolcas lemez, meghatározó volt a maga korában, és néhány szám abszolút kiállta az idő próbáját.

A- (8)

* Nyilván a hallgatás napján.

Lepa

Elérkezett hát a 300. album a hallgatás során. Kicsit félek tőle, mert dupla (bár a második lemez koncertfelvétel). Amúgy jól nyit. Tipikus hippizene, csak nem annyira elvontkodós. A Sitting on Top of the World is jó. Sőt, a Passing the Time is, azaz mesterhármassal nyit. Utána is jó, de a Pressed Rat már nem – szerencsére az rövid. A Born Under a Bad Sign című nótát már ismerjük Albert King révén. Hippizenének neveztem ezt az albumot, de azért bluesból is van rajta bőven. Az első lemez eleje jobban lekötött, mint a vége. Nézzük a másodikat (4 szám bő 40 percben). Ezen már beindulnak a korra jellemző, vég nélküli jammelések. A Traintime szájharmonika-szólója viszont király. Egy ponttal felhúzza a lemezt, mert ilyet még nem nagyon hallottam. Az utolsó szám dobszólója is hasonlóan frenetikus. Ehhez az albumhoz csak idő kell, amúgy élményszámba megy.

A- (8)

Dönci

A White Room kellemes darab az elején. A Passing the Time is nagyon hangulatos. Az As You Said is nagy királyság: jó a szitárhangzás és a vonosók betétje is. A Those Were the Days is ügyes. A Born Under a Bad Sign feldolgozása is rendben van, bár furcsa egyéves dalokat feldolgozni, de látunk/hallottunk ilyet korábban is. Mellesleg buktam a virginséget. A második lemezen is derekas gitárnyúzások vannak, de a Spoonfult hosszúnak érzem. A Toad dobszólója tetszik, mondjuk másból sem igen áll az a szám. Az első lemez nyolcas lenne, a második gyenge hatos, szóval egy gyenge hetesben kiegyezem magammal.

B+ (7)

Dönci

Az első szám kellőképpen fura és monoton. Nem nevezném rossznak, de a jótól is messze van. Hű, az Uptown nyitóprüntyögését mintha egy rossz lagzis zenekartól hallanám. A köztes darabok (sem) hagytak mély nyomot. (Biztos, mert nem használtak elég mélynyomót, höhö.) A Head szintiszólója is egészen zavarba ejtő. Mármint rossz. A basszus viszont tök jó benne. Nem tudom, valószínűleg a stílussal van bajom, mert ez a funky diszkó számomra inkább fuckin' diszkó. A Sister az első jobb szám, de ez is csak egy hatost ér. Nem mellesleg ez a legrövidebb darab. 5-ös lesz a vége.

B- (5)

Virgin Listener Achievement

Lepa

Mínusz egy ponttal indul, mert a szemét Prince mindenhonnan leszedette az internetről. Hogyan hallgassuk így? A zene közkincs! Az albumborítóért is járhatna pontlevonás, de nem akarom halmozottan hátrányos helyzetbe hozni. A címadó rosszul kezd, és a másodikban is inkább csak jó pillanatok vannak. Aztán se nagyon tűnik fel semmi, maximum az, hogy a hangszerelés jó, élő, nem olyan, mint a későbbi nyolcvanas diszkó. Meg ügyes a basszusgitáros, jók a funkys témák. De a Sister c. számon kívül egyikre se kapom fel a fejem, és eléggé várom a végét. Nem is adok eggyel rosszabbat mégse, mert bár szégyent hozott a születési évemre és hónapomra, akadályozná az objektív rangsorolást. (Virgint nem adok, mert pár számban voltak ismerős sorok, dallamok. Biztos hallottam már némelyiket, csak elfojtottam.)

C+ (4)

Lepa

Jó a kezdés, szeretem az instrumentális zenét, ha igényes. Hmm, a Black Magic Woman szerzőpárosa Peter Green és Gábor Szabó. Amúgy nem rossz, meg az se, ami utána jön. De azért nem egy nagy abraxadabra. :) Végig kellemes, bár nekem (időnkénti tagadhatatlan virtuozitása ellenére) inkább kávézós háttérzene. Annak viszont kitűnő.

B+ (7)

Virgin Listener Achievement

Dönci

Jé, két egymást követő napon ismét ugyanaz az évszám látszik a lemezeken. Közben a Wikipédián utánajártam, mit jelent a cím. Érdekes választás. :D A Black Magic Womannel már magyar vonatkozás is került a listára. Mondjuk lehet, hogy egy Yonderboi jobban elfért volna, de így is helyére kerülhet a nemzeti öntudatunk. :D A Samba Pa Ti az első igazán kiemelkedő a lemezen. Addig csak háttérzenének éreztem, ami egy közepes értékelést vont maga után. Nem tudom, ez az egy dal felhúzza-e, majd kiderül. Maradunk egy baráti 6-osnál.

B (6)

Dönci

A Where Do the Children Play? megalapozza a hangulatot, kellemes kis folk. A Hard Headed Woman nagyon király. A Wild World pedig egy meghallgatás után évekig ott dübörög az ember fejében. Mi ez, ha nem az aljas sláger definíciója? Mellesleg a világ egyik legjobb szakítós száma. A Sad Lisa zongoratémája és refrénje is egyből beeszi magát az ember bőre alá. (Ez képzavar vajon? Mindegy, így marad.) Utána a Father and Sonig kicsit leül a lemez, az viszont fergetegesen jó. A címadó a zárlatban zseniális, kár, hogy rövid. :) Még így is ér egy gyenge nyolcast.

A- (8)

Lepa

Elég kellemes,  lágy zene, olyasmi, mint Nick Drake. Jó számok: Where Do the Children Play, Hard Headed Woman és különösen a Wild World, amit ismerhetünk már „magától" vagy feldolgozásokból is. Hmm, a Sad Lisa és a Miles from Nowhere is jó, így eddig nincs rossz szám a lemez első felén. A But I Might Die Tonight viszont nem tetszik. Viszont a Longer Boatstól megint beindul a slágerparádé. Bár egy-két szám nem marad meg elsőre, de nem fárad el a lemez a végére sem, a címadó zárás is jó. Csak azért nem jobb nyolcasnál, mert nem érzem újítónak, illetve mert Nick Drake hangja jobb, tehát muszáj alá sorolnom. :)

A- (8)

Similar Taste Achievement; Pedálgyerek Achievement (Where Do the Children Play; Hard Headed Woman;Sad Lisa; Longer Boats)

Lepa

Tökös zene alapjában véve, de nekem ez a „sima" kilencvenes rock nem a stílusom. Az Alive a legjobb az első három szám közül. A Black vége is fogós. A Porch is bejövős. Viszont az énekstílust nem tudom megszokni, nem szeretem ezt a fajta énekhangot (csak érzelmi alapon, megindokolni nem tudom). A végén jó hosszú a Release, de amúgy elmegy (háttérbe). Őszintén szólva az egy-két jó számot leszámítva nekem nem annyira átütő erejű ez az album.

B (6)

Dönci

Ki lehet a megmondhatója annak, miért nem szerettem régen ezt a zenekart? A Once mindjárt egy tökös nyitány. Az Even Flow is fergeteges, az Alive pedig nem véletlenül nagy sláger. A Why Go is egészen kiváló. A Black teljesíti az A oldal végére kötelező ballada követelményeit (a zongora tök jó benne – és persze a dal sem rossz, sőt). A Jeremy már régen sem tetszett különösebben, és eddig a lemez leggyengébb darabja, hiába gigasláger. Az Oceans hangulatában lelóg a lemezről, de kifejezetten ügyes darab egyébként. A Porch elég lendületes ismét. A Garden is jó szám, de a Black után a lemez azért érezhetően visszavesz a kezdeti lendületből és hangulatból. A B oldal is rendben van önmagában, de az A-hoz képest kevésbé ütős. A Deep is és a Release is frankó, csak valahogy az összhatás felemás. Kilences lesz.

A (9)

Compulsive Buyer Achievement