Dönci

Björk mindig különleges helyet foglalt el a popzenei palettán, mert zeneileg nem feltétlenül úgy gondolkodik, ahogy a popipar elvárná. Viszont nem lehet elmenni amellett, hogy valaki tremolokart rak a hárfára például. Olyan hangzásvilága van ennek a lemeznek, amely egységes, koherens (homogén? - kérdezi Lepa), nagyon fülbemászó, nagyon elemi, mégsem hasonlít semmire. Persze megértem azokat, akiknek nem jön be az affektáló ének, amely Björk sajátja. Rengeteg „slágert” kitermelt amúgy ez a korong: a Hunter, a Jóga, a Bachelorette és az All Is Full of Love mind a rajongók nagy kedvencei, nem is érdemtelenül. Olyan atmoszférikus az egész lemez, hogy nehéz róla nem áradozni. Aki még sosem látta az All Is Full of Love klipjét, nézze meg, aki pedig bírja az ilyesmit, hallgassa végig a teljes albumot.

Ha csak egy számra van időd: All Is Full of Love

Lepa

Az is ember (zenekritikus) legyen a talpán, aki könnyen bekategorizálja Björk dalait. Viszont neki köszönhetően most már Izland is képviselteti magát a blogunkon, juhé! Kétlem, hogy sok olyan olvasónk lenne, aki ne hallott volna róla, ami különösen nagy teljesítmény, hiszen többszörös versenyhátránnyal indult a popvilágban: izlandi is, nehezen is emészthetők sokszor a zenéi. De az biztos, hogy az éteri, misztikus hangulat teljesen egyedi előadóvá teszi. Az meg különösen ritka, hogy az elektronikus hangzást élő hangszerekkel, pláne vonósokkal ilyen zökkenőmentesen vegyítse valaki. A nehezen körülírható, furcsa hangulata (lásd: 5 Years vagy éppen Pluto) miatt ritkán hallgatom a számait, de ilyenkor rájövök: kellene.

Ha csak egy számra van időd: Unravel

Lepa

Ez a Lagwagon-album mind a mai napig a koncerten legsűrűbben játszott számaikat tartalmazza: a Violins például egy emblematikus slágere a bandának, de a Sick, a Sleep, a Razor Burn és a csodás Bombs Away is nagy közönségkedvenc. Ezen a harmadik lemezen picit finomodott a zenekar az első két album zúzásához képest: kicsit poposabbak a dallamok (ha nem is vidámabbak), és szövegileg is van pár lazább darab (például a Razorn Burn a szakítás utáni szakállnövesztésről szól). És akkor még nem beszéltem az „elfeledett gyöngyszemekről”, a végig érdekes basszus- és gitárszólamokkal és pengetési ritmusokkal operáló Move the Carról, a hihetetlen pörgős Black Eyesról… nem is folytatom. Nekem nagyon nagy kedvencem ez az album, és nemcsak a deszkás punk kedvelőinek fog bejönni. Az időhiányos olvasók közül a poprajongóknak a Bombs Away, a Move the Car vagy a Violins, a keményebb arcoknak a Sick vagy a Rifle javasolt.

Ha csak egy számra van időd: Bombs Away

Dönci

Hűséges olvasóink gyanúja már megalapozott, mely szerint a lendületes és dallamos punkzene sosem fog kikopni a listánkról. És miért is lenne így, megvan a varázsa ezeknek a 2-3 perces opuszoknak. Már csak a Bombs Away vagy a Rifle (hogy a harcias címeket említsük) nagyszerűsége miatt is megéri a korong a listán szereplést. És akkor jó sok gyöngyszemről nem is beszéltünk még. A Sick kiállása is ilyen, de említhetnék a Black Eyes nyitányát. Ezekért a dallamokért lehet igazán szeretni a Lagwagont (meg persze a karácsonyi kikacsintásért a Razor Burnben).

Ha csak egy számra van időd: Black Eyes

Dönci

Ez a lemez utólag visszatekintve kicsit el lett hanyagolva a hallgatók részéről, mert A legjobb méreg és az aranylemezig jutó (ami akkor 100 000 eladott példányt jelentett) Az ember tervez lemezek között jött ki, és valahol a kettő közötti átmenetet képviseli. Ugyanakkor talán ez a leginkább klasszikus hard rock lemeze a zenekarnak. Lerí róla, hogy sok AC/DC szólt gyerekkorukban. A dalok tökösek, kemények, a szövegek pedig arcon csapnak mindenkit, elég csak a címadó felvételre, vagy a szétesően zajos gitárokra gondolni a Hiába szóltam alatt. És amellett se menjünk el, hogy a világ egyik legjobb feldolgozása is itt található, a Csak neked. Aki szereti a hard rockot (amelyben van némi punkos és heavy metalos beütés), az ne keressen tovább, megtalálta a tökéletes albumot hozzá. A többieknek meg a záró Rohadt a hely sorait ajánlom emésztésre.

Ha csak egy számra van időd: Rohadt a hely

Lepa

Elég hangosan lépkednek a férgek (legalábbis a kezdő effekt mintha közeledő léptek zaja lenne) – no de „félre a tréfát”! Ez itt a Tankcsapda egyik klasszikus albuma a korai évekből. Nyilván a címadó nóta a legfontosabb szerzemény róla, egy kritikus hangvételű szám a rendszerváltás után hirtelen ránk szakadt fogyasztói társadalom és az amerikai „álom” árnyoldalairól. Viszont az egyszeri hallgató sokkal könnyebben befogadható dalokat is talál, akár a nyitó Voltam már bajban vagy a Ki csinál rendet? is ilyen. Nekem hatalmas nosztalgiafaktorral rendelkezik a lemez, hiszen 15 évesen azt hittem, attól leszek vagány gyerek, ha ilyet hallgatok, ezért szorgalmasan ezt csináltam. Azóta már nem vagyok tankrocker, de így újrahallgatva mégiscsak értékálló, tökös-zajos rockalbum ez. Ráadásul a Hóesés kezdő riffje évtizedek óta bele van égve az agyamba.

Ha csak egy számra van időd: Voltam már bajban

Lepa

A Clash második albuma majdnem akkora klasszikus, mint az első, csak éppen nem ez az első – talán ezért nem tartják annyira. Jó-jó, elismerem, vannak rajta hamis hangok és furcsa, széteső megoldások; de pont ez a nemes egyszerűség, a zenekar még mindig érezhetően amatőr mivolta adja az ízét. A legnagyobb slágerek a lemezről a Safe European Home, az English Civil War, a géppsukalövések hangját dobpergéssel imitáló Tommy Gun és a Mick Jones által énekelt Stay Free. Pár nóta pedig – például a Julie's Been Working for the Drug Squad – már előrevetíti a London Calling album zenei világát: aki azt már rongyosra hallgatta vagy csak szereti, ne hagyja ki ezt se, még ha nem is érhet fel hozzá (ami úgyis kevés lemezről mondható el).

Ha csak egy számra van időd: Tommy Gun

Dönci

Csak szóba kellett hozni két napja, és a The Clash is megjelenik a listánkon. Rengeteg slágert kitermelt ez a korong is az életműből, és bár egyértelműen nem lehet a London Callinghoz mérni (amihez a világon elég kevés dolgot lehet, valljuk be), ettől függetlenül nem érdemes elmenni mellette szó nélkül. Érezhető a lendület, érezhető, hogy szeretik, amit csinálnak, és érezhető, hogy azt nem feltétlenül érzik, mekkora klasszikusok születnek épp (Tommy Gun; English Civil War; Guns on the Roof; Stay Free). Szóval már csak ezekért a dalokért is érdemes végigpörgetni a korongot.

Ha csak egy számra van időd: Guns on the Roof

Dönci

A hallgatás napján még ez a legutóbbi Esti Kornél-lemez, de pont a hallgatás hetén jelenik meg az Eltűnt idő,* így az olvasás napján már csak az eggyel korábbi lesz. Ha a Ne félj című korongot általában szakításhoz javasoltam, akkor ezt csak úgy dühvel vegyes rosszkedvhez ajánlom. A gitárok sokkal jobban karcolnak, a hangzás sokkal teltebb, Áron hangja sokkal erőteljesebb, és a refrénekben általában sokkal több a kiabálás. De ez nem is baj, mert ahol ennyi gitár ilyen hangerővel szól, ott muszáj az éneket is hangosra venni. Nehéz egy számot kiemelni, mert az Ez a város a bódult bolyongást kapja el remekül, az Egyedül a párkapcsolat hiányának frusztráltságát, a Nevetve az „inkább vagyok valakivel, mint egyedül, akkor is ha rossz” érzését fogalmazza meg tökéletesen, a Segítség balladájánál jobbat pedig Sziámi óta nem írtak. És akkor még nem beszéltünk a legendás „kibaszom a szívemet a picsába” sorról a Nem kár végén. Szóval valószínűleg mindenki talál majd magának való darabot, ha végighallgatja. Az egyszámosoknak pedig a címadót ajánlom, ha már arról nem írtam egy betűt sem.

* Meg is jelent, ha ma állítanánk össze a listát, tutira szerepelne rajta.

Ha csak egy számra van időd: Éjszaka van

Lepa

Éjszaka van címmel nem lehet vidám albumot csinálni, viszont az Esti Kornél névhez nagyon is passzol (bár erre az egy lemezre felvehették volna az Éjszakai Kornél nevet is). A frusztrált érzések szinte átsütnek a lemezen, de mindezt olyan jól házasították a gitárok gyönyörűen vonyító muzsikájával és a hatásos vokálteljesítménnyel, hogy mégiscsak öröm hallgatni. Külön kiemelném a ritmusok egyediségét: többnyire 4/4-esek az ütemek, mégis változatosak tudnak maradni köszönhetően pl. a szaggatott pengetésnek és a gyorsulásnak (Egyedül) vagy a kis leállogatásoknak, szüneteknek (Valami készül; Ki vagyok én?). Sok amerikai indie/rock zenekar is megtanulhatná, hogy nem muszáj folyamatosan pengetni a gitárt, a szaggatottság sokkal izgalmasabbá tudja tenni a gitárzenéket (is). Végig le fogja kötni ez az album morózus kedvű alteros olvasóinkat.

Ha csak egy számra van időd: Egyedül

Lepa

A Specials az egyik legalapabb brit skazenekar, nem is tudom, hogy maradhatott ki a Rolling Stone listájáról. Ez a legelső albumuk ha nem is stílusteremtő, de minden kétséget kizáróan meghatározó klasszikus. Mindenkinek illik ismernie, aki legalábbis nem irtózik a műfajtól. Olyan klasszikus felvételek sorakoznak rajta, mint az A Message to You Rudy, a Concrete Jungle vagy a Monkey Man. Nyugodtan felrakhatjuk a polcra ezt a 40 éves kiadványt a legjobb Madness-lemezek mellé.

Ha csak egy számra van időd: A Message to You Rudy

Dönci

A névválasztás sokat elárulhat egy zenekarról, viszont ha valaki meglátja ezt a nevet (és ha valaki olyan, mint én), egyből egy lányzenekarra asszociálhat. És mekkorát téved. Itt kérem, ska pörög, méghozzá eléggé autentikus dallamvezetéssel, ami azért is nagyszerű, mert a tagoknak nem sok köze van Jamaicához. Ennyire hangulatos albumai a korszakból a Madnessen kívül a The Clashnek voltak. És persze az is inkább clashes, hogy a hangzás garázsos, az ének meg ilyen-olyan (mondhatni, nem jutnának tovább a tehetségkutatókon). Ugyanakkor rengeteg táncolható, slágeres felvétel van: Nite Club; Too Hot; (Downing of a) New Area; A Message to Rudy. Az egyik legviccesebb viszont a Stupid Marriage. A Little Bitch gitártémáját pedig később felhasználták valami reklámhoz szerintem. Aki amúgy bírja a skát, annak kötelező, aki pedig csak szórakozni akar, az sem lő mellé vele.

Ha csak egy számra van időd: Stupid Marriage

Dönci

Utólag visszatekintve én itt is érzek egy fordulatot a Tankcsapda népszerűségében, hiszen ennek az albumnak a slágereit (Szextárgy; Be vagyok rúgva; Adjon az ég; Örökké tart) gyakorlatilag egész Magyarország üvöltötte. Egyébként ezért senkit nem vetek meg, jó számok, csak ha engem kérdez valaki, vannak itt jobbak is. A Senki nem menekül pedig már eleve egy jó válasz a fanyalgóknak, de a legnagyobb kedvencem mégis az Ébresztő fel. Kevés jobb és kifejezőbb sor van annál, hogy „egy bombázó táncol egy vadásszal”. A címadó monoton gitártémája zseniális. A Pogó refrénje pedig Pajor Tamást parafrazálja, de ettől még jó. Az biztos, hogy nem egy vidám lemez az Élni vagy égni, de szerintem nagy hibát követ el, aki nem hallgatja végig.

Ha csak egy számra van időd: Ébresztő fel

Lepa

Az egyik legnépszerűbb TCS-albumról beszélünk, legalábbis van rajta jó pár visszatérő, örök koncert- és közönségkedvenc, például a Be vagyok rúgva, ami amúgy is az egyik leghíresebb számuk. Az Adjon az éget pedig annak idején Póka Angéla is megénekelte a Megasztár egyik korai évadában, szóval az annyira klasszikus, hogy még popkörökben feldolgozni is szokás. A viccet félretéve ez egy olyan album, ami zanzásítva tartalmaz mindent, ami miatt a Tankcsapda nem maradt underground rockzenekar, hanem kitört a füstös klubokból, és országosan ismert, népszerű rockbanda lett. Kiemeltem már korábban az ügyes rímeket és a sorok természetes folyását, de azért a gitártémák, dallamok és riffek mellett se menjünk el: rögtön az első szám olyan energiával robban be a fülhallgatónkba/hangszórónkba, hogy az előtt le a kalappal. A slágerek helyett/mellett így most ezt javaslom.

Ha csak egy számra van időd: Senki nem menekül

Lepa

A változatosságot kedvelő olvasóink most végre örülhetnek, mert elmozdulunk a gitáralapú, tágabb értelemben rocknak kategorizálható zenék felől a világzene és a meditatív zene irányába. A Baraka c. film – ha valaki nem ismerné – egy szöveg nélküli, csak képekkel és zenével operáló dokumentumfilm a világról, történetesen a Föld természeti és kulturális sokszínűségéről, illetve az ember és a bolygó együttéléséről. Nagyon szép képek vannak benne, de jó háttérzene nélkül az egész fabatkát sem érne, hiszen mint említettem, nincs narráció. Így azonban egy csodás összművészeti alkotás a film. Tanuláshoz és elmélyülős munkákhoz tegyük be nyugodtan ezt a zenét, nem fog zavarni benne – de odafigyelős hallgatásra is ajánlott azoknak, akik mondjuk relaxálnának egyet például utazás közben. A Dead Can Dance hozzájárulása magasan a leghallgatottabb szám ezen az albumon, de inkább mélyedjünk el azokban a dalokban, amik konkrétan ehhez a filmhez íródtak.

Ha csak egy számra van időd: Mantra / Organics

Dönci

Ha már nemrég instrumentális zongoraőrület volt, most ismét filmzenét kapunk kellő mennyiségű spirituális hanghatással. A világ körüli utazás pedig világzenei utazás is egyben. Az ősi, törzsi kántálástól az indusztriális kattogáson át egészen a sejtelmes keleti motívumokig minden előfordul. És mindegyik darab ugyanannyira jellemzi a korong egészét.

Ha csak egy számra van időd: African Journey

Dönci

A The Cure 1992-től ráállt arra, hogy csak a nyári olimpiák évében jelentet meg lemezt. Nyilván nem volt tudatos, de viccesen jött ki. 2008-ig tartották is ezt, és 2000-ben, Valentin-napon egy igazi sötétséggel terhelt, lassú, de nagyon kidolgozott és nagyon fájdalmas albumot dobtak piacra. Gyakorlatilag egy 5 perc alatti felvétel van csak, és mindegy szám szuggesztív módon egy külön történetet mesél el, legyen szó a szerző belső vívódásról (39), a szerelem múlandóságáról (There Is No If; Bloodflowers) vagy az öregedésről (Out of This World). Az egyetlen pozitívabb hangulatú darab a Maybe Someday, de ez is inkább a tempója, semmint a szövege miatt. Szóval, aki slágeres dalra vágyik, azt hallgassa meg, a többieknek pedig szóljon a címadó az album végéről.

Ha csak egy számra van időd: Bloodflowers

Lepa

Maradunk a morózus, elnyújtott számoknál, ezúttal a ködös Albion kedvenc depis zenekarától, a Cure-tól hallunk egy igen ütős albumot. Egy órányi játékidőt 9 számból hoztak össze, szóval nyilvánvalóan nem szerepelnek összecsapott dalok vagy töltelékek az albumon – hihetetlenül át tudja adni a „tragikus életérzést” mindegyik szám ennek a hömpölygős, végtelenített sötét hangulatnak köszönhetően. Mégis tele van energiával, ad absurdum feltölti vele az embert, ahelyett, hogy leszívná. Erre csak nagyon kevesen képesek. Most jól kitolok azokkal, akiknek csak egy számra van idejük, és a leghosszabbat ajánlom, mert az képviseli legjobban az album hangulatát.

Ha csak egy számra van időd: Watching Me Fall

Lepa

Ha a Primus egy árnyalatnyit vidámabb és játékosabb is volt, mint a Nomeansno, akkor most megint a depisebb, sötétebb, véresen komoly zenék felé mozdulunk el (ezt már a cím is tanúsítja) – igaz, kicsit hagyományosabb ritmusok, dalszerkezetek és dallamok kárpótolnak bennünket. Nick bácsi e viszonylag korai lemeze már tartalmaz minden olyan egyedi jellemvonást, amit később tökélyre fejlesztett: a sejtelmes hangulatot, a monoton balladai vonásokat és az erőteljes líraiságot, amit még a szövegek értése nélkül is át lehet érezni. A The Carny, a címadó és a Stranger Than Kindness mesterhármasa különösen erős az album elején, de a B oldalra se fárad el egyáltalán.

Ha csak egy számra van időd: Stanger Than Kindness

Dönci

A nehezebben befogadható zenéktől egy kicsit elmozdulunk, de nem sokat. Nick Cave 1986-ban megintcsak egy költői képekkel terhelt, elborult, gyönyörű, megrázó és elképesztően erős albumot tett le az asztalra. Nem csoda, hogy a The Carny apokaliptikus keringője bekerült Wim Wenders Berlin felett az ég című örök klasszikus filmjébe. Ráadásul Nick Cave az az előadó, aki nem úgy használta a zongorát és a szintetizátort a '80-as években (sem), ahogy mindenki más. Szóval már csak ezért is ér egy misét ez a dark folk lemez. Itt is, ahogy jellemzően sok Nick Cave-dalon, szinte kivétel nélkül minden számon végigvonul egyfajta baljós hangulat. Ez alól talán a Hard on for Love a kivétel, amely megelőlegezi a 17 évvel későbbi Babe, I'm on Fire-t. A szuggesztív, változatos dallamvilágú, költői képeket kedvelő rajongók a teljes lemezt hallgassák meg, a többiek pedig a The Carnyt kötelező jelleggel.

Ha csak egy számra van időd: The Carny