Dönci

10 dal 25 perc. Mi ez, ha nem punk? Hát például egy énekes-dalszerzői lemez, amely főleg akusztikus gitárra íródott. Hiába, nem tagadható, hogy egy generáció himnuszát írta meg Benedek a „címadó” dallal, A teljesség felé című szerzeménnyel. Ugyanakkor a teljes korong egy olyan életérzést közvetít, amely jellemzi az értelmiségi huszonvégi-harminceleji magyar fiatalságot. Amikor még tud bulizni az ember, de már dolgoznia is kell, és egyre nehezebb megtartani a régi kapcsolatokat (Haver), és egyre nehezebb boldogulni a másnappal (l.: „a szombatra ráment a vasárnapunk”). Mivel saját egyetemi élményeimet egészen kiválóan visszaadja a Nem múlik el című szerzemény, az egyszámos hallatóknak azt javaslom.

Ha csak egy számra van időd: Nem múlik el

Lepa

Szabó Benedek büszke lehet magára, hogy ha szoros küzdelemben is, de jobb helyezést ért el Bowie-nál a listánkon. Egy biztos: befogadhatóság, emészthetőség szempontjából tényleg „egy fokkal” megelőzi a tegnap hallgatott lemezt. Nincsenek túlbonyolítva a számok szerkezetileg és dallamilag, szövegileg pedig az előadó szakít a magyar zene mételyével, az értelmezhetetlen sorok művészetnek álcázásával: ő nagyon is konkrét témákat érint, és nagyon egyszerűen, de ötletesen és frappánsan fogalmazza meg őket. Szerintem ez az egyszerűséggel kombinált őszinteség Szabó Benedek (és a „szerény nevű” zenekara, a Galaxisok) első számú vonzereje – legalábbis ezen a korai albumon. Azóta megtanult ő is elvont szövegeket írni, zeneileg pedig sokkal összetettebb, kiforrottabb lett. A legszebb éveink a címében hordozza az üzenetét: egy fiatal, felnőni nem akaró, de a felnőttkor damoklészi kardja elől egyre kevésbé menekülni tudó dalszerző korlenyomata az aktuális problémáiról, és mint olyan, igazi csemege a hasonló korban lévő hallgatóságnak.

Ha csak egy számra van időd: Felkelek, elmegyek boltba

Lepa

Bowie mester nem kevés lemezzel szerepelt a Rolling Stone 500-as listáján is, de mi találtunk olyat, ami még ráférhetett volna. Bár a kritikák vegyesen fogadták, azért egy tipikusan erős, slágerekkel is bíró albumáról van szó. Amúgy a hivatalos címe „1. Outside”, de ilyen idióta címmel természetes, hogy az egész világ csak Outside-ként hivatkozik rá. Szokás szerint van rajta jó pár stílus, az egyik húzónóta, a The Hearts Filthy Lesson például bizonyos pillanataiban egy metalzenekar valamelyik visszafogottabb próbálkozása is lehetne. Azért nem egy könnyű hallgatnivaló az album, például az A Small Plot of Land engem próbára tesz, a Wishful Beginnings pedig inkább egy horrorfilm háttérzenéje lehetne – slágerkedvelőknek nem annyira tudom ajánlani. Mindenki más kutakodjon új kedvencek után!

Ha csak egy számra van időd: The Hearts Filthy Lesson

Dönci

David Bowie-t a Rolling Stone magazin a '80-as évek utántól hanyagolta, amit szerény személyem egyáltalán nem ért. Mindenesetre ez egy eléggé betegre sikerült lemeze az úrnak. Elég, ha borítón lévő novellagyűjteményt elolvassuk, amelyre a dalok épülnek. Akkor jobban át is érezzük azt a sötétséget, amely áthatja a dalcsokrot. Zeneileg kicsit indusztriális, kicsit new wave, de valahol a megfoghatatlan és a zseniális határán van. Sok kedvencemet rejti a korong. Itt van pl. a The Hearts Filthy Lesson (amely pl. a Hetedik című filmben is benne van, és micsoda disszonáns zongorákkal operál); a Hallo Spaceboy (a Nine Inch Nails Pretty Hate Machine-je óta nem írtak ilyen indusztriális őrületet); a The Motel (amely úgy építkezik, mint nagyon kevés dal az univerzumban); az I Have Not Been to Oxford Town (amelynek feldolgozása erősíti a méltánytalanul alulértékelt Starship Troopers című filmet); a We Prick You (amelynek ütemétől mindig táncra akarok perdülni); az I'm Deranged (amely pedig David Lynch Lost Highway című filmjének betétdala lett, nem véletlenül, hiszen ilyen indusztruiális őrületet a Hallo Spaceboy óta nem hallottunk – wait, what?). Szóval ezek bármelyike megfelelő lehet az ismerkedéshez.

Ha csak egy számra van időd: Hallo Spaceboy

Dönci

A Reel Big Fish mindig is értett a tánczenéhez. A ska pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy kifejezzék magukat ezzel a stílussal. Ráadásul azt is bebizonyítják, hogy 43 percbe egészen sok (16) olyan szám is belefér, ami kellő mennyiségű váltással rendelkezik, mégis alig éri el a 3 percet. Ráadásul a dalcímekből kiderül, hogy nem Marilyn Mansonnak jutott eszébe először a Say Ten szójáték. Szóval azoknak ajánlanám a lemezt, akik bírják a 2-3 perc körüli, lendületes dalokat, amiknek vicces a szövege. Közülük is az egyik legviccesebb a Skatanic című szerzemény, már csak a sampler miatt is, amit sajnos nem tudok hova tenni, de majd megírom, ha eszembe jut. Mindenesetre a választottam az lesz.

Ha csak egy számra van időd: Skatanic

Lepa

Ez pedig a Reel Big Fish „befutós” albuma – két évvel korábbi, mint a pár napja hallgatott harmadik lemez. Ezen található például a RBF mai napig legnagyobb slágere (nem számítva a Take On Me-feldolgozást), a Sell Out (érdemes videoklippel együtt hallgatni, ami nagyszerűen kiegészíti), a női vokállal megtámogatott She Has a Girlfriend Now, az Everything Sucks és a kicsit punkosabb Beer is. A vadulósabb hangulatot preferálók is kapnak maguknak valót ismét: a találó című Skatanic és a Nothin’ is nekik való. Bármelyik fent felsorolt dal jó lehet ismerkedésre, de akinek az egyik bejön, úgyis meghallgatja a többit is (remélem). Nem minden hangulathoz jó a Reel Big Fish, de nem azért, mint általában a listánk többi résztvevője: azok túl szomorúak vagy depisek, ez a banda meg „túl vidám”. Nyaraláshoz, autózáshoz, bulikezdéshez, nyelvtanuláshoz (a vicces szövegek miatt), illetve unatkozás helyett ajánlom elsősorban.

Ha csak egy számra van időd: Sell Out

Lepa

Ez a Bloc Party első albuma, és a mai napig nem tudtak kilépni az árnyékából. Igaz, csak indie körökben, de akkorát robbant, hogy azóta is ezeket a számokat várja a legtöbb koncertlátogatójuk. Így hát egyszerre áldás és átok számukra, hogy a debüt ilyen erősre sikeredett. A hol a Cure-t (főleg énekhangilag), hogy az amcsi indie-bandákat, hol a punkosabb hatásokat idéző egyedi zenéjük egyből megjegyezhetővé tette őket. Kiemeltem már más albumaiknál is Kele Okereke karakteres énekhangját, de a dobosról még nem szóltam, pedig ő is zseniális futamokat és ritmusokat tol: hallgassuk csak meg a Luno pörgős, feszes változatosságát, és egyből meggyőződünk a tehetségéről. Amúgy számomra érdekes módon a Banquet a legnagyobb sláger a lemezről, pedig szerintem vannak rádióbarátabb dalok is rajta. Nekem a nyitó szám a kedvencem, ami csodásan építi fel magát, így szerintem minden idők egyik legjobb „karrierkezdő” száma.

Ha csak egy számra van időd: Like Eating Glass

Dönci

A Bloc Party egy nagyon kellemes zenekar. Az első lemezükön még nem üt át az az éteri hangzás, ami később jellemezte őket, viszont a lendület és a profizmus egészen biztos alapokon nyugszik itt is. Aki bírja a new wave-et és az alternatív gitárzenét, annak minden dal külön csemege lesz, hiszen hibátlan ízléssel prezentálják ezeket. És bár a „nincs új a nap alatt” jelszavát ők is érzik, ilyen kiváló stíluslenyomat nagyon kevés létezik. Igazából az a durva, hogy a legnagyobb slágerek a lemez elejére korlátozódnak, mégis a második fele sokkal átütőbb erejű. Ezért is innen választok majd.

Ha csak egy számra van időd: Price of Gas

Dönci

Akárki akármit mond, a System of a Down legjobb dala (a máig) utolsó lemezének utolsó felvétele, a Soldier Side. De most jól előreszaladtam. :) Bár nagyon erős felvételek vannak ezen a lemezen (főleg az első felében), mégis (nagyjából a Holy Mountainstől) jobban szétesik, mint testvérlemeze, a fél évvel korábbi Mezmerize. Viszont az tény, hogy bár egységet nem alkot a dalok összessége, mindegyik egy külön-külön kirándulás. Serj és Daron hangja tökéletesen kiegészítik egymást, a stílus- és tempóváltások a számokon belül pedig olyan elképesztőek, hogy tanítani kéne őket. Szóval az is hallgasson ilyet, akihez nem állnak közel a keményvonalas zenék. Bár a Soldier Side pont a lágyabbak közül való.

Ha csak egy számra van időd: Soldier Side

Lepa

Mi rosszat lehetne írni a System of a Downról? Nem sokat, hacsak valaki irtózik a keményebb műfajoktól. És mi jót lehetne, amit még nem mondtak el róla? Változatos, egyedi, okos, hangulatos, átütő erejű, profi, virtuóz, és még szövegileg is érdemes odafigyelni rá. Ilyen zenekarból egy születik egy évtizedben, és szerintem attól függetlenül mindenkinek ismernie kéne, hogy szereti-e a metalt vagy sem: a SOAD ugyanis jóval túlmutat a metalon. Ennyi műfajt és még a keleties-örményes hatásokat is belezsúfolni egy albumba/életműbe úgy, hogy nem egy totális kotyvalék lesz az egészből, az tényleg művészet. Nekem legjobban címadó, illetve a gyorsabb/vadabb, sok váltást tartalmazó nóták (Attack, Kill Rock ’n Roll) jönnek be legjobban a Hypnotize-ról (is), de aki a balladákat szereti jobban, az se marad kielégítetlenül, ha végighallgatja a lemezt: a rádióbarát Lonely Day pont neki írodott.

Ha csak egy számra van időd: Hypnotize

Lepa

A Reel Big Fish talán a legnépszerűbb, legismertebb és legjobb modern (értsd: kilencvenes) ska-pop-punk banda a Mad Caddies mellett. Ami megkülönbözteti utóbbi zenekartól, az az, hogy még vidámabb, még bohóckodóbb, gyakorlatilag alig van komoly témáról szóló száma. Na nem azt mondom, hogy vicczenekar, de dallamilag 98%-ban vidám, a szövegek pedig mindig nagyon ironikusak/szakasztikusak/gúnyosak vagy egyszerűen csak mókásak. A tökéletes énekhangú Aaron Barrett és állandóan cserélődő zenésztársai kevéssé punkok, inkább a pop felé húznak, és ugyanúgy nagyon profi a fúvósszekciójuk. Aki nem bírja a könnyed, nyárias bulizenéket, annak kínszenvedés ez az album (leszámítva az Everything Is Cool vadulását). Mindenki más egyszerűen lehetetlen, hogy ne találjon rajta pár új kedvencet, ha még nem ismeri. Sláger sláger hátán, a kezdő Somebody Hates Me c. himnusztól a She’s Famousön és az I’m Cool meg a Song #3 csodás reggae-jén át egészen a We Care-ig. Az I Want Your Girlfriend to Be My Girlfriend Too pedig tényleg a banda egyik legviccesebb nótája, senki se hagyja ki.

Ha csak egy számra van időd: I Want Your Girlfriend to Be My Girlfriend Too

Dönci

A Reel Big Fish egy tipikusan hangulatzenekar. Mint a legtöbb skapunkot játszó együttes. Ugyanakkor, ha valakinek nincs hangulata ilyen zenéhez, szerintem a fúvósok általában gyorsan meghozzák a szükséges affinitást ehhez. A szövegek zseniálisan viccesek, mert fantasztikus iróniával és szarkazmussal dolgoznak. Az külön vicces, hogy a Big Star első két és fél perce nagyon hasonlít a Big Star lágyabb dalaira. A választottam a szerelmi ügyeket körüljáró Brand New Song lesz.

Ha csak egy számra van időd: Brand New Song

Dönci

Ez az album már a címével is jelzi, hogy valami más lesz az eddigieknél. A Tudom, hogy szeretsz titokban egyfajta kikacsintás a közönség felé is, hiszen a slágereiről híres zenekar ezúttal a slágereket is sötétebbre vette (l.: a címadó, a boldogságkereső Márta, vagy a végletekbe nyúló Mikor utoljára láttalak). És akkor a „nem slágerekről” nem is beszéltünk. A szövegek inkább sírva nevetősek, mint vidámak a táncolhatóbb dallamok alatt is. Az egyetlen igazán pozitív darab (szerencsére) a lemez végére került, így nem akar majd az ember eret vágni magán, mire az utolsó szám is lepörög. Ráadásul az egy igen jól sikerült felvétel (sőt, a producere a később még a listánkon szereplő Yonderboi volt). Bármekkora kedvencem is ez a zárlat, a mai választottam mégis egy Szörnyű gyerekről szóló dal lesz.

Ha csak egy számra van időd: Szörnyű gyerek

Lepa

A gyakori visszatérések napjait éljük blogunkon: Szűcs Krisztiánék ráadásul mindig pont a Bad Religion után (azaz előtt) jönnek. Ki érti ezt? Elképzelem, ahogy Greg Graffin vizslatja a netet, hogy mi ez a magyar zenekar, ami mindig beelőzni a fontos (haha) toplistákon. De az albumra térve: ismét egy rendkívül egységes, egyszerre slágeres és igényes dalcsokrot kapunk, ahogy azt már megszokhattuk. A címadó szám csak ismertségében előzi meg a többit, nem minőségében: ugyanolyan jó például a Nem baj vagy az édesbús Mikor utoljára láttalak. Utóbbinak van klipje is, nézzük meg tehát!

Ha csak egy számra van időd: Mikor utoljára láttalak

Lepa

Szemfüles olvasóink észrevehették, hogy néha csak pár helyezés választja el ugyanannak a zenekarnak két hasonló albumát. Ez azért van, mert adott esetben nem tudunk dönteni két lemez közül, és végül mindkettő rákerült a listára. Ilyenek a Bad Religion Suffer és No Control c. albumai is – nagyon hasonlítanak, és a színvonaluk is egyforma. Viszont a No Control icipicit későbbi, és ennek megfelelően hangyányit kiforrottabb is: még dallamosabbak és ütősebbek a refrének, és a gitártémák is változatosabbak. Igazi nagy slágerei szerepelnek itt a zenekarnak, mint a Change of Ideas, a No Control vagy az I Want to Conquer the World; akik viszont már unják a sebes pankolást, azok a Sanitynek adjanak egy esélyt.

Ha csak egy számra van időd: I Want to Conquer the World

Dönci

A nyolcvanas évek végéről jelentkezik ismét a Bad Religion, ismét 26 percben. Nagyon nehéz mást írni erről a korongról, mint amit a Suffernél megemlítettünk. Talán azt, hogy Greg Graffin hangja egy hangyányival mintha tisztább lenne (értsd: nem olyan opálos a kiabálós részeknél sem). Viszont 3 perc fölött itt sem kell dalt keresni, inkább a gyors egy-két percesek dominálnak. A legjobb ráadásul pont az egyik legrövidebb, az I Want Something More, úgyhogy ezt is választom ma.

Ha csak egy számra van időd: I Want Something More

Dönci 

A Quimby talán legsikeresebb lemeze ez. Ez volt Kiss Tibi visszatérése „az élők közé”. Rádásul rengeteg dal kapott helyet a rádiókban is (Most múlik pontosan; Autó egy szerpentinen; Sehol se talállak), viszont talán mégsem ezek a legerősebb számok itt. A Kamikaze bárány nyitánya nálam máig nehezen verhető, a Legyen vörös odavágós refrénje is telitalálat, és Az egyik ember... számolgatós társadlomkritikája is igencsak a fején találja a szöget. De a legnagyobb kedvencem talán a Nyina, ami a világ egyik legszebb dallammenetét varázsolja elénk olyan költői szövegvilággal, hogy azt tanítani kéne. Ilyen trombitátlást még senki nem hallott, a vonósok pedig úgy sírnak, hogy mindenki elmorzsol egy könnycseppet, amikor hallja. A szintik vidámsága a végén meg feloldja az egészet. Szóval fergeteges utazás az a dal. De nagyon erős a Homo defectus, a Don Quijote ébredése, a Magam adom vagy a Viharon túl, szélcsenden innen szövege is. Aki bírja a költői képeket, a kevert stílusokat (country, blues, sanzon, alternatív), az nem fog csalódni most sem.

Ha csak egy számra van időd: Nyina

Lepa

Aki nem ismeri behatóan a Quimbyt, az talán erről az albumról ismer nagy valószínűséggel a legtöbb számot. Hiszen erre a lemezre került a Csík zenekar által is feldolgozott, így ezáltal még nagyobb népszerűségre szert tevő Most múlik pontosan, de a Sehol se talállak és az Autók egy szerpentinen is a zenekar legnagyobb slágerei között van, továbbá rejtett gyöngyszemek is megbújnak az albumon, mint a country-rap (?!) stílusú Magam adom. Nekem azonban valamiért a sablonos akkordmenetű, de hihetetlenül költői szövegvilágú Don Quijote ébredése a kedvencem, a „sapkám a hold / fésűm a szél” sorok telibe találtak már első hallásra is. De a költőiségre amúgy se lehet panasz, a sok metaforának és szinesztéziának köszönhetően az album szövegkönyve gyakorlatilag olyan, mint egy versgyűjtemény – a lemez meg „csupán” ezek megzenésítése. Igazi összművészeti élmény tehát, ilyenkor jó magyarnak lenni: egyébiránt semmit nem értenénk ezekből az okos szövegekből.

Ha csak egy számra van időd: Don Quijote ébredése

Lepa

Visszatér listánkra az egyik legszimpatikusabb magyar britpop zenekar, a HS7 is, egy nagyon egységes, könnyen befogadható, de mégis végig érdekes albummal. A legtöbben talán az Ez a szerelem és a Csízbörger, esetleg a Hangerő c. számokat ismerik – és nem is érdemtelenül. De ahogy ezt mindig kiemeljük Dönci kollégámmal, érdemes nem leragadni az egy-két slágernél, hanem albumszinten megismerni a dalcsokrot, ugyanis sose lehet tudni, hogy kinek melyik fog 100%-osan betalálni. Például a Nagyítás vagy az Élőlény nem olyan népszerűek, mint a fent említett nóták, de szerintem vannak olyan jók.

Ha csak egy számra van időd: Hangerő

Dönci

Azt hiszem, szakmai szempontból ez volt a legsikersebb HS7-album, és amúgy nem is jár messze a legjobbtól. Érdekesség, hogy Balczer „Ciba” Gábor ezen gitározott utoljára, őt Ábrahám „Töki” Zsolt váltotta a szegedi Időrablókból. Vannak itt igazi rádióbarát slágerek (Ez a szerelem; Hangerő – ami a Go Wrong magyarítása a Goal című lemezről; Csízbörger) és egyéb gyöngyszemek, amiket igazán érdemes lett volna játszani a rádióknak (Jó reggelt; Titanic; Astoria; Élőlény). Szűcs Krisztián fátyolos hangja és leleményes, sokszor meglepő szövegei (pl.: „sajnos megint itt vannak a régi szép idők”) még mindig olyan értékeket képviselnek, amiket nehéz számszerűsíteni (ezzel a listával mégis megtettük), és kevesen érzik úgy az egyet, mint Gyuszi bácsi a doboknál. Aki bírja a jóféle britpopot, és szereti érteni a magyar szövegeket, az fülelje meg a teljes lemezt. Aki csak ismerkedne, annak pedig az Élőlényt javaslom egyszeri fogyasztásra.

Ha csak egy számra van időd: Élőlény